Magyar Péter csúnyán lebukott: az első perctől színjáték volt, amit Ukrajnával tett

Az elemző szerint világosak az erőviszonyok és az ezzel kapcsolatos megfontolások a Tisza elnökének cselekedeteiben.

Az európai ügyekért felelős miniszter arról beszélt egy konferencián, hogy a kormány az elmúlt hónapokban átvilágította az Európai Uniót és számos helyen megállapította, hogy az unió önkényesen von el hatásköröket a tagállamoktól. Bóka János szerint a tagállamoknak vissza kell venniük az ellenőrzést Brüsszel felett.

Európa lelkéért küzdelem zajlik, a magyar választók áprilisi döntése pedig nagyban befolyásolhatja ennek kimenetelét: egy nemzeti, szuverén kormány az Európai Unióban „anomália, hiba a mátrixban”, ezért a magyar választás tétje Európa számára óriási – fogalmazott az európai uniós ügyekért felelős miniszter a Szuverenitásvédelmi Kutatóintézet A tét: Magyarország szuverenitása című konferenciáján hétfőn. Bóka János előadásában kifejtette, hogyan, milyen módszerekkel igyekszik Brüsszel elvonni tagállami jogköröket.


A tárcavezető a tagállami szuverenitás elleni veszélyek közül kettőt kiemelt jelentőségűnek nevezett:
Mint fogalmazott: „Ami az első veszélyt illeti,
Magyarország kormánya 2025. november 6-án elindította az Európai Unió hatásköreinek rendszerszintű átvilágítását.
A vizsgálat célja az volt, hogy
feltárja a fokozó hatásköri bővítés gyakorlatát egyes meghatározó területeken,
mint a gazdaságpolitika, energiapolitika, migráció, jogállamiság, illetve az oktatás, kultúra és családpolitika területén. A vizsgálat kitért arra is, hogy a tagállami és uniós kompetenciák megosztása mennyiben tekinthető optimálisnak, és megvizsgálta, hogy a tagállami hatásköröket védő uniós eszközök miért nem érvényesülnek kellő hatékonysággal gyakrabban, és próbáltunk olyan megoldásokat keresni, ami valóban megvédi a tagállami szuverenitást.”
A miniszter bejelentette:
Ez a vizsgálat lezárult. Eredményeit részletesen be fogjuk mutatni és elérhetővé tesszük magyarul és angolul is.”
Bóka János előzetesen megfogalmazta a vizsgálat néhány megállapítását. A tárcavezető arra hívta fel a figyelmet, hogy a lopakodó hatáskörbővítés a tagállami szuverenetiást súlyosan sérti. Hozzátette, márpedig
szuverenitás nélkül „az európai integráció sem lehetséges, az integráció szuverenitás nélkül ugyanis nem más, mint birodalomépítés”.
„A tagállamok az európai integráció jövőjének letéteményesei és a szuverenitás kizárólagos hordozói. Egyedül a tagállamok dönthetnek arról, mely hatáskörüket kívánják másokkal közösen gyakorolni” – húzta alá.
Kifejtette: az uniós jog folyamatos térnyerése és az EU hatásköreinek folyamatos kiterjesztése zajlik, a fékek és ellensúlyok rendszere nem érvényesül hatékonyan, ezért
a szuverén tagállamok védelme érdekében új megoldásokra, összehangolt fellépésre van szükség.
A tárcavezető rámutatott, hogy
a lopakodó hatáskörbővítés esete döntéshozatali jogalappal való visszaélés, ezt alkalmazzák most az egyhangú döntéshozatal megkerülésére,
ami az orosz jegybanki vagyon befagyasztásáról szóló szankciós döntésnél vagy az orosz energiahordozókról való leválást célzó döntésnél is történt.
Bóka János rámutatott, annak ellenére, hogy a gazdaságpolitika tagállami hatáskör, az EU elhagyta összehangoló szerepét és
az uniós ajánlások betartása mára kifizetési feltétellé vált.
A miniszter kitért az Európai Unió bíróságának visszás működésére is. Az intézmény ugyanis a tárcavezető elmondása szerint meghatározó szerepet játszik az alkotmányos értékek és intézmények uniós kisajátításában.
Mint mondta, az unió bírósága tudatosan erodálta a tagállami alkotmány- és szuverenitásvédelmi intézmények pozícióit.
„Ma már az uniós jog nem ismer el olyan tagállami intézményt, amely kimondhatná, hogy eddig és ne tovább. Ha kizárólag az uniós jogon és az uniós intézményeken múlna, akkor eszköztelenek lennénk a tagállami szuverenitás védelmében. És
ha ez így marad, akkor az alkotmányos föderalizmus működésén keresztül az Európai Egyesült Államok lesz az integráció törvényszerű és elkerülhetetlen terméke”
– figyelmeztetett Bóka.
Hangsúlyozta: „Magyarország kormánya ezt nem nézheti ölbe tett kézzel, mert a folyamat nem összeegyeztethető azzal, ahogyan a patrióta politikai közösség Magyarországon és Európában a szuverén államok együttműködéséről gondolkodik.”
„Ezt a folyamatot meg kell állítani és vissza kell fordítani.
Az Európai Unió tagállamainak és az európai polgároknak vissza kell venniük az ellenőrzést az európai együttműködés és az Európai Unió intézményei felett.
Szükséges ez Magyarország szuverenitásának védelme érdekében. Szükséges ez a demokrácia és a jogállamiság európai érdekeinek védelmében, és szükséges a jobb és hatékonyabb európai együttműködés érdekében” – szögezte le.
Nyitókép: MTI/Purger Tamás
