Szoboszlai elbúcsúzott, az osztrákok a magyarokra mutogatnak

A magyar szurkolókra mindig rácsodálkozik a világ.

A magyar szurkolókra mindig rácsodálkozik a világ.
„Ez kizárólag a győztes csapat privilégiuma.”
Kimondták, melyik döntés eredményezné az EU végét.
A magyar kultúra napján országszerte és a határokon túl is kiállításokkal, koncertekkel, díjátadókkal és színházi előadásokkal tisztelegnek Kölcsey Ferenc Himnusza előtt.
Magyar Péter mindig győz, hiszen győzelemre született, már így jött le a hegyről a kedves vezető.
Az olimpiát megelőző időszak rosszízű nyilatkozatai és komment cunamija bizony képesek fals megvilágításban helyezni a dolgokat.
A Trinidad és Tobago Köztársaságban tett diplomáciai látogatása során különleges előadással várták a magyar külügyminisztert.
Már felvonták a nemzeti lobogót az Országház előtt.
Haza és szeretet, a legszebb szavaink közt vannak. És együtt, még szebbek.
Veletek ellentétben nekünk van hazánk, és az a miénk, nem osztozunk senkivel rajta.
Mi maradt nekünk? Az apáink, nagyapáink emléke. Puskásék, Cziborék, Alberték, Göröcsék, Vargáék, Törőcsikék góljainak, cseleinek, sikereinek történetei.
De volt megint látványos élőkép, és nem maradhatott el a Himnusz sem.