Első női lelkipásztor a Szentföldön: az egyház hívott engem

Sally Azar történelmet írt: ő volt az első palesztin nő, akit a Jordániai és Szentföldi Evangélikus-​Lutheránus Egyház lelkipásztorrá szentelt még 2023-ban. Azóta a nagyjából 2500 fős közösségben egy főként külföldiekből álló angol, illetve egy arab gyülekezetnek szolgál Jeruzsálemben. A lelkipásztor az Európai Unió által támogatott és a Candid Foundation szervezésében megrendezett Európai-Izraeli-Palesztin Háromoldalú Párbeszéd (EPICON) konferencián járt Budapesten, amelynek margóján arról beszélgettünk, hogyan lép egy nő az egyház útjára, milyennek látja a keresztények helyzetét, és a béke esélyeit.

***

László Dávid írása

***

Mi a személyes története, hogy választotta az egyház útját?

Lelkészcsaládban nőttem fel Jeruzsálemben, így születésemtől kezdve kapcsolatban álltam az egyházzal. Mindig érdekelt a teológia is, előbb Libanonban, majd Németországban végeztem tanulmányaimat. Mégsem én választottam az egyházat, inkább az hívott engem. Egyáltalán nem terveztem, hogy lelkész leszek, időbe telt, mire megértettem ezt a hívást. Azt sem tudtam, hogy én leszek az első női palesztin lelkipásztor. Voltak más nők is, akik velem együtt teológiát tanultak, de ők végül máshol találták meg a helyüket. 

Édesapja püspök, neki voltak elvárásai?

Nem mondhatnám. Sőt, még ő kérdezte: biztosan ezt akarod csinálni? Persze végül örült a döntésemnek, édesanyámmal mindenben támogattak. Számukra az volt a legfontosabb, hogy boldog legyek. De nem voltak elvárásaik. Egyébként két lánytestvérem van, ők teljesen más pályát is választottak.

Milyen a Szentföldön felnőni, annak lehetett hatása a döntésére?

Mégis azt kell mondjam, akkor jöttem rá igazán, mennyire az, mikor elhagytam az országot. Akkor tanultam meg igazán értékelni ezeket a helyeket, amikor elszakadtam és elkezdtem tanulni róluk. Ugyanakkor én nem szeretem a Szentföld kifejezést. Lehet, hogy a hely különleges, de nem szentebb más helyeknél. Isten teremtésének szentsége az egész világra vonatkozik, nem csupán bizonyos részeire.

Hogyan lehetett Ön az első női lelkész?

Nem miattam történt. Valójában a püspökök már 2009-ben megnyitották a lehetőségét, hogy nőket is fel lehet szentelni, csak éppen nem akadt senki. Vagy ha voltak is néhányan, sem az egyház, sem a társadalom nem állt még készen rá. Aztán 2016 körül elfogadták a nemek közti igazságosságra vonatkozó politikát, létrehoztunk egy női irodát, amely szorosan együttműködött a lelkészekkel és a gyülekezetekkel. Próbáltuk elmagyarázni, hogy a Bibliában egy sor sem ellenzi, hogy nőket is felszenteljenek, és a lutheránus egyházakban más országokban már számos női lelkész is szolgál. 

A változás már elindult, de azért lassú, és időbe telik. Nem mondom, hogy a lutheránus egyház 100 százaléka támogatta a felszentelésemet, de olyan 90 százalék igen.

Meséljen erről a 10 százalékról! Velük szót tud érteni?

Ami azt illeti, velük soha nem beszélek személyesen, csak más lelkészektől, vagy gyülekezeti tagoktól tudom, mit gondolnak. Esetleg látom, hogy kiséltálnak, mikor én prédikálok, vagy szentáldozásnál nem jönnek előre. Olyan is volt már, aki nem akart velem az úrvacsoránál kezet fogni. Más talán észre sem venné, de én tudom, hogy valójában nemi okok miatt. Akiknek gondja van velem, soha nem jönnek oda. De nem zavar, mert számítottam rá.

Azért szeretné megváltoztatni, Ön odamegy hozzájuk?

Azzal, hogy ott vagyok, máris megváltoztatom, még csak tennem sem kell semmit. Ha száz óráig beszélnék velük, akkor sem győzném meg őket, ez olyan dolog, amit nekik maguknak kell megérteni. 

Összességében hogyan értékelné a szentföldi keresztények helyzetét?

Nézze, keresztény vagy muszlim, nem számít, minden palesztin az izraeli megszállástól szenved. Sokan nem tudják, hogy Jézus ideje óta élnek ott keresztények, akik – függetlenül attól, milyen útlevelük van – mind palesztinok. Sok konfliktusunk van, gyakoriak az összetűzések az izraeli telepesekkel. Mindennapos probléma, hogy a Ciszjordániában élőknek külön engedélyre van szüksége, hogy Jeruzsálembe mehessenek. Ráadásul most a szokásosnál is nehezebb átjutni az ellenőrzőpontokon. Emiatt nagyon nehéz a kapcsolattartás a közösségeinkkel. Egy egyszerű rendezvény megszervezéséhez is százféle engedélyt kell szereznünk, százféle tervet kell készítenünk. Óriási kihívás, hogy a háború miatt sokan elveszítették a munkájukat. Rengetegen inkább külföldön próbálnak szerencsét. Márpedig 

Sajnos ez a jelenség az egész Közel-Keletre igaz, Irakból és Szíriából is elmenekült a keresztény közösségek zöme. Velük tartják a kapcsolatot?

Mi is tagjai vagyunk a Közel-keleti Egyházak Tanácsának, folyamatos a párbeszéd a keresztény egyházak között. Persze, mind ugyanazt a küzdelmet vívjuk az elvándorlással kapcsolatban. 

Inkább élne Szíriában az egykori al-kaidás Ahmed as-Saraa elnök uralma alatt?

Olyan országban szeretnék élni, ahol biztosítják a jogaimat. Bármelyik legyen is az.

Van köze az izraeli-palesztin konfliktusnak a valláshoz?

Nem, ez az úgynevezett konfliktus a politikáról szól. Persze vannak, akik a vallás mögé rejtőznek, felhasználják céljaikhoz. 

Lát esélyt a békére?

Most van csak itt igazán az ideje. Régóta nincs semmiféle terv a békére, mert mindenki a múltra koncentrált, de nem törődött a jelennel. Jó lenne végre, ha meghallgatnák az embereket is, ők mit akarnak, nem mindig csak a politikusokat hallanánk. Mindig van remény.

A szerző az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatóhelyettese.

Nyitókép forrása: Sally Azar