Számokkal bizonyították: ez a párt nyerte a második félévet Magyarországon

Megnzétük, melyik párt várhatja biztosabb pozícióból a 2026-os választást Magyarországon.

A legendás televíziós gyermekkora karácsonyairól vall a Mandiner számára írott exkluzív jegyzetében.

Karácsony nekem ma is nagybetűs, várva várt ünnep. Ízek, illatok és érzelmek szoros ölelkezése valahol itt legbelül.
Kicsi gyerek voltam még, amikor a testvéremmel együtt karácsony szent napján, reggeli után a szomszéd házban lakó nagyszüleinkhez mentünk át, hogy kivárjuk, amíg az angyalkák mindent elkészítenek: elhozzák és feldíszítik a fenyőfát, elhelyezik az ajándékokat. Sok mindennel próbáltuk múlatni az időt, ami nagyon lassan telt. A konyhából – ahol nagymama szorgoskodott – fenséges illatok áradtak, jelezve, hogy lassan elkészül az ünnepi vacsora. A bejárati ajtó üvegéhez tapadva mindketten a Jézuskát lestük, de csak a sűrűn hulló hópelyheket láttuk.

Közben észre sem vettük, hogy a szobában már áll egy kicsi karácsonyfa, alatta sok-sok ajándékkal. Elképzelni sem tudtuk, hogyan került oda, és miért olyan kicsi?
Akkor nagyiék azt mondták: mi már öregek vagyunk, nekünk elég ez is, hiszen az öröm és a szeretet teszi naggyá. A gyerekek karácsonyfája azért olyan hatalmas, hogy lássák: ezek az érzések ezen az estén az égig érnek az egész világon.
Azután hazamentünk. Mit mentünk, repültünk! Ám a szobába mindig édesapám lépett be elsőként. Mi csak akkor mehettünk, amikor szólt a csengettyű. Tudtuk: az angyalka így jelzi: mindennel elkészültem! Öcsémmel kézen fogva léptünk a szobába és remegő lábakkal, szájtátva néztük a mennyezetig érő, csillogó karácsonyfát, amelyen a szikrázó csillagszórók próbálták meghódítani a szobányi fenyőillatot, miközben a Mennyből az angyal szólt a lemezjátszóról.
Elvarázsolt és megbabonázott voltam, s nem szégyellem, hogy ez a varázslat, ez a csoda máig ugyanilyen számomra minden karácsony estén, pedig már nekem is kicsi fát hoznak az angyalkák.
Az egyik alkalommal, amikor véget ért a zene és elfogytak a csillagszórók, észrevettük, hogy papagájunk kalitkájából hiányzik a kicsi csengő. És akkor rájöttünk, hogy nem is a Jézuska arany csengettyűje szólt, hanem apu csilingelt az angyalka helyett!
Nem árultuk el, amit észrevettünk! Olyan jó és szép volt, hogy még sokáig játszottuk ezt az öcsémmel közösen titkolt szertartást.
Idővel persze minden kiderült, de ezáltal semmi nem lett rosszabb! Ellenkezőleg: addigra megismertük az örömöt, a szeretetet, a jót, a rosszat. Ezek voltak azok az évek, amelyek során belém ivódtak az élethez nélkülözhetetlen illúziók és érzések,
amikor már tudtam és még elhittem, hogy a jó mindig jutalmat, a rossz mindig büntetést kap, s hogy idővel mindenki a saját maga angyalkája lesz.
Kívánom, hogy „az esztendő leghosszabb napja” mindenkinek örömöt, boldogságot, szeretetet és békességet adjon 2025 Karácsonyán!
Nyitókép: Földházi Árpád/Mandiner