Közel a békekötés, vége lehet az ellenségeskedésnek – ennek még Brüsszelben is tapsolnak

Kezet nyújtott egymásnak Azerbajdzsán és Örményország.

Kezet nyújtott egymásnak Azerbajdzsán és Örményország.
Az ukrán elnök ötletével van egy kis gond.
Ezzel teljes Marco Rossi együttesének idei programja.
Nemzetközi eltiltást kapott Mariana Vaszileva azeri ritmikus gimnasztika edző, aki azóta már sportminiszter-helyettesként dolgozik.
A Biden-kormányzat szankciókat vezetett be a balkáni ország energiacégének orosz tulajdonlása miatt, Azerbajdzsán pedig nem tud gázt szállítani.
Az Oroszország elleni új amerikai szankciók Szerbia fő gázszolgáltatóját célozzák, és Azerbajdzsán is bejelentette, hogy elzárja a csapot.
Ilham Aliyev azeri elnök Oroszország „bűnösségét” emlegette, hozzátette ugyanakkor, hogy a gépet „véletlenül lőtték le”
Az elnök „tragikus incidensnek” nevezte a történteket, és azt is elmondta, mi okozta a gép pusztulását, egyvalamit azonban nem mondott.
Az orosz kormány nem kommentálta az esetet, csupán annyit közölt, megvárják az azeri és kazah hatóságok vizsgálatának eredményeit.
A kretén ruszkik voltak. Ökrök ezek, a külpolitikai éleslátásuk baerbocki magasságokban szárnyal.
Nagy a biztonsági kockázat a légikatasztrófa után.
Az azeri Embraer 190-est valószínűleg az orosz légvédelem találta el, tévedésből. Az, hogy végül voltak túlélők, csak a két, hősi halált halt pilóta szaktudásának köszönhető.
Azt állítják, az orosz légvédelem egy ukrán támadás kivédésében vett részt a gép eltalálását megelőzően, de úgy vélik, ilyen esetben az orosz félnek kötelessége lett volna lezárni légterét a polgári repülőgépek előtt.
Semmilyen forgatókönyv sem zárható még ki.
Az azeriek kritikusak a nyugati diplomaták véleménye miatt.
Évente több pénzt kellene a fejletlenebb országoknak adni klímavédelmi célokra, mint amennyi Magyarország egész éves GDP-je.
A javaslat csökkentené az árakat.
A miniszterelnök szerint az éghajlatváltozás árát nem fizethetik meg a gazdák.
Azerbajdzsánnak manapság minden téren kijön a lépés: szélsebesen fejlődik, energiaforrásaiért sorbaállnak a Kelet és a Nyugat nagyhatalmai, és térségi konfliktusaiban is nyerésre áll.