Horn Gábor a Mandinernek: Az LMP végének a közepét látjuk

2024. augusztus 26. 12:59

Ungár Péter telexes interjúja után a hétvégén többen kiléptek az LMP-ből. Az eseményekről kérdeztük Horn Gábort.

2024. augusztus 26. 12:59
Horn Gábor

Fotó: képernyőfotó

Nem vagyunk többé része az ellenzéknek – nyilatkozta a Telexnek Ungár Péter, a Lehet Más a Politika (LMP) társelnöke augusztus 23-án, aki szerint ők voltak a legkritikusabbak az ellenzéki elittel szemben.

Arra a kérdésre, hogy ellenzéki párt-e még az LMP, Ungár így válaszolt: „Abból a szempontból igen, hogy a kormánnyal kritikus, de nem tagja az ellenzéki kávéháznak, ahonnan mindig is kinéztek minket. A kérdés inkább az, hogy mit csináltunk ott ennyi ideig. Szerintem ez a fő hitelességi probléma”.

Ezt is ajánljuk a témában

Ezután kilépési hullám vette kezdetét: szombaton Schmuck Erzsébet, az LMP korábbi társelnöke bejelentette, hogy kilép a pártból, s ekkor ugyancsak kilépett Vágó Gábor, aki alapító volt, majd vasárnap Keresztes László Lóránd országgyűlési képviselő követte őket.

Schmuck Erzsébet azzal kommentálta kilépését: 

Ez a párt már nem zöld párt, és ellenzéki pártként is megsemmisült. Ezt a pártot Ungár Péter teljesen leuralta. 

Ez a párt már az Ő pártja, Ungár párt! Igaz, az Ungár vezette EP listára a szavazatok mindössze 0,87 százalékát kapta az LMP, de ebből semmilyen következtetést nem vont le sem a párt, sem Ungár Péter. A mai kongresszuson Ungár Péter és csapata mindent vitt. Két évre kaptak felhatalmazást, hogy vezessék a pártot, csak éppen az nem derült ki, hogy hová, milyen irányba.”

Vágó Gábor úgy fogalmazott: „Először csak érzelmileg eltávolodtam. Aztán elfelejtettem kilépni. Majd azt is, hogy tag vagyok. Arra aztán várhattam, hogy engem is majd kizár az Etikai Bizottság. Úgy látszik, már az sem működik úgy, mint valaha. Ezért most már tényleg kilépek az LMP-ből.”

Keresztes László Lóránt úgy kommentálta távozását: „A párt vezető testületéből múlt év nyarán, önként távoztam. Nem tudtam, és nem is akartam már követni azokat a politikai kanyarokat, melyeket a pártvezetés leírt. Nagy baj, hogy ez a párt akkor vesztette el az irányát és szinte teljes társadalmi támogatottságát, amikor 

a legnagyobb szükség lenne Magyarországon egy működőképes zöld pártra. 

Ezért viszont hiba kizárólag külső szereplőket és a körülményeket okolni” – részletezte távozásának okát a politikus. Hozzátette: „az pedig elfogadhatatlan, hogy a pártvezetés kulcsszereplői részéről nem történt meg a szembenézés és nem vállalták a felelősséget a választás után. A szombati tisztújítást követően bizonyossá vált, hogy ez nem is fog megtörténni.”

A Mandiner megkereste Horn Gábor politológust, a Republikon Intézetet fenntartó Republikon Alapítvány kuratóriumi elnökét, hogy kommentálja az LMP háza tájának fejleményeit. Horn Gábor, a rendszerváltó SZDSZ egykori prominense úgy kommentálta az eseményeket:

„Én azt látom, hogy ez az LMP végének a közepe. Magam is megélve párthalált, úgy látom, hogy ezek tipikusan azok az elemek, amelyek ilyenkor következnek be: amikor távoznak a párt alapítói, a párt feladja az eredeti elkötelezettségét. Ungár telexes interjúja is ezt bizonyítja. Ráadásul 

az szerep, amit kiválasztott, hogy sem kormánypárti, sem ellenzéki nem lesz, nem létezik.

 Az LMP frakciója is úgy jött létre, hogy az ellenzéktől kellett kapniuk egy plusz helyet. Nem csodálkoznék, ha a frakció is felbomlana, mivel ha egy ember kiszáll onnan, vége a frakciónak. Én magam nem állok közel a zöld gondolathoz, de fontos lenne, hogy jelen legyen az életünkben, s ezért szomorúnak tartom a felbomlást.”

Horn Gábor korábbi pártja, az SZDSZ 2010-ben, egy népszerűségi mélypont után szűnt meg. 

Ezt is ajánljuk a témában

 

Összesen 178 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
evpus
2024. augusztus 27. 08:06
Már régen vége, hiába próbálták átmenteni magukat az szdsz-ből. A béka feneke alatt vannak!
Autofocus
2024. augusztus 26. 22:45
Guilty pleasure: hiányolnék egy jó kis Pető Iván publicisztikát, csak a nosztalgiával vegyes kéjes borzongás kedvéért. Vajon mi lehet a vén főmadárral?
atti64
2024. augusztus 26. 22:12
EZ IS EGY IPARI HULLADÉK !!!!!!!!!!!!!!!!!!!EL KELL TAKARITANI A PICSÁBA!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
zakar zoltán béla
2024. augusztus 26. 20:29
Már egy idegroncs.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!