FTC–Qarabag: nem kerülte ki a Mandiner kérdését Robbie Keane, szerinte így válhat valóra a Fradi álma

„Nincsenek illúzióim, az ilyen nagyon-nagyon ritka a fociban.”

A Ferencváros kedden itthon játssza a Qarabag elleni BL-selejtezős párharc első mérkőzését. Arif Asadov, az azeri válogatott másodedzője szerint a mostani Fradi erősebb a három évvel ezelőttinél.
A Ferencvárosnak a következő két meccsén a Bajnokok Ligájába jutás lesz a tét, a Qarabag elleni playoffkörös csata első felvonását kedden 21 órától rendezik a Groupama Arénában. A párharc előtt a fanat.az című honlap az azeri labdarúgó-válogatott másodedzője és korábbi ideiglenes szövetségi kapitánya, a játékos-pályafutása során a Qarabagnál is megforduló Arif Asadov véleményét kérte ki az esélyekről.
„A Qarabag sikerrel abszolválta a selejtező első két fordulóját, de a playoffban egy sokkal nehezebb ellenfél vár rá. A Ferencváros egy jól felépített klub, amely állandó résztvevője az európai kupák főtáblás küzdelmeinek, és ott stabil eredményeket ért el” – kezdte az 54 esztendős, játékosként 43-szoros azeri válogatott szakember.
„A Qarabag a közelmúltban már találkozott az FTC-vel, és nyert is ellene.
De véleményem szerint a jelenlegi Ferencváros erősebb, mint a három évvel ezelőtti. A statisztikák is ezt támasztják alá. Új az edző, a csapat kicserélődött.
Azonban a Qarabagnál is egy jól bevált szisztéma szerint dolgoznak. Hogy ne menjünk messzire, idén nyáron öt légiós is érkezett a klubhoz (köztük a marokkói Samy Mmaee, a Ferencváros korábbi játékosa – a szerk.), de továbbra is ugyanaz az alapcsapatuk. Gurban Gurbanov vezetőedző hű maradt a játékstílusához” – folytatta Asadov.
Ezt is ajánljuk a témában
„Nincsenek illúzióim, az ilyen nagyon-nagyon ritka a fociban.”
A szakember nem téved, az FTC játékosállományában valóban rengeteg változás történt a két együttes legutóbbi egymás elleni meccséhez képest, amelyet 2022 augusztusában a Qarabag 3–1-re megnyert az Üllői úton. A Ferencvárosban akkor pályára lépő 16 labdarúgó közül már csak
„Az első, idegenbeli mérkőzés nem lesz könnyű a Qarabagnak – ecsetelte Asadov. – Megfontoltan kell játszanunk. Az első tizenöt-húsz perc talán puhatolózó jellegű lesz. Hiszem, hogy a csapatunk kedvező eredménnyel tér majd haza Magyarországról, és Bakuban eldönti a továbbjutás kérdését.”
A Qarabag már megérkezett Budapestre
A keddi mérkőzésre az európai szövetség (UEFA) a legmagasabban jegyzett játékvezetőinek egyikét delegálja: a találkozót a portugál Joao Pinheiro vezeti majd, aki múlt szerdán a Paris Saint-Germain–Tottenham (2–2, tizenegyesekkel 4–3) európai Szuperkupa-meccsen fújta a sípot.
Nyitókép: fanat.az7
Ferencváros–Qarabag 1–3 (2022. augusztus 9.)