Kutyát sem érdekelt két törpepárt vasárnap

Az LMP és a MIÉP is elindult a választáson, de ezt igazából senki sem vette észre.


Az LMP és a MIÉP is elindult a választáson, de ezt igazából senki sem vette észre.


Magyar Péteréknek nagyon nem tetszik, hogy valaki el mer indulni rajtuk kívül is.


Szívem szerint általában azt mondanám: ne szomorkodjanak otthon, szavazzanak a Tiszára.


Nem állítom, hogy feltétlenül a jelenlegi töredezett, lejáratódott pártszerkezet számára adatik túlélés.


DK: indul, mert szükség van a baloldali értékekre, majd leigazolja Jakab Pétert.


„De sötét vagy Andris!” – írta Raskó György. De ezt az ügyvéd sem hagyta annyiban.


Az országgyűlési választásokon történő részvétel kérdésében az LMP kongresszusa hozott döntést – derült ki a közleményből.


A politikus ugyan nem lép ki az LMP-ből, de a jövőben a gyermekvédelem területén fog dolgozni.


Szalai Zoltán Schiffer Andrással beszélgetett a Maxima legújabb részében.


K. Gábor telefonján, illetve a számítógépén pedofiltartalmakat is találtak, ezért mondták ki bűnösnek gyermekpornográfia miatt is – tudta meg a Magyar Nemzet.


A férfi több ellenzéki pártban megfordult korábban.


Nem csitul bennem a döbbenet üres érzése által keltett tehetetlen düh afelett, hogy Csárdi Antal kilépett az LMP-ből.


Az LMP akkor fog megszűnni, ha több más ellenzéki párthoz hasonlóan valami érthetetlen tévedésbe esik.


Kitört a cicaharc Schiffer és Csárdi között.


Csárdi Antal a Facebookon tett közzé bejegyzést az esetről.


Minden jogi lehetőséget megvizsgálnak és alkalmaznak annak érdekében, hogy az LMP népszavazási kezdeményezése ne lehetetlenítse el a kiemelten fontos infrastrukturális fejlesztések megvalósulását – mondta Lázár János a Magyar Nemzetnek.


Ungár Péter telexes interjúja után a hétvégén többen kiléptek az LMP-ből. Az eseményekről kérdeztük Horn Gábort.


Keresztes László Lóránt kritikái akár a kizáráshoz is vezethetnek.


A kudarcos júniusi választási eredményekről és pártjaik jövőjéről kérdeztük az ellenzéki politikusokat a 33. Tusványosi nyári szabadegyetemen.


Bakos Bernadett a parlamentben alkotott nagyot.
