Botrány a Bundestagban: már hivatalosan is egy kategóriába esik a szivárványos és a nemzeti zászló

Megtiltották a képviselőknek a német zászló használatát annak ellenére, hogy az egyébként folyamatosan ki van függesztve az épület homlokzatára.


Megtiltották a képviselőknek a német zászló használatát annak ellenére, hogy az egyébként folyamatosan ki van függesztve az épület homlokzatára.


Jan Mainka szerint óriási az eltérés a valóság és a kép között, amit a német média fest Magyarországról.


A hatóságok tanácstalanok, hogyan állítsák meg a késeléses támadásokat.


Az emberek, úgy tűnik, nem akarnak harcolni. Sem most, sem a jövőben.


Egyes pártok látványosan visszaszorulnak bizonyos társadalmi csoportokban.


Friedrich Merz nem tud segíteni.


Felélték a történelmi gigahitelt – növekedésnek és befektetéseknek pedig semmi nyoma. Kohán Mátyás írása.


Hiába a németek minden igyekezete, az ukrán elnök nem elégedett.


Kegyetlen támadás végrehajtójáról van szó.


A német védelmi miniszter kifejezetten pozitívan értékelte a diákok tüntetését, mondván ez is azt jelzi, a tanulók érdeklődnek a sorkatonaság után.


Több, hatékonynak gondolt féket is építettek a rendszerbe, így „csökkentve” a kötelező elemek súlyát.


Valakit vagy valamit mindenképpen betiltanának.


Mint kiderült, a cél az, hogy az Ukrán Védelmi erők hatékonyan tudjanak fellépni Oroszország ellen.


E mellett eltörpül a már megszokott „még több fegyvert Ukrajnának” mantra.


Sajnálják az ártatlanokkal kegyetlenkedő antifát.


A németek nagy többségének nagyon elege van a Friedrich Merz vezette kabinetből.


Saskia Ludwig nem kímélte Angela Merkelt és az NGO-kat sem.


A német kancellár szerint a Pride alatt nincs helye a szivárványzászlónak a parlament épületén.


Felmerült, hogy „az LMBTQ-ellenesség az orosz Nyugat-ellenes propaganda egyik fontos eleme”, melynek keretében Európát Gayropának csúfolják, és a Nyugat ellenségképéhez társítják a „degradált”, „elfajzott” nyugati értékeket, melyek közé az LMBTQ-jogok is tartoznak.


Új önkéntesekkel erősítenék a német hadigépezetet.
