Cirkusz van, új kenyér még nincs – máris repedezik a Tisza mítosza?

Tizenkét napos lett a Magyar-kormány. Az új kormányfő nem kért 100 napos türelmi időt, ami érthető is, mivel pontosan ott folytatta influenszerkampányát, ahol április 12-én befejezte. A nagyérdemű láthatott tárlatvezetést, vonatozást – és mindenekelőtt mérhetetlen egoizmust és önimádatot a kormányfő részéről. Amiben azonban hiányt szenvedünk, az a szakértői kormányzás. Pedig az utóbbira több ígéret is elhangzott az elmúlt hónapokban. De mi is folyik itt az influenszer- és bosszúkormányzás felszíne alatt?

Ez a Tisza-féle kormányzás eddigi mérlege

Miközben a Tisza-kormány a jogállamiság helyreállítását hirdette meg, több esetben maga is rendkívül agresszív alkotmányos eszközökhöz nyúlt. Ennek egyik kirívó példája, hogy nyolc évben maximalizálnák azt az időtartamot, amelyet valaki miniszterelnökként eltölthet. A kormány álláspontja szerint ez a demokratikus fékek és ellensúlyok megerősítését szolgálja, ellenzői szerint azonban egyértelműen Orbán Viktor politikai visszatérésének megakadályozására irányul. Az intézkedés személyre szabott alkotmányozásnak tekinthető, amely ellentétes azzal a pluralista jogállami szemlélettel, amelyre Magyar Péter korábban rendszeresen hivatkozott.

A Tisza kétharmados parlamenti többsége olyan helyzetet teremtett, amelyben a korábban bírált alkotmányozási gyakorlatot maga az új kormány is alkalmazni kezdte. A „nem leszünk olyanok, mint a Fidesz” ígérete fokozatosan háttérbe szorult, amikor az új kabinet szembesült a politikai realitásokkal. A konfliktus különösen élesen jelent meg a köztársasági elnök körüli vitában. Magyar Péter nyíltan felszólította Sulyok Tamást a lemondásra, majd alkotmányos változtatásokat helyezett kilátásba arra az esetre, ha az államfő nem távozna önként. A kritikus hangok szerint ez olyan politikai nyomásgyakorlásnak tűnt, amely nehezen egyeztethető össze az intézményi függetlenség tiszteletben tartásával.

Egy kis nepotizmus is befigyelt

Az első komoly meghátrálást is bemutatta Magyar Péter az elmúlt napokban. A Tisza vezetője eredetileg saját sógorát, Melléthei-Barna Mártont kívánta igazságügyi miniszterré kinevezni. Ez azért vált különösen érzékeny témává, mert a Tisza Párt kampányának egyik központi eleme a nepotizmus, a politikai klientúra és a „rokoni hálózatok” felszámolásának ígérete volt. Az ügy már önmagában aláásta az új kabinet erkölcsi hitelességét. Bár a jelölt végül visszalépett, a probléma nem a visszalépéssel kezdődött, hanem azzal, hogy egyáltalán felmerülhetett egy ilyen kinevezés. 

Egy ilyen jellegű botrány már a kormány első heteiben bizonytalanságot keltett a nemzetközi szereplők szemében.

Bár a kampány véget ért, Magyar Péter újabb és újabb jóléti intézkedéseket lengetett be a kormányzása első napjaiban. Ez abból a szempontból meglehetősen furcsának hat, hogy Tarr Zoltán a bizottsági meghallgatásán arról beszélt: még a tatárjárás is kevesebb pusztítással járt Magyarországon, mint a Fidesz kormányzása.

Bár a Reutersnek adott nyilatkozatai alapján a miniszterelnök később már jóval óvatosabban fogalmazott, és jelezte, hogy az adóreformok csak a 2026-os költségvetés elfogadása után jöhetnek szóba. A Tisza Párt ellenzékben még egyszerű és gyors megoldásokat sugallt a gazdasági problémákra, kormányra kerülve azonban ugyanazokkal a strukturális nehézségekkel szembesült, amelyekkel korábban a Fidesz-kormányok is.

Ha már gazdaság: Magyar Péter többször bejelentette, hogy június 1-jétől jelentősen korlátozná a nem uniós munkavállalók beáramlását. A probléma azért vált különösen élessé, mert a magyar gazdaság számos ágazata – különösen az ipar és az építőipar – jelentős mértékben támaszkodik külföldi munkaerőre. Ebben a kérdésben sem született még meg a vonatkozó kormánydöntés, pedig június 1-je gyorsan közeleg. A Tisza szavazói is várják a megígért kormányzati lépést.

Az influenszerkormányzás egyelőre kiválóan elfedi előlünk, hogyan kívánja hazahozni az uniós forrásokat a Magyar-kabinet. A nemzetközi piacok kezdetben pozitívan reagáltak a kormányváltásra: erősödött a forint, javult a befektetői hangulat, és sokan az uniós források gyorsabb felszabadítását várták. Hamar megjelent azonban a kérdés, hogy milyen politikai árat kell ezért fizetnie a kabinetnek. 

Az elmúlt 12 nap kormányzásnak nevezhető elemei tehát az alábbi csomópontok körül rendeződtek:    

• a jogállamisági retorika és az agresszív alkotmányos lépések közötti ellentmondás;    
• a nepotizmusellenes ígéretek és a vitatott személyi kinevezések konfliktusa;    
• a kampányígéretek és a költségvetési realitások ütközése;    
• az európai integráció és a nemzeti szuverenitás közötti stratégiai bizonytalanság. 

Csodát persze senki sem várt az új kormánytól, de óhatatlanul szembeötlik az egyszerű állampolgárnak, hogy amit itt az illetékesek előadnak, az sem nem szakértői kormányzás, sem nem a gazdasági prosperitást elősegítő lépések sora. Pusztán a bosszúkormányzás ideológiáját alátámasztó, összevissza intézkedések elegye tárul elénk. Víziókról, távlatos célokról szinte semmit sem hallani.

Magyar Péter one man show-ja azonban egyelőre a szőnyeg alá söpri ezeket a problémákat. Kormányzás még nincs, filmszínház viszont annál inkább. A látvány és az adott nap megnyerésének igényéből áll össze az a sajátos mix, amellyel Magyar Péter megpróbál kifarolni a legnehezebb döntések elől és politikailag túlélni azokat. Az idő egyelőre őt igazolja, hiszen az ingyenesen megtekinthető politikai filmszínháznak nagy és lelkes követőtábora van. A rómaiak azonban már megmondták: a nép kenyéren és cirkuszon él. Cirkuszban egyelőre verhetetlen a Tisza, de mi lesz, ha elfogy a kenyér?

***

Nyitókép: KLAUDIA RADECKA