Legyünk erősek: Krasznahorkai László politikai-ideológiai állásfoglalásai teljességgel érdektelenek

Krasznahorkai László irodalmi Nobel-díjat kapott. A hírt éles szóváltás követte, mivel sarkos a véleménye rólunk. Egyesek szerint hazaáruló, akit tilos olvasni, mások szerint vátesz, aki leleplezi Orbán sátáni rendszerét. Igénytelen nézetem szerint Krasznahorkai burokban él, ha nem kőszarkofágban, akárcsak a hősei vagy bárki más e földön. A kitüntetését persze megérdemelte, melynek örülnünk kell, már csak a magyar nyelv miatt is. A politikai és ideológiai állásfoglalásai viszont teljességgel érdektelenek. Az elidegenedést ugyanis nem Magyarország találta fel egy hóförgetes, fagyos éjszakán, 

Legismertebb regénye és filmje, a Sátántangó Pósteleken játszódik. Itt található az egykori Wenckheim-kastély, ami ma teljes pusztulás. Ne tévesszük ezt össze a közeli Szabadkígyóson álló neoreneszánsz, Ybl Miklós tervezte Wenckheim-kastéllyal, melyet nemrég felújítottak harminc másikkal együtt. Vélhetőleg csinosan üzemel, még ha sokakat irritál is a kapitalizmus. Ha az elpusztult épület szomorú képet is fest évtizedek óta, illetve kiváló helyszínt biztosít Tarrnak, Krasznahorkainak és a Netflixnek a reménytelenül sötét gondolataik ábrázolására, a szocializmus előtti időkben azonban még hazánk egyik legfényesebb, legtisztább csillaga volt. A szeretet, az egymással és a világgal törődés valóságos fellegvára.

1906-ban épült, Széchenyi Antal és Wenckheim Krisztina építtette saját terveik alapján, házasságuk elején. A kastélyhoz halastó, zöldséges-gyümölcsös mintagazdaság, díszes park, továbbá rózsakert tartozott 40 ezer tővel, mely az ország talán legnagyobb rozáriuma volt. A pár itt nevelte a gyermekeit, köztük Széchenyi Károlyt. A kastély és az üzem pedig az első világháború utáni anyagi és lelki válság közepette munkát és hitet adott a környék kilátástalanjainak. 

Krisztina nagyanyja alapította a gyulai nőegyletet, és édesanyja (akinek ugyancsak Wenckheim Krisztina volt a neve) vezette fél évszázadon át. Az édesanya 1892-ben ötvenezer forintos adományt tett a gyulai gimnázium megalapítására, ahová felekezeti hovatartozás nélkül várta a diákokat. Havi rendszerességgel segélyt osztott 80 főnek, majd menhelyet alapított öregeknek, betegeknek, gyermekeknek és lányanyáknak. Idővel épületet adományozott nekik, és földet, mert az volt a célja, hogy megtanítsa munkára, öngondoskodásra a legelesettebbeket. A Tanácsköztársaság bukása után például 500 holdat osztott ki háborús rokkantaknak, özvegyeknek, árváknak. Munkájával olyan hírnévre tett szert, hogy idővel „Magyarország legjótékonyabb asszonyának, első s fő jótevőjének, a Szűz Anya égi patróna melletti földi patrónájának” nevezték, sőt a Tolnai-féle világlexikonban önálló szócikké vált.

Krisztina fia, Károly ezt az örökséget vitte tovább Póstelekről. Szervezőzseni lehetett, mert huszonévesen Klebelsberg maga mellé vette titkárnak, ahol kivette a részét a Trianon utáni újjáépítésből. Amikor Klebi 1931-ben elhunyt, Károly átvette megüresedett helyét az alföldi, a turisztikai, a kertészeti és a lengyel egyesületek élén. Mindezek mögött Klebi ideológiája állt. 

Elszigeteltségünkben épüljön újjá a jó kapcsolat a végre függetlenné vált Lengyelországgal. A termelők ismerjék meg a modern kertkultúrát, hozzon örömet és békességet Kert-Magyarország eszméje minden családba. Utóbbi szomorú emléke a városligeti Királydomb, melyet a ledózerolt, Bauhaus-stílusú kertészeti csarnok törmelékeiből emeltek a szocializmus idején, 1970 körül.

Károly a második világháború kitörésekor megalapította a Lengyel Menekültügyi Bizottságot. Mely százezernyi katolikus és zsidó menekültnek segítette a továbbutazást Nyugatra, illetve a letelepedést nálunk. Kórházat, iskolát, munkát, szállást teremtettek nekik. A bizottság következő elnöke Károlyi Józsefné lett, aki távolabbi rokon, de szintén Wenckheim-lány volt. Károlyiné alapította a Madách Színházat, hogy a háború őrületében otthont adjon a még megmaradt kevéske művészetnek. Fehérvárcsurgói birtokán amerikai foglyokat bújtatott a németek elől, a Szentkirályi utcai palotában pedig háborúellenes, majd fegyveres ellenállás szerveződött Szent-Györgyi Albert, Zilahy Lajos, Bajcsy-Zsilinszky Endre, Weisz Edit és mások által.

Köztudomású, hogy az 1920-as években a Rockefeller Alapítvány egymillió pengőt ajánlott fel a magyar tudomány felvirágoztatására. Mivel Budapest és az Akadémia nem fogadta ezt el, így került a pénz Szegedre. Ahol sok új fejlesztés létesült (pl. a Klinikák), s amelyet a tudomány Nobel-díjjal hálált meg.Sosem beszélünk róla, hogy a vallásos, neonacionalista Klebelsberg és az individualista, materialista, kozmopolita Szent-Györgyi férfibarátsága az egyik legszebb történetünk. 

Érdek alapján kötöttek szövetséget, miközben világnézetileg nem volt náluk különbözőbb az egész országban. Szent-Györgyi hazajött Cambridge-ből, mert a leghíresebb magyar kutató akart lenni a nemzet emlékezetében. 

Az az Alföld, mely 1849 óta perben-haragban állt a kormányokkal, a kiegyezést elutasította, s mely dacosságát, harcos szembenállását máig őrzi értelmetlenül, bár az okát már rég elfelejtette. Jellemzően külföldről hazatért porszívóügynöktől várja a megváltást. Háborog, hogy mért Mohácson épül híd, amikor az Szegedre kell, mert az utcájánál nem lát távolabb, és vakságára még büszke is.

Magyarország kétszer épült újjá az elmúlt száz évben azon az ideológiai alapon, hogy mindenki felelős a saját boldogulásáért, és a kormányzat felelőssége nem a segély, hanem a sikert, örömöt és boldogulást hozó munka feltételeinek a megteremtése. 

A marxista Hauser Arnold filozófus, Lukács György barátja kezdi azzal az egyik könyvét, hogy mindig lesznek vezetők és vezetettek. Azaz a józanul gondolkodó baloldaliak is elismerik, hogy az emberek születéstől nem egyformák. Mégis el tudják hitetni magukkal és a híveikkel, hogy minden különbség erőszakra, osztálytagozódásra vezethető vissza, s létezhet olyan társadalom, amelyben majd mindenki a szükségletei szerint kapja a javakat. Vagyis a lustának, korlátolnak épp annyi jár, mint a dolgosnak és törekvőnek. 

S még egy nagy hazugsága van a baloldalnak. Azt tanítják, hogy ők hozták el az igazságot 1789-ben, amikor Párizsban felemelték a szabadság, egyenlőség, testvériség zászlaját. Holott minden vallás legalapvetőbb tanítása, hogy minden különbözőség ellenére valamennyi eddig élt és most élő embernek mégiscsak van egy közös tulajdonsága, és ez teszi őket igazán emberré. E szerint legalább potenciálisan megvan bennünk az a képesség, 

Melyhez az önismereten és önszereteten, majd mások szeretetén át vezet az út. Hamvas Béla talán leggyönyörűbb írása szól arról, hogy hogyan gyűlik az Isten ölében az asa minden neki felajánlott munka, imádság és szeretet által, és miképp apad az istennek odahordott ajándék a gyűlölködés, az önutálat, a léha és önpusztító élet által.

Ám rájuk nemigen számíthatunk már a mi időnkben. Előbbi hátat fordított neki, és a társadalom és az egyesek ellenségévé, elnyomójává vált. Utóbbi meggyengült és elhalkult, és mindkettő az önfelszámolás útjára lépett. Akárcsak a folyamat torz gyermekei, Krasznahorkai hősei vagy a mai családok.

„Magyarország egy békétlen, kielégületlen, irigy, féltékeny, önmagát értelmezni képtelen, de önmagát állandóan áltatni kívánó és képes lény, aki retteg attól, hogy megtudja, kicsoda is ő, márpedig az a lény, vagyis hát az az ország, amelyiknek nincs egy megközelítőleg tárgyilagos, az igazságot legalább lehelet módjára érintő képe önmagáról, az a szakadék szélén táncol”, nyilatkozta egyszer Romániában Krasznahorkai. Aki véletlenül eltrafálta itt az igazságot, bár nem a fentieket gondolja és látja, hiszen legfőbb művének apró színterét, még Pósteleket sem ismeri.

(Nyitókép: Krasznahorkai László Facebook-oldala)