Különleges relikviát kapott ajándékba a Fidesz-frakciótól az Országgyűlési Múzeum

A kiegyezés fontos dokumentumát egy árverésen vették a frakció tagjai.

A kiegyezés fontos dokumentumát egy árverésen vették a frakció tagjai.
A képeslap külön érdekessége, hogy a költő portréja szerepel rajta.
A hegedű Liszt Ferencének nevezték és már nyolcévesen koncertet adott Pesten a szegény sorból induló virtuóz.
A 22 éves, kezdő újságíró cikke az író halála miatt nem került nyomtatásba.
Nusika volt a képeslap címzettje, akinek az emlékkönyvébe is írt a költő.
„Ha az ember becsületes, az bizalmat szül, tiszteletet teremt és baráti kapcsolatot a gyűjtőkkel” – mondja Szőnyi Endre, aki 46 éve dolgozik az antik könyvek világában.
Az ötoldalas levél különlegessége, hogy a száműzetésbe kényszerült fejedelem írta XI. Kelemennek.
Egymásba karoló munkásőr pár, Szamuely-t hallgató Lenin, ismét árverés lesz a szocreál alkotásaiból.
A New Yorkban élő Kiss Emil úgy érezte, Magyarországon a helye a méregdrága képeknek.
Az író, újságíró Obersovszky Gyula Táncsics-díja is kalapács alá kerül.
A kétdukátos harminc évvel ezelőtt bukkant fel egy bécsi árverésen, akkor másfél millió forintért kelt el. Most ennek a többszöröséért kerül kalapács alá.
A nyelvőr Bugát Pál emlékérmét hatezer forintért vette meg valaki…
A bunkerhez gyönyörű vidéki környezet és külön parkoló is tartozik.
Csupán 14 évesen egy barátjának írta a most előkerült költeményt a későbbi korszakos költő.
Egy budapesti árverésen licitálