Orbán Viktor meghúzta a váratlant: kulcsfontosságú dolog derült ki Kaposváron
Rámutatott az elemző.

A miniszterelnök kaposvári eseményén négyszer annyian voltak, mint amennyien a Tisza-vezérén.

A Békemenetet követően Kaposváron indította el országjárását Orbán Viktor. A kormányfő beszédében hangsúlyozta: Magyarország csak akkor tudja megőrizni az elmúlt években elért eredményeit, ha kimarad a háborús konfliktusokból, és ellenáll azoknak a külső törekvéseknek, amelyek Brüsszelből, Ukrajnából vagy a nemzetközi gazdasági szereplők részéről érkeznek – idézte a kormányfőt az Origo.
Az országjárás első állomásán nagy tömeg fogadta a miniszterelnököt.

Ezt is ajánljuk a témában
Rámutatott az elemző.

Orbán Viktor beszédében kitért a helyi beruházások fontosságára, illetve azok munkahely-teremtő képességeire is. A miniszterelnök szerint a kormány gazdaságpolitikájának középpontjában a munka áll, és célként jelölte meg az ötmillió foglalkoztatott elérését. Úgy fogalmazott, hogy az emberek értékét elsősorban az általuk végzett munka minősége határozza meg.
Beszédében kitért a nemzetközi nyomás kérdésére is, amely több irányból érkezik, többek között az Európai Unió és Ukrajna felől.
Ezek között említette az olcsó energiaforrásokról való lemondás elvárását, a háborús szerepvállalás támogatását, valamint az uniós migrációs politika elfogadását.
Orbán Balázs, aki elkísérte a miniszterelnököt a kaposvári eseményre,az országjárással kapcsolatban bejegyzésében úgy fogalmazott: „Magyarországnak ma olyan kormánya van, amely teljes szívvel áll a magyarok mellett, és képes megvédeni Magyarországot. Soha nem fogjuk megengedni, hogy elvegyék a magyaroktól azt, ami nekik jár!”
Hozzátette, hogy egy másik helyszínen, Orosházán tartott ellenzéki rendezvény jóval kisebb érdeklődés mellett zajlott.
Kocsis Máté arra hívta fel a figyelmet, hogy Orbán Viktor kaposvári eseményén Magyar Péter országjárásához képest négyszer annyian voltak.
A frakcióvezető arra is utalt, hogy Magyar Péter rendszeresen sértegeti a Fidesz eseményein résztvevőket, bértapsolónak, odabuszoztatott embereknek, élelmiszerutalványokért kilátogatóknak nevezve őket.
Nyitókép: Facebook / Kocsis Máté
