Karácsony Gergely Budapest új aranykorát várja a kormánytól, de figyelmeztették: vége az áldozatszerepnek, kezdődik a munka!

2026. május 29. 21:45

A főpolgármester gesztusai nem hatották meg a Tisza Párt frakcióját: a múltból való kilépést és az érdemi munkát várják el a Karácsonyéktól.

2026. május 29. 21:45
null

A főváros együttműködését és partnerségét ajánlotta fel az új kormánynak az ország talpra állításában Karácsony Gergely főpolgármester pénteken a Fővárosi Közgyűlés választásokat követő első ülésén. Szavai szerint semmi mást nem kérnek az új kormánytól, csak azt, hogy a Budapestre és az önkormányzatiságra vonatkozó programját a fővárossal közösen hajtsa végre – számolt be az MTI. Karácsony szerint a Tisza Párt programja hitet tett az önkormányzati források és jogkörök visszaadása mellett, valamint, hogy Budapest nem lehet ellensége a kormánynak. A főpolgármester napirend előtti felszólalásában gyakorlatilag Budapest összes problémájáért a Fidesz-kormányt okolta.

Budapest nem eljátszotta az áldozatszerepet, hanem csodával határos módon túléltek 

– hangsúlyozta Karácsony Gergely. Megjegyezte azt is, hogy az előző kormány minden megállapodást felrúgott a fővárossal, majd reményét fejezte ki, hogy vége van ennek a korszaknak, és valóban egy sokkal prosperálóbb, az együttműködésen alapuló, valamint Budapestet nemcsak életben tartó, hanem fejlesztő korszak következik.

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Gyere hozzánk podcastet készíteni!

Gyere hozzánk podcastet készíteni!
Tovább a cikkhezchevron

Egy új korszak mindenkitől új hozzáállást igényel, és Budapest történelmi lehetőség előtt áll. Egy új aranykor érkezhet meg Budapestre 

– nyomatékosította a kormánypárt iránti lojalitását Karácsony Gergely.

Elég áldozatszerepből

Orbán Árpád, a Tisza Párt fővárosi frakcióvezetője vélhetően nem úgy reagált, mint ahogy azt a főpolgármester várta. A politikus arra figyelmeztette Karácsony Gergelyt, 

a kifogások elfogytak, az a nyomás, amit a Fidesz-kormányzat teherként a fővárosra helyezett, megszűnt, és az áldozatszerepből tényleg itt az ideje, hogy kilépjünk. Lejárt a panaszkodás, az állandó csőddel riogatás és az egymásra mutogatás ideje, el kell kezdenünk érdemben együtt dolgozni. Nem lehet hivatkozni a kormányzati elvonásokra.

Orbán Árpád hozzátette: „Budapest akkor lehet Európa egyik leginkább fejlődő és legélhetőbb városa, ha a városvezetés is hajlandó kilépni a múltból.”

Szepesfalvy Anna, a Fidesz-KDNP fővárosi frakcióvezetője arról beszélt, hogy tiszteletben tartják a választók döntését, és minden olyan dolgot támogatnak, ami a budapestiek javát szolgálja. A nemzeti vívmányokat pedig megvédik és mindig felhívják rá a figyelmet, ha a városvezetés nem hallja meg az emberek hangját.

Változást vár el az ellenzék

Szepesfalvy Anna szerint joggal várják az emberek a Tisza Párttól, hogy ne csak a szavak szintjén legyen a transzparencia élharcosa, hanem követleje meg a fővárostól is a teljes átvilágítást. A lehetőségek között sorolta, hogy a Tisza Párt fővárosi frakciója főpolgármester-helyettest adjon, és azt is, hogy leváltsák a fővárosi cégek vezetőit. Megjegyezte ugyanakkor, hogy eddig a Tisza Párt fővárosi frakciója nem igazán élt a „vezetésre kapott” mandátumával.

A Fővárosi Közgyűlés tagjai köztül Baranyi Krisztina Baranyi Krisztina (MKKP) IX. kerületi polgármester fogalmazta meg a leghatározottabban, mit vár az új politikai felállástól. Kiemelte, 

a budapestiek a választási győzelem után várják például a HÉV-szerelvények lecserélését, a Népligeti felüljáró elbontását, az új villamosvonalakat, valamit a köztisztaság javulását.

Azt is kiemelte, hogy „a mai helyzet az, hogy a főváros 60 milliárdos folyószámla-hitelkeretéből már 54-56 milliárd kiürült, üres a számla, és hogy nem mentünk csődbe a hónap elején, az annak köszönhető, a kincstár megkegyelmezett nekünk. A fővárosiak a helyzet lehető leggyorsabb megoldását várják”. 

