Végóráit éli az LMP, sorra hagyják el a pártot a vezető politikusok

2024. augusztus 25. 17:44

Két nap alatt hárman hagyták ott az LMP-t, a politikusok szerint a párt elvesztette irányát és társadalmi támogatottságát.

2024. augusztus 25. 17:44
LMP Ungár Péter

Nyitókép: MTI/Balogh Zoltán

Sorra lépnek ki az LMP meghatározó politikusai, úgy tűnik, komoly problémák vannak a magyar zöldpártban. Schmuck Erzsébet, az LMP korábbi társelnöke szombaton jelentette be, hogy kilép a pártból. A politikus közösségi oldalán azt írta, hogy 15 év után elhagyja a pártot, és keményen kritizálta Ungár Péter társelnököt.

Ez a párt már nem zöld párt, és ellenzéki pártként is megsemmisült. Ezt a pártot Ungár Péter teljesen leuralta. Ez a párt már az Ő pártja, Ungár párt! Igaz, az Ungár vezette EP listára a szavazatok mindössze 0,87 százalékát kapta az LMP, de ebből semmilyen következtetést nem vont le sem a párt, sem Ungár Péter.  A mai kongresszuson Ungár Péter és csapata mindent vitt. Két évre kaptak felhatalmazást, hogy vezessék a pártot, csak éppen az nem derült ki, hogy hová, milyen irányba 

– fogalmazott Schmuck szombaton, az LMP tisztújító kongresszusát követően.

Szintén szombaton jelentette be kilépését az LMP-ből Vágó Gábor, aki Schmuckhoz hasonlóan az egyik alapító tagja volt az LMP-nek. A korábbi társelnök úgy látja, nem nézett szembe a párt a súlyos, június 9-ei vereséggel. Vágó emellett azt is megjegyezte, már korábban eltávolodott a párttól, csak elfelejtett kilépni. 

Először csak érzelmileg eltávolodtam. Aztán elfelejtettem kilépni. Majd azt is, hogy tag vagyok. Arra aztán várhattam, hogy engem is majd kizár az Etikai Bizottság. Úgy látszik, már az sem működik úgy, mint valaha. Ezért most már tényleg kilépek az LMP-ből 

– fogalmazott Facebook-bejegyzésében Vágó Gábor.


Vasárnap is folytatódott az LMP széthullása. Keresztes László Lóránd szintén Facebookon jelentette be távozását a pártból. Az országgyűlési képviselő már tavaly nyáron elhatárolódott a pártvezetéstől, amikor kilépett a vezető testületből. „A párt vezető testületéből múlt év nyarán, önként távoztam. Nem tudtam, és nem is akartam már követni azokat a politikai kanyarokat, melyeket a pártvezetés leírt. Nagy baj, hogy ez a párt akkor vesztette el az irányát és szinte teljes társadalmi támogatottságát, amikor a legnagyobb szükség lenne Magyarországon egy működőképes zöld pártra. Ezért viszont hiba kizárólag külső szereplőket és a körülményeket okolni” – részletezte távozásának okát a politikus. Hozzátette: 

az pedig elfogadhatatlan, hogy a pártvezetés kulcsszereplői részéről nem történt meg a szembenézés és nem vállalták a felelősséget a választás után. A szombati tisztújítást követően bizonyossá vált, hogy ez nem is fog megtörténni.

Ungár Péter, a párt társelnöke a minap egy interjúban kifejtette, szerinte az ellenzéki szavazóknak olyan problémái vannak az ellenzéki elittel, amiket már nem lehet megoldani. 

Azt hittük, hogy valamilyen módon honorálni fogják a szavazók, hogy az összefogáson belül mi voltunk a legkritikusabbak az ellenzéki elittel szemben. Ezt nem mértük fel jól, nem érdekelte a választókat, mert ugyanúgy részei voltunk az összefogásnak 

fogalmazott Ungár. Arról, hogy mi lesz ezután, a politikus elmondta: ő személyesen és az LMP is kicsekkolt az intézményes ellenzékből, a politikus pedig hamarosan törölni fogja a Facebook-oldalát. 

Ezt is ajánljuk a témában

 

Összesen 263 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kombinator-0
2024. augusztus 26. 10:07
erős túlzás "politikusnak" nevezni a Schmuck-Vágó-Keresztes triót ... egyszerű polgárok, akiknek NEM SIKERÜLT politikussá válniuk, hiába erőlködtek ... sem ész, sem tehetség, sem stílus, sem vízió, sem vezetői kvalitás nem jellemezte őket ... szürke egerek voltak ...ideje eltűnniük
5m007h 0p3ra70r
2024. augusztus 26. 08:48
Ok, kiléptek. Hol folytatják?
Mr.Woof
2024. augusztus 26. 08:30
Ideje lenne megszűnnie azoknak a pártoknak akik csak 1-3-ot érnek el évek óta.
Skywalker_bp
2024. augusztus 26. 08:21
Ungár Peti marad. Fog is csorogni oda pénz a Fidesztôl. Elvégre kell a kamuellenzék. Ha már együtt nyaral Orbánnal, legalább haszna legyen. 🤣🤣🤣
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!