„Midőn ezt írtam, tiszta volt az ég” – 225 éve született Vörösmarty Mihály

A magyar költészet egyik legnagyobb alakja, Vörösmarty Mihály napra pontosan 225 éve, 1800. december 1-jén született. Egyes verseiből erő, eredetiség és ihletettség sugárzik. Szerb Antal szerint úgy érezni, mintha Vörösmarty nem volna ura saját képeinek, nem ő költi azokat, hanem azok kényszerítik, hogy költsön, és képzeletének valami megszállottságjellege van. 

Ilyen sorokat vetett papírra:

„Midőn ezt írtam, tiszta volt az ég.”

Meg ilyeneket:

Az utóbbi Pilinszky szerint a magyar költészet legnagyobb verssora. 

Bizonyos versei és mítoszteremtő, különleges, besorolhatatlan drámai-filozófiai költeménye, a lét és szerelem viszonyát (is) taglaló Csongor és Tünde világirodalmi viszonylatban is jelentőssé teszik a munkásságát. Ő írta a Szózatot, A vén cigányt és a Zalán futását. De hogyan élt és halt Vörösmarty Mihály?

Beleszeretett Etelkába, és a szabadságharc hősét tanította

A Szózat költője szegény kisnemesi családba született a Velencei-tó környékén, egy faluban, ami most Kápolnásnyék része. A piaristáknál tanult, napi betevőjét és szállását kamaszkorában tanítással kereste meg. Már fiatalon a költészetet választotta a túlzott tanulás helyett, vagyis kevesebbet tanult, de egyre több verset írt. 

Amikor tizenhét éves volt, meghalt az apja, ami a család hanyatlását eredményezte: hamarosan szó szerint mindenüket el kellett adniuk, az özvegy anya sem neveltethette tovább a gyermekeit, maga is nyomorgott.

Elvégezte a bölcsészkart, hosszú évekig a Perczel család nevelője volt, ahol reménytelenül beleszeretett Perczel Adélba, azaz Etelkába. 

 enélkül a fájdalom nélkül Vörösmarty nem az lett volna, aki lett. Mindeközben a Perczel-birtokokon ő tanította a későbbi szabadságharc kiemelkedő alakját, Perczel Mórt.

Kossuth vezércikkben reklámozta Vörösmarty könyvét

1824-ben letette az ügyvédi vizsgát, de nem ügyvédkedett, viszont összeismerkedett Deák Ferenccel. 1825-ben országos hírnévre tett szert a Zalán futása című honfoglalási eposszal, amivel alaposan bevágódott a magyar közvéleménynél, országos hírnévre tett szert, és az irodalmi élet meghatározó szereplője lett.

Ezzel anyagilag is jól járt, hiszen az akkoriban induló Magyar Tudományos Akadémia tagjává választották, állandó fizetéssel. 

a szó szoros értelmében: addig egy kicsi szobában húzta meg magát, amit még fűteni sem tudott, volt, hogy a jurátusi díszruháját zálogba kellett adnia. Megismerte Wesselényi Miklóst, Bajza Józsefet, Toldy Ferencet, de Széchenyi estélyein is fölbukkant. Tehette bátran, nőtlen volt. 

A kor viszonyaira, és a mindenkori magyar irodalom egészére jellemző történet, hogy Vörösmarty 1842-ben, saját költségén adta ki újabb munkáit, de nagyjából húsz darabot vettek belőle, így a nyomda lefoglaltatta a bútorait. Életrajzírói szerint már az árverés is ki volt tűzve, szomorúan ballagott az utcán, ahogy ilyenkor kell, amikor találkozott Kossuth Lajossal, akinek kiöntötte a lelkét. Kossuth írt egy vezércikket a „szégyenről” , és lám: másnap az összes példány elkelt. Nagyjából ugyanez megy ma is.

Negyven fölött nősült, aztán jött a forradalom

Vörösmarty 43 évesen megnősült, elvette a nála huszonhat évvel fiatalabb Csajághy Laurát, akitől öt gyermeke született. Állandó anyagi gondokkal küzdött: ahogy a család nőtt, úgy vált egyre szűkösebbé az akadémiai fizetés, ráadásul nagyobb műveket már nem nagyon írt. Azért úgy-ahogy mindig elvoltak, összeköttetései a víz felszínén tartották a költőt és családját.

apolitikus személyisége ellenére még politikai cikkeket is írt, ám amikor Eötvös József vallás- és közoktatásügyi miniszter felajánlotta neki a pesti egyetem irodalmi tanszékét, nem fogadta el. Kossuth ajánlására bekerült a képviselőházba, de hallgatagon ült. Nem volt jó szónok.

 1849-ben, miután a Habsburg-házat a magyar nemzet megfosztotta trónjától, Vörösmartyt közbírává nevezték ki évi 4000 forintos fizetéssel. 

A világosi fegyverletétel után bujdosnia kellett, egészségi állapota megromlott, és erre az időre több gyermeke meghalt. Érzékeny idegrendszere őrlődött a minden irányból érkező reménytelenséggel szemben, végül 1850-ben Pestre ment és föladta magát: Haynautól kegyelmet kapott.

„Nagyot iszik a hazáért”

Haláláig több helyen élt. A neje szülőhelyén, Komárom megyében nem tudott megszokni, később Baracskára került, a Velencei-tó közelébe az összeköttetéseinek köszönhetően, ahol kertészettel foglalkozott, és a környező területek urai „elhalmozták a jótéteményeikkel” a családját. 1853-ban hazaköltözött Kápolnásnyékre, ahol szintén jól érezte magát. Élete utolsó éveiben megadatott neki a nyugalom, csak a Bach-korszak politikai elnyomását nem bírta megemészteni, ugyanakkor szívelégtelensége egyre komolyabbá vált, 1855-ben hunyt el.

Vörösmarty élete utolsó szakaszában súlyos alkoholproblémákkal küzdött, de úgy is fogalmazhatunk, hogy legendás alkoholista volt. 

Kemény Zsigmond feljegyzései szerint a költőt gyakran találták „bormanipuláció”, magyarul ivás közben. Szervi szívbajához az alkoholfogyasztás jelentősen hozzájárult. A reménytelenség, a világfájdalom és a kiábrándultság, amelyek az ivásba sodorták, erőteljesen megjelennek költészetében: A vén cigány című vers, amit a Balatonnál írt, tökéletes példa erre. 

Egy becsületes ember, mély gondolatokkal

Eötvös Károly a halála évéből ezt a leírást hagyta ránk a költőről:

„Középtermetű, nem kövér és nem sovány, bajusza és torzsolt szakálla szürkülni kezd, de még nem fehér. 

Lassan sétálgat társaival. Két szemöldöke közt mélyebb redő, s két szemöldöke tiszta, fényes szemekre vet árnyékot. Szép összhangzatos napbarnított piros arc. Rövid kézfején jó vaskos ujjak.”

Vörösmartyt zárkózott embernek írják le a kortársak, aki nehezen tárja fel a belső világát, még verseiben és levelezésében sem, sőt, „könnyebb tisztelni, mint szeretni”. Ennek ellenére és ezzel együtt a romantika megtestesítője: fogékony volt a végletes érzelmekre, a lelki folyamatok ábrázolására. Hiába volt pesszimista, elborulása ritkán fajult kétségbeesésbe, 

Becsületes ember volt, teli mély gondolatokkal, hazájáért aggódó művész, aki zárkózottsága ellenére jelentős hatást gyakorolt kortársaira és az utókorra.

Nyitókép: Barabás Miklós festménye (1836)