Az előadás kitért a diákok projektjeinek fő kérdéseire is: a tudomány társadalmasítására, a tudományos élet nemzetköziesedésére, valamint arra, hogyan válhatnak a kutatási eredmények szélesebb társadalmi szinten is hasznosíthatóvá. Az előadó kiemelte, hogy a társadalomtudományok területén különösen fontos az innováció és a fiatal kutatók aktív szerepvállalása.
A hallgatói prezentációk során az egyik csoport az MCC tudományos tevékenységét és annak társadalmi láthatóságát vizsgálta, konkrét fejlesztési javaslatokat megfogalmazva. Egy másik csapat a magyar tudományosság nemzetközi pozícióját elemezte, valamint azt, hogyan erősödhet tovább a nemzetközi együttműködések szerepe. A harmadik projekt résztvevői pedig a „lehető legjobb felsőoktatás Magyarországon” koncepcióját dolgozták ki, tudományos érvekkel és kutatási eredményekkel alátámasztva elképzeléseiket.
A prezentációkat szakmai zsűri értékelte, amelynek tagjai Grécziné Dr. Havasi Benigna, az MCC Egyetemi és Akadémiai Ügyek igazgatója, Prof. Dr. Csepregi Gábor, az MCC Vezetőképző Akadémia tanácsadója, valamint Klauda Zalán, az MCC Posztgraduális Programok igazgatója voltak. A szakértők konstruktív visszajelzésekkel és további kutatási szempontokkal segítették a hallgatók munkáját.