A németek egy egész gázerőművet ajándékoznának Ukrajnának „humanitárius segítség” címszó alatt

Az AfD határozottan tiltakozik az „abszurd” elképzelés ellen.


Az AfD határozottan tiltakozik az „abszurd” elképzelés ellen.


Ebben az ügyben is három külföldi titkosszolgálattal tartják a kapcsolatot, vagy most azért kevesebbel?


Az összes forgatókönyvre igyekszik felkészülni a miniszterelnök.


Ő már az Északi Áramlat felrobbantása mögött is az oroszokat sejtette, most pedig a magyar kormány önmerényletét vizionálja.


„Ez lesz a parlamenti választás tétje” – árulta el Szijjártó Péter.


Vigyázat, nyomokban szarkazmust tartalmaz!


Ennek nem fognak örülni Ukrajnában.


Először mondta ki nyíltan hivatalos szerv, hogy ki lehet a tettes, a magyar kormánypárt azonnal reagált.


Úgy tűnik, Lengyelország nyugodtan packázhat Európa vezető hatalmával. Németország pedig szótlanul tűri, hogy kirúgják gazdasága alól a széket.


A nyomozást nemcsak az ukránok nehezítették, hanem a Wall Street Journal szerint a lengyelek is közreműködhettek az egyik gyanúsított szökésében.


A nyomozás új irányt vett, és egyre kényelmetlenebb kérdéseket vet fel.


A miniszter a közösségi oldalán bírálta, hogy egy lengyel bíróság elutasította a német kiadatási kérelmet, és szabadon engedte az Északi Áramlat felrobbantásával gyanúsított ukrán férfit.


A lengyelek azért hőbörögtek, mert az új vezeték miatt egyszerűen elestek az addigi tranzitdíjaiktól.


Lengyelország nem akarja kiadni a németeknek Északi-Áramlat felrobbantásával gyanúsított Volodimir Z.-t.


Eleve nem tetszett nekik, hogy a volt német kancellár egy dologban nagyon egyetértett Donald Trumppal.


Korábban Zelenszkij kijelentette, hogy Ukrajna nem érintett a robbantásokban, és javasolta, hogy elemezzék, kiknek lehetett érdeke egy ilyen támadás.


Szeptemberig olasz börtönben marad a merénylet gyanúsítottja.


Brüsszel újabb lépést tett Moszkva energetikai elszigetelése felé: már nemcsak a gázimportot, de a gázvezetékek javítását is megtiltja az EU.


Azóta már a merénylőket is likvidálták az ukrán hatóságok.


A nyugati médiumok célja sem a tájékoztatás.