Nem drágul a taxizás

A Fővárosi Közgyűlés elutasította a főpolgármester előterjesztését, amelyben a taxis tarifák 27 százalékos emelésére tett javaslatot. A Fidesz-KDNP javaslatára ugyanakkor újra napirendre kerül a tarifa emelése, ha a kormány kivezeti a védett üzemanyagárakat.

Az előterjesztésben azt írták, a budapesti személytaxi-szolgáltatás tarifája 2023 márciusa óta nem változott. A jelenlegi díjszint – a piaci elemzésben feltárt költség- és jövedelmi viszonyok alapján – már nem biztosítja maradéktalanul a hatékony működés feltételeit, és nem nyújt kellő fedezetet az önköltségen felüli, biztonságos vállalkozáshoz szükséges bevételekre. A taxiköltségek körül a napokban heves vita kezdődött, mivel egy félreértés miatt az egyik érdekvédelmi szervezet attól tartott, kivezetné a főváros a rögzített tarifát.

Ezt is ajánljuk a témában

Az akut lakhatási válsághelyzetbe került gyermekes családok számára gyorsan elérhető, azonnali, rövid ideig tartó átmeneti elhelyezést szolgáló új ellátási formáról döntött a Fővárosi Közgyűlés pénteken. A Karácsony Gergely jegyezte előterjesztést egyhangúlag támogatták a képviselők. A javaslat szerint 

a kifejezetten akut lakhatási válsághelyzetekbe került gyermekes családok számára gyors elhelyezést szolgáló ellátási forma megelőzi a gyermekek jogellenes kiemelését a családból a lakhatásuk megoldatlansága miatt. 

Az érintett családok elhelyezése hét szobában, huszonnyolc férőhelyen, a BMSZKI Szabadság sugárúti Családok Átmenti Otthona telephelyén valósul meg.

Kiss Ambrus, a Főpolgármesteri Hivatal főigazgatója az előterjesztés vitájában elmondta, olyan nők számára nyílik meg az átmeneti elhelyezés lehetősége, akik a megfelelő lakhatás hiányában nem tudnák hazavinni a kórházból újszülöttjüket, valamint azoknak a várandósoknak, akik hajléktalanok vagy lakhatási nehézséggel küzdenek.

A közgyűlés arról is döntött, hogy egységesítik a budapesti mikromobilitási infrastruktúrát, a jövőben valamennyi szolgáltató számára elérhető lesz minden mikromobilitási pont.

Nyitókép: MTI/Kocsis Zoltán 

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Gyere hozzánk podcastet készíteni!

Gyere hozzánk podcastet készíteni!
Tovább a cikkhezchevron

Összesen 14 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
csulak
2026. május 30. 18:36
Kamugeri semmihez sem ert
Válasz erre
0
0
Borzalmas
2026. május 30. 08:43
Nekem nem lesz soha miniszterelnököm az, aki magát összeszarva, befosva és bekábítószerezve felpofoz egy embert, majd miután a szórakozóhely őrei kitaszítják az utcára, egy állampolgár telefonját bedobja a Dunába, de felelősséget nem vállal érte. Ennek a senkiházi ripacsnak a listáján annyi gazemberség szerepel, hogy napokig lehetne sorolni. Nyert a Tisza, mely bővebben a tiszta szarok ripacs gyülekezete, de valójában nem is ők nyertek, hanem a META. Ezek után minden SZAR lesz, pont olyan, mint poloska peti gatyája volt. Aki nem látta a képet, meg lehet találni a neten.
Válasz erre
3
0
Ergit
2026. május 30. 07:53
A vicc az egészben az, hogy a kormányváltással nem változott semmi Budapesttel kapcsolatban. Az új kormány megalakulása óta nem kapott pénzt a Főváros, mégis most már elvárják Geritől, hogy hagyja abba az áldozat szerepet és dolgozzon! VAGYIS GERI IS MÉG MINDIG KAMPÁNY ÜZEMMÓDBAN VAN!! Azt hiszi, ha folyamatosan azon ajvékol még 3 évig, hogy az Orbán-kormány mennyi rosszat tett a Fővárossal, akkor azzal le van tudva a munkája és a felelőssége is.
Válasz erre
4
0
Galerida
2026. május 30. 07:42
Az mondjuk pétertől is túlzás, hogy MUNKÁT vár el Karácsonytól! Nem arra született szegény....
Válasz erre
4
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!