Ezt nem láttuk jönni: egy pillanat alatt szétrobbanhat Magyar Péter baloldali csapata!

Aki a Marsról érkezett, az azt hihetné, hogy az ország közvéleménye lerágta a körmét és napokig nem tudott aludni a tiszás előválasztás miatt, de a valóság teljesen más. Bár azt is megtudhattuk a Magyar Péter-féle univerzumból, hogy 72 plusz 78 = 100, de ezt az előválasztási bohózatot még az érintettek sem vették komolyan. Mindenki tudta, hogy melyik körzetben ki fog nyerni, és azon sem ütközött meg a demokráciáért folyamatosan aggódó baloldali sajtó, hogy az egyik választókerületben közfelkiáltással döntöttek a jelölt személyéről. Csak remélni tudjuk, hogy ez a közfelkiáltásos dolog ezzel véget ért, bár nagy összeget nem tennék rá. A tiszás bohóckodás egyik eleméről azonban nem igazán beszélnek sem az érintettek, sem a politikai folyamatokat figyelők. Pedig ennek később még döntő jelentősége lesz!

Vajon ezt sikerül megértenie Magyar Péternek?

Kezdjük a legelejéről, hogy Magyar Péter és megértse! Az ókortól kezdve egészen a parlamentek kialakulásáig az államok vezetőinek nem kellett számot adniuk a cselekedeteikről. Az uralkodóházak a saját érdekeiket képviselték, majd időnként a különféle ellenérdekelt felek megerősödése révén kellett engedményeket tenniük, de a folyamat meglehetősen hullámzó volt. A stabil parlamentek, aztán pedig a parlamentarizmus létrejöttével a hatalmi viszonyok jelentősen átalakultak. 

Ha csak a reformkori Magyarországot nézzük, akkor részben a vármegyék delegáltak képviselőket konkrét utasításokkal az akkor működő rendi országgyűlésbe. A képlet roppant egyszerű volt, mert a képviselők nem térhettek el attól, amit utasításba kaptak. Ha eltértek, akkor visszarendelték őket, és a politikai pályafutásuk befejeződött. Értelemszerűen a Pozsonyban lévő képviselők idővel a nézeteik mentén pártokba szerveződtek, és 

A népképviseleti rendszer az általános választójog kiterjesztésével tovább változott. Magyarországon a legtisztább formában 1990 óta érvényesül teljes mértékben a parlamentáris demokrácia. Mi is ennek a lényege? A 18 éven felüli, választójoggal rendelkező magyar állampolgárok pártok listáira, valamint egyéni jelöltekre szavazhatnak. A pártlisták esetén a választók keze meg van kötve, mert ebben az esetben csak pártemberek közül választhatnak, vagy éppen nem választanak, ha ilyen személyes döntést hoznak. Az egyéni jelöltek esetében nem feltétlenül kell érvényesülnie a pártlogikának, mivel pártoktól független jelöltek is indulhatnak, és be is juthatnak az országgyűlésbe. 

Magyarországon, az 1990-es parlamenti választást leszámítva, független jelöltek nem tudtak egyéni körzetet nyerni. Ugye egy nyertes független jelöltet nem köt semmi. Ő tényleg csak a saját mércéje szerint voksolhat az egyes törvényekről, és nem veszélyezteti őt az sem, hogy a saját pártjával konfliktusba kerül. Ezzel szemben egy olyan képviselőnek, aki egy párt segítségével nyerte el a mandátumát (tetszik, nem tetszik), lojálisnak kell lennie a saját pártjához, feltéve, ha hosszabb politikai pályafutásra készül. 

Mindez bizony egy adottság a mai Magyarországon, sőt szinte az összes európai országban, ahol szabad választások vannak. A csavar pedig most következik! A Tisza Pártnak az eddigi információk szerint továbbra is csak 27 tagja van. A párt listáját nem ismerjük, de 105 egyéni jelöltjét már igen. Ha abból indulunk ki, hogy mind a 27 párttag indul a választáson az egyéni körzetekben, akkor 78 olyan jelöltje van az egyéni körzetekben a pártnak, aki nem tagja az őt jelölő politikai erőnek. Könnyen lehet, hogy nem mind a 27 tag lett egyéni jelölt, de mivel erről nincsen konkrét információ, így direkt úgy vettem, hogy mindegyikük indul egyéni körzetben. 

Miért is probléma ez? 

• Egyrészt, ha egy parlamenti képviselő nem tagja annak a pártnak, amelynek révén mandátumhoz jutott, annak pontosan nulla befolyása van arra, hogy az adott alakulat milyen politizálást folytat. 
• Azért találták ki a mai parlamentáris rendszert, mert konkrét felelősségi körök vannak. 
• Egy parlamenti képviselő bár jelentős szuverenitással bír, de ahhoz, hogy egy-egy társadalmi csoport vagy régió érdekét sikeresen képviselje, bizony szüksége van adott esetben egy párt támogatására is, főleg ha az kormányon van.

A teljes agyhalottság állapota

A másik fő probléma, hogy ezek az úgynevezett tiszás képviselők joggal mondhatják el, hogy ők nem felelősek a Tisza Párt döntéseiért, mivel nem tagjai az alakulatnak. Hogyan is várhatnánk el ezektől a képviselőktől, hogy határozottan képviseljék azoknak az érdekeit, akik bejuttatták őket az Országgyűlésbe, ha még a saját pártjuk döntéseibe sincsen beleszólásuk?

Ha esetleg mandátumot szereznek ezek a párttagság nélküli képviselők, akkor egy sikertelen kormányzás esetén könnyedén, minden felelősséget eltolva kiléphetnének a Tisza-frakcióból, és onnantól kezdve ténylegesen független képviselőkként sütögethetnék a saját politikai pecsenyéjüket. Példátlan a modernkori parlamentáris rendszerrel rendelkező országok esetében, hogy egy leendő kormánypárt olyan emberekre szeretné építeni a törvényhozás irányítását, akik egyébként nem tagjai a közösségének.

„Hagyjál már! Leírom nekik délután, hogy senki nem nyilatkozik, no fucking way (ki…aszottul senki), senki, rajtam kívül.” Egyikük a fentiek ellenére mégis nyilatkozott Magyar szerint. „Leírom neki magyarul… Én értem, hogy Soros-ügynök, és nem tud magyarul … Mondom, te tudsz magyarul? Tudsz olvasni? Akkor mi a büdös …at csináltál?” – mit is várhatunk azoktól az emberektől akikkel így lehet beszélni? Mit lehet várni azoktól az emberektől, akik képesek arra, hogy úgy képviseljenek egy pártot, hogy esélyük sincs arra, hogy annak tagjai legyenek? Azok bizony agyhalottak, de

Fotó: Facebook

***

***