Hatalmas elismerés a magyar irodalomnak, hogy Krasznahorkai László kapta az irodalmi Nobel-díjat. Évek óta az esélyesek között tartották számon. Minden évben előrébb került a fogadási listákon. Az utóbbi időben, ahogy műveit egyre több nyelvre fordították le, szinte minden évre jutott valami rangos elismerés a 2015-ös Man Booker-díjtól a tavaly neki ítélt spanyol Formentor-díjig, amit korábban Samuel Beckett és Jorge Luis Borges is megkapott.
2000 körül az Andrássy úton támasztjuk a Tokaji borozó pultját, kisfröccsöt iszunk, ősz van, bölcsészek vagyunk, magyar szakosok, és akkor az ablak előtt elmegy egy lódenkabátos, kalapos fickó piros sállal a nyakában. „Ott van Krasznahorkai” – mondom a cimborámnak. Olvastuk és láttuk már a Sátántangót, Az ellenállás melankóliájából készült Werckmeister harmóniákat a filmszemlén. Pázmányos kommunikáció szakosok is vagyunk, filmesek akarunk lenni. Az Örökmozgóba járunk filmklubba, ahol megnézzük Tarr Béla Családi tűzfészkét, Kárhozatát, melyeknek Krasznahorkai a forgatókönyvírója.