Havas advent helyett így indul a december

A hét végéhez közeledve főként a keleti, északkeleti tájakon lehet némi napsütésre esély.


A hét végéhez közeledve főként a keleti, északkeleti tájakon lehet némi napsütésre esély.


Idén korán érkezik meg a tél ezekre a területekre Magyarországon.


Gyönyörű fényképek érkeztek.


Egy éjszaka alatt történt mindent, itt az igazi téli időjárás.


Átalakulóban van az időjárásunk, ami a télimádóknak jelent igazán jó hírt.


Az egész országban heves széllökésekre és csapadékra lehet számítani.


A hétvégén tetőzik majd a jó idő.


Csak estére várható jelentősebb változás a csütörtöki nap folyamán.


Nagyon nem tett jót az aszály.


Szerdán már 17–20 fokos maximumhőmérsékleteket is mérhetünk.


A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 1 és 9 fok között alakul.


Már hóekével takarítanak, mert a következő napokban a helyzet romlására számítanak.


Szombaton már csak kevés helyen fordulhat elő kisebb csapadék.


A szupercellák a legritkább, ugyanakkor a legpusztítóbb viharok, amelyeket a forgó feláramlás miatt hosszan tartó és rendkívül intenzív zivatarok jellemeznek.


Nem adta fel Korda György és Balázs Klári, megoldották a helyzetet.



A szervezők idén is tömegeket várnak a Szent István napi programokra. Az előzetes információk szerint pedig minden korábbinál nagyobb tűzijáték-show emeli majd a nemzeti ünnep fényét augusztus 20-án éjszaka.


Augusztus 20. Az alkotók, szervezők idén is abban reménykednek, hogy rekordszámú látogatót vonz majd az államalapítás évfordulóját ünneplő, a Szent István Nap rendezvénysorozatot megkoronázó ünnepi tűzijáték. De milyen lesz az időjárás a tűzijáték alatt?


Napos, meleg idővel kezdődik a jövő hét, majd eső és többfokos lehűlés érkezik.


Akár két héttel is nőhet a 35 fok feletti kánikulai napok száma.
