Mi már csak egy kávét kérünk: kínos vergődésbe kezdett a Medián

Még az is kiderült, mi lehet a „nem túl reális Fidesz-Tisza versenyállások” mögött.

Nagyobb baj is történhetett volna.

Kisiklott az 1-es villamos a 11. kerületi Hengermalom úton, a Fehérvári út magasságánál – számolt be róla a Telex. A BKK honlapján azt írja, hogy a villamos egyelőre nem közlekedik a Budafoki út / Dombóvári út és Kelenföld vasútállomás megállók között, a kimaradt szakaszon pótlóbusszal lehet utazni. Továbbá az 58-as és a 213-as buszt ajánljották az arrafelé közlekedőknek.
A portál megkereste a BKK sajtóosztályát akik megerősítették, hogy a villamos hétfő délután 15 óra körül siklott ki.

Elmondásuk szerint nem történt baleset az incidens során.
A BKK a lapnak elmondta, hogy a történteket és a hiba okát vizsgálják. Hozzátették végül, hogy továbbra is pótlóbuszok járnak az érintett szakaszon.
Nyitókép forrása: MTI/Róka László