Felállt a Védvonal: már hatvannál több esetben intézkedtek a tiszás uszítás és fenyegetőzés ellen, öngyilkosság is történt
Özönlenek bejelentések az egész országból, a Védvonal segítséget biztosít az áradó agresszió ellen.

Két önkormányzati tapasztalattal rendelkező képviselő csatlakozik a fővárosi Fidesz-frakcióhoz.

Két új taggal bővül a Fővárosi Közgyűlés Fidesz–KDNP-frakciója – jelentette be közösségi oldalán Szepesfalvy Anna, a fővárosi Fidesz-KDNP frakcióvezetője. A parlamenti munkára távozó képviselők helyére Papp Tibor és dr. György Bence érkezik, akik jelentős önkormányzati tapasztalattal rendelkeznek, és jelenleg is helyi képviselőként dolgoznak.
A frakcióvezető kiemelte, hogy Papp Tibor a pénzügyi és gazdálkodási terület elismert szakértője, aki jelenleg is fontos szerepet tölt be a fővárosi cégek működését vizsgáló bizottság munkájában. Szepesfalvy Anna szerint munkájának célja, hogy a budapestiek átlátható képet kapjanak arról, miként gazdálkodnak a város vállalatai a közpénzekkel.
Dr. György Bencéről azt írta, hogy az Emberi Erőforrások Bizottságában végzett munkája során már bizonyította felkészültségét és elkötelezettségét a budapestiek érdekeinek képviselete mellett. A frakcióvezető hangsúlyozta: mindkét új képviselő jól ismeri a külső kerületekben élők mindennapi problémáit, így a közlekedési, fejlesztési és városüzemeltetési kérdések a jövőben még hangsúlyosabban jelenhetnek meg a frakció munkájában. Szepesfalvy Anna bejegyzését azzal zárta: „Együtt megyünk tovább.”
Ezt is ajánljuk a témában
Özönlenek bejelentések az egész országból, a Védvonal segítséget biztosít az áradó agresszió ellen.

Nyitókép: Facebook