Megdöbbentő dolgok derültek ki Kapitány Istvánról – és Magyar Péternek nem tesz jót

Összeszedtük a legfrissebb híreket a Tisza nemrég leigazolt Facebook-bajnokáról, még azt is felidéztük, miért ítéli el a januári rezsistoppot.

A kudarcos júniusi választási eredményekről és pártjaik jövőjéről kérdeztük az ellenzéki politikusokat a 33. Tusványosi nyári szabadegyetemen, valamint arról, hogy összefognának-e a Tisza Párttal.

„Szerintem minden képviselőnek együtt kell működnie, függetlenül attól, hogy milyen párt színeiben lettek megválasztva, mert azért lettünk megválasztva, hogy azokért az emberekért dolgozzunk, akik ránk adták a voksaikat. Ez alól nyilván nem kivétel Magyar Péter és a Tisza Párt megválasztott képviselői sem” – mondta a Mandinernek Camara-Bereczki Ferenc józsefvárosi szocialista képviselő.
A szintén MSZP-s Molnár Zsolt pedig kameránk előtt azt jósolta,

ősszel a Magyar Szocialista Párt főnix madárként fog föltámadni és Sziszifuszként fog dolgozni”.
A jobbikos Lukács László György eközben beismerte,
Magyar Péternek nem lenne szüksége egy egyszázalékos Jobbikra.
Az LMP-s Kanász-Nagy Máté viszont felsorolta, amilyen ügyekben kész az együttműködésre.