– fogalmazott, mint mondta, „ki kell heverni” és „meg kell találni azokat a formákat, hogy hogyan tudunk túlélni”.
Kitért arra is, hogy szerinte a Fidesz rosszul mérte fel a társadalmi hangulatot: a párt azt hitte, hogy „rejtőzködő fideszesek” vannak nagy számban, valójában azonban rejtőzködő Fidesz-ellenes szavazók jelentek meg a választáson, akik aztán jobb híján a Tiszára szavaztak. Úgy fogalmazott, hogy a választók többsége végül a változásra szavazott, miközben szerinte a Fidesz által hangsúlyozott veszélyek – migráció, háború, szuverenitási kérdések – továbbra is valósak. Szólt arról is, hogy a 300 ezer első szavazóból végül 280 ezer az urnákhoz is járult.
Hosszabban elemezte a Fidesz kampányát és kommunikációját is. Azt mondta, a közösségi média és az új médiatér teljesen átalakította a politikai nyilvánosságot, ahol „a vélemény maga a hír”, ezért kellett új kampánystratégiát és új szereplőket bevonni. Orbán Balázst megvédte a kritikáktól, ugyanakkor elismerte, hogy a választási vereség után komoly bizonytalanság és útkeresés kezdődött a Fideszen belül.