Mi már csak egy kávét kérünk: kínos vergődésbe kezdett a Medián

Még az is kiderült, mi lehet a „nem túl reális Fidesz-Tisza versenyállások” mögött.

A legfelsőbb tiszás köröktől származó információk szerint a Tisza csak egyes körzetekben rúg labdába.

A Tisza Párt elnöksége tisztában van azzal, hogy Magyar Péterék jelöltjei csak bizonyos körzetekben rúghatnak labdába a tavaszi parlamenti választáson, miközben a kormánypártok által „uralt” egész vármegyék érinthetetlennek számítanak a baloldal számára. Erről beszélt a Magyar Nemzetnek a Tisza Párt elnökségének dolgozó informátor.
Borsod-Abaúj-Zemplén, Nógrád, Békés vármegye és a Hajdúság egy része is érinthetetlen a tiszások számára
– emelte ki a forrás, de a felsoroltakon kívül

több más vármegyére is ugyanígy tekintenek a Tisza Párt belső körei.
Mint mondta, Magyar Péter a nagy neveket és sztárokat nem indítja olyan helyeken, ahol felmerül a vereség esélye. Ők inkább olyan körzeteket kaptak, amelyeken legutóbb a baloldali összefogás könnyebben nyert, így minden fontos tiszás megkapja a beígért jutalmát. Hozzátette, Magyar Péterék is tisztában vannak vele, hogy több olyan megye van, ahol labdába se rúghatnak a kormánypártok indulójával szemben.
Nyitókép: Facebook