
fővárosi közgyűlés

Tovább drágul a budapesti taxizás

A taxisok nagyobb tarifaemelést akartak, de így sincs miért búsulniuk.

Rendben van, ne nevezzük politikai bosszúnak

Nevezzük a helyi közösségek demokratikusan megválasztott vezetői iránti teljes tiszteletlenségnek.

Szerdától csak mobilon keresztül lehet fizetni a parkolásért Budapesten

Emellett zónától függően 33-50 százalékkal emelkednek a parkolási díjak.

Figyelem: jövő héttől brutálisan drágul a budapesti parkolás

A parkolási díjat ezután kizárólag mobilalkalmazáson keresztül lehet majd rendezni.

Ezúttal is akadt prémiumkifizetés a csődközeli Budapesten

Karácsony Gergely főpolgármester ismét úgy döntött, több millió forint jár a fővárosi cégvezetőnek.

Hivatalos: augusztustól sokkal drágább lesz taxiba ülni Budapesten

2023 márciusában emeltek utoljára a díjakon.

Elfogadta az Országgyűlés a vizuális környezetszennyezés elleni törvényt

Véget vetünk a gyűlöletpropagandának és a reklámerdőknek!

Új képviselőkkel bővül a fővárosi Fidesz-frakció

Két önkormányzati tapasztalattal rendelkező képviselő csatlakozik a fővárosi Fidesz-frakcióhoz.

Egyre nagyobb az elégedetlenség: tüntetés szervezésén gondolkodnak a taxisok

Több problémájukra várnak megoldást a sofőrök.

Megszólalt a fővárosi Fidesz új vezetője: teljesen új építkezés kezdődik Budapesten

Szatmáry Kristóf a Magyar Nemzetnek arról is beszélt, hogy az új elnökségben már több fiatal politikus kapott lehetőséget, és a jövőben is szükség lesz a fiatal generációk bevonására.

A kötelező feladatok finanszírozását kell először rendezni – Szepesfalvy Anna a Mandinernek

A Tisza és szövetségesei már nem maradhatnak kívülállók Budapest irányításában, ha valóban változást akarnak.

Betelt a pohár a taxisoknál: hatalmas demonstráció szerveződik Budapesten

Tarifaemelést és érdemi párbeszédet követelnek a taxisok, akár 2000 autóval tüntethetnek.

Megszületett a döntés: „humanizálás” indul a nyolcadik kerületben a Népszínház utcánál

Gál József, a Vitézy Dávid vezette Podmaniczky Mozgalom fővárosi frakcióvezetője szerint fontos mérföldkőhöz érkeztek.

Karácsony Gergely Budapest új aranykorát várja a kormánytól, de figyelmeztették: vége az áldozatszerepnek, kezdődik a munka!

A főpolgármester gesztusai nem hatották meg a Tisza Párt frakcióját: a múltból való kilépést és az érdemi munkát várják el a Karácsonyéktól.

Máris itt a konfliktus Magyar Péterék és Karácsony Gergely között

Két évvel Karácsony Gergely újraválasztása után továbbra is politikai és pénzügyi válságok bénítják a főváros működését. A Fővárosi Közgyűlésben pedig új erőviszonyok formálják az új politikai korszakot.

Ülésezik a Fővárosi Közgyűlés, régi-új arcok is feltűnnek a Városházán

A Fideszben még nem döntöttek arról, hogy kiket delegálnak a megüresedett képviselői helyekre.

Újabb taxisblokádot helyeztek kilátásba Budapesten, de Kiss Ambrus szerint a taxisok félreértették őket

A Főpolgármesteri Hivatal főigazgatója azt mondta, csak teoretikusan szerepel a BKK javaslatában, ami feldühítette a taxisokat.

Brutálisan megdrágul a budapesti taxizás – elérték a taxisok, amit akartak, mégsem boldogok

A megjelent hírek szerint 27 százalékkal emelkednek majd a díjak.

Kritikus helyzetben szólalt meg a Fidesz-KDNP új vezetője

A budapesti Fidesz-KDNP új frakcióvezetőjével készült interjúnkban szó esik a főváros finanszírozási gondjairól, a cégátvilágításokról, az előre hozott önkormányzati választások esélyéről és a Fidesz megújulásáról is.
