Botrány: nem gyónni ment a templomba a Zala vármegyei férfi

Egy szekszárdi templomot próbált meg kirabolni.

Egy szekszárdi templomot próbált meg kirabolni.
Az ukrajnai agrárium óriáscégei hozzájuk hasonlóan óriási összegű hiteleket vettek fel az elmúlt évtizedekben, a hitelezőknek épp ezért komoly befolyása van az ukrán mezőgazdaság legnagyobb szereplőire.
A legnagyobb ukrán mezőgazdasági vállalkozások tulajdonosi körének azon túl, hogy az osztalék az ő számlájukra érkezik, nem sok köze van Ukrajnához.
Cikksorozatunk legújabb részében bemutatjuk, melyek az ukrán termőterületeken gazdálkodó legnagyobb cégek, és milyen ezek háttere.
Döbbenetes összegű hitelek egy csődhelyzetben lévő országnak, amelyeknek egyetlen feltétele az volt, hogy az ukrán kormány feloldja a földkereskedelmi moratóriumot. Ez pedig 2020-ban meg is történt.
Aki az országnak járó pénzt elveszi, az a saját szavazóit is meglopja.
Elképesztő esetről számoltak be Pozsonyból.
Már munkához is látott a speciális nyomozócsoport.
Csak az nem derül ki belőle, aminek kellene: ki lopott, csalt, ki volt korrupt, ki szerzett törvénytelenül ezt meg azt, és hova rejtette.
A robbantásos betörés után azonnal tájékoztatták a bukaresti Román Nemzeti Múzeumot is.
A bukaresti rendőrök ismeretlen tettes ellen indítottak nyomozást.
„A szobájába idén karácsonykor is tettünk egy angyalkát. Borzalmas ürességet érzünk, de számunkra ő nem halt meg, az emléke örökké velünk marad” – nyilatkozta Till Mátyás, az édesapa.
A fotópontot játék rénszarvasok, mókusok, egerek és egyéb karácsonyi figurák díszítették, amelyek azonban rövid idő alatt nyomtalanul eltűntek.
K. Roland hiába ügyeskedett, végül csúnyán lebukott.
Lebukása utána az egész „karrierjére” fény derült.
A rendőrség szerint a kamerába simán belenéző tettes a „balatonboglári bankautomata pénzkiadó nyílásában hagyott hatszázezer forintot tulajdonított el.”
Egy jól szervezett, nemzetközi csempészakció a sajtlopás mögött.
Az elkövetőket gyorsított eljárásban állították a bíróság elé.