„Én nem tudok örülni, csak a magam törvénye szerint” – Szabó Lőrincre emlékezünk

A magyar költészet egyik legnagyobb alakja, Szabó Lőrinc 125 éve, 1900. március 31-én született. Életművének minősége csakis József Attila költői minőségéhez mérhető. Művészi ereje a gondolati lírában bontakozik ki igazán: sorai újak voltak, amikor „megérkeztek” és új maradtak száz év múlva is. Sok-sok „nagysággal” ellentétben szavai ugyanazt a hatást keltik, mint születésükkor: teljességet adnak. Amíg mások megkoptak, ő tovább emelkedett, a paletta tetejére.

Szabó Lőrinc 

Líra nélkül az ellentmondásokat tároló gondolatok intellektuális őrjöngésig fokozódnak, vagy ideológiává változnak – ha rájuk koncentrálunk. A líra, ahogy az összes valódi művészet, megszelídíti az ellentmondásokat, és azok hiába feloldhatatlanok, feloldja őket. Ez hát a varázslat.

Gondolati lírája 

 nem a gondolatok görgetése, hanem belevilágítás a szakadékba – nyíljon Égen, vagy Földön a szakadék. Hiába közöl gondolatokat, ezek csupán áttetsző matériák, amik a többletet hordozzák. 

 Nála minden több, mindennek súlya van – és mégis, ez a súly nem nyom össze, hanem a magasba röpít.

Most két versével emlékezünk Szabó Lőrincre. Mindegyik remekmű. A Semmiért egészen a költő talán legtöbbször idézett költeménye a szerelemről és minden másról Szabó Lőrinc módra. A Materializmus pedig egyik személyes kedvencem.

Semmiért egészen

Hogy rettenetes, elhiszem,
De így igaz.
Ha szeretsz, életed legyen
Öngyilkosság, vagy majdnem az.
Mit bánom én, hogy a modernek
Vagy a törvény mit követelnek;
Bent maga ura, aki rab
Volt odakint,
Én nem tudok örülni csak
A magam törvénye szerint.

Nem vagy enyém, míg magadé vagy:
Még nem szeretsz.
Míg cserébe a magadénak
Szeretnél, teher is lehetsz.
Alku, ha szent is, alku; nékem
Más kell már: Semmiért Egészen!
Két önzés titkos párbaja
Minden egyéb;
Én többet kérek: azt, hogy a
Sorsomnak alkatrésze légy.

Félek mindenkitől, beteg
S fáradt vagyok;
Kívánlak így is, meglehet,
De a hitem rég elhagyott.
Hogy minden irtózó gyanakvást
Elcsittithass, már nem tudok mást:
Mutasd meg a teljes alázat
És áldozat
Örömét és hogy a világnak
Kedvemért ellentéte vagy.

Mert míg kell csak egy árva perc,
Külön; neked,
Míg magadra gondolni mersz,
Míg sajnálod az életed,
Míg nem vagy, mint egy tárgy, olyan
Halott és akarattalan:
Addig nem vagy a többieknél
Se jobb, se több,
Addig idegen is lehetnél,
Addig énhozzám nincs közöd.

Kit törvény véd, felebarátnak
Még jó lehet;
Törvényen kívűl, mint az állat,
Olyan légy, hogy szeresselek.
Mint lámpa, ha lecsavarom,
Ne élj, mikor nem akarom;
Ne szólj, ne sírj, e bonthatatlan
Börtönt ne lásd;
És én majd elvégzem magamban,
Hogy zsarnokságom megbocsásd.

Materializmus

Az uccán néha megállok s riadtan
nézem, amit sohase láttam eddig:
mindenütt új istenek lelke vedlik
és kísértetek járnak az anyagban.
És az asztfalt már nem aszfalt alattam
és lépni már sehová sem merek,
hisz mindenütt rejtett életeket
roncsolok szét ok nélkül valahol
az anyagban, mely értem robotol.

Anyám az anyag, jóságos csoda:
vacogott a fogam a szörnyü télben
és jött a szén, hegyekről jött a fa
s máglyára dobta testét szótlan értem;
és jött a kő és a felhőkbe mászott
s barlanggal vett körül és kivirágzott,
hogy szebb legyen szememnek; s jött a vas
és jön a vas mindennap, kalapács
lesz belőle és szerszám és kovács
és saját magát veri, karjai
nem unják meg házamat tartani
s mások görbülnek, sülnek és kihülnek,
lappá lapulnak, körré kerekülnek,
izzadnak, kopnak, dolgoznak, romolnak,
napszámosai oly örök nyomornak,
mely az állatnál is önzetlenebb;
simúl a gumi autóm kerekére,
ércmadár libben, hogy hátára üljek,
a benzin fölrobban, csakhogy repüljek
és mind a többi, cipőm és ruhám
és bútorom, poharam, ceruzám,
edényem, lámpám, könyvem, olajam
és mind a többi, minden, ami van,
gyorsaságom, kényelmem, gyógyszerem,
mámorom és tüzem és ételem
és rezgő húrok s billentyűk zenéje
jön-jön elém, hogy életem fölélje,
húsomon kívül s húsomon belül
kiigya lelkét és kegyetlenűl
szemétté, ronggyá, undorrá ürítse
a jóságos és nemes anyagot,
mely értem öltött ezer alakot
és nem bánja, hogy förtelembe hal
e földöntúli önfeláldozásban.

Barátaim, hogy tudjak hinni másban,
mint az anyagban? Egyetlen valóság
az anyag s nincs több oly igazi jóság,
mint az övé, ki minden pillanatban
milliószor megalázza magát
hűtlen fiáért, kinek neve lélek.
Az anyag öngyilkossága az élet
s hol lássak szebbet, jobbat hol keressek,
szégyenkezőbb hálával kit szeressek,
mint a türelmes, tiszta anyagot,
akit a pap csak gyalázni szokott
s bántalmazni a tiszteletlen ember,
sosem kérdezve, mért fut, mért liheg,
mért dolgozik hús, föld, fa, érc, üveg,
növények teste, ezerféle vér,
mely valahol s valahogy mégis él,
rejtett gerincek titkos veleje,
testtelen mozgások szent ereje
mért dolgozik érettünk szüntelen,
alázatosan és türelmesen,
mért dolgozik, mondjátok meg, miért:

mért dolgozik a test a lélekért?

Nyitókép: Facebook