Megváltozik az M4 Sport – kiderült, hogyan került a Bajnokok Ligája az RTL-hez

„A fő célunk változatlan: minél több magyar látvány-, siker- és olimpiai sportágat mutassunk be a közönségnek.”

„A fő célunk változatlan: minél több magyar látvány-, siker- és olimpiai sportágat mutassunk be a közönségnek.”
Sajnos egyoldalú mérkőzés volt.
A CFR 3–0-ra nyerte a visszavágót. A Paks nem tudott gólt szerezni a párharcban.
Vaszily Miklós arról is beszélt, hogy kap-e külön műsort a Liverpool magyar bajnoka.
Csokorba szedtük a statisztikákat, a nyilatkozatokat és a szurkolói reakciókat a történelmi Bajnokok Ligája-finálé után!
Akik a következő napokban előfizetnek 12 hónapra, sokat spórolhatnak.
A televízióban is látható lesz a Bajnokok Ligája két elődöntője és müncheni döntője.
A Szeptember 5 című film sajátos nézőpontból közelít az 1972-es müncheni olimpia túszdrámájához.
Kedd este 9 órakor a Lille érkezik az Anfield Roadra a Bajnokok Ligája alapszakaszának hetedik körében – és ezt most mi is láthatjuk.
A hatóságok nem árulták el, hogy pontosan milyen bűncselekmény miatt tartóztatták le a videóst.
A leglelkesebbek a párizsi játékok egyetlen pillanatáról sem maradhatnak le. Hosszú Katinkáék Bukarestbe költöznek.
Az illegális migráció, az iszlám radikalizmus elleni magyar fellépés a sport területén nemzetközi szintű elismerést hozott Magyarországnak.
Ilyen egy igazi barát!
Persze nem önszántukból.
A híres sportkommentátor műtétje után otthon gyógyul, az olimpiára újra mikrofon mögé ülhet majd.
A Partizánt összesen 35 700 néző követte, a Mandiner közvetítésére ennél is többen, 58 300-an voltak kíváncsiak.
Ferenc pápa április végi magyarországi látogatásáról hazatérőben jelentette be, hogy közvetítést indít a háborúban álló Moszkva és Kijev között között.
Hatalmas tömeg előtt szólalt fel az ukrán elnök.