A fasortól a Nobelig – Harsányi János játékelmélet-kutatóról

1994 igazán dicsőséges évünk volt a tudományban: akkor nyerte el Nobel-díját Harsányi János közgazdász – alig két évtizeddel Gábor Dénes hasonló kitüntetése után –, Oláh György pedig megkapta a kémiai Nobelt.

Harsányi János egy szem gyerek volt, édesapja Zuglóban patikát vezetett. Amint kijárta a híres fasori evangélikus gimnáziumot, apja Francia­országba küldte tanulni, de kénytelen volt hamar hazatérni a második világ­háború kitörése miatt. Az ELTE-n filozófiát és gyógyszerészetet hallgatott. Ez azért fontos momentum, mert a hozzá hasonló magyarokkal kapcsolatban a külföldi életrajzírók rendre kiemelik, hogy nemcsak a szakmájukban, de a zenében, a művészetben és más tudományokban is kiemelkedő volt a tudásuk. Köz­ismert dolog, hogy Teller Ede jól játszott Mozartot zongorán.

Kutatási területe a játékelmélet volt, ezen belül a kooperatív információs játékok. E tudomány alapjait Neumann János fektetette le az 1920-as években. Ismert példa ezen a szakterületen a közlegelők katasztrófája: lehet, hogy néhány szabályszegő több állatot tart a közös földön, mint ahány a legelő kapacitása miatt észszerű és megengedhető lenne, s ekkor beindul egy láncreakció, melynek során egyre többen lesznek szabályszegők, hogy ne maradjanak le az „okosoktól”. A folyamat végén annyi jószág lesz a közlegelőn, hogy az kimerül, és az összes állat elpusztul. A tudomány kérdése itt az, hogy a katasztrófához vezető folyamat hogyan fordítható vissza. Harsányi maga mondta, hogy az etikus magatartás mindig kifizetődőbb, és a matematika is ezt bizonyítja. Egyébként nem szoba­tudós volt. 1966-tól szerepet kapott az amerikai fegyverzetellenőrzési, -leszerelési tárgyalásoknál, hogy kiismerje a szovjetek észjárását.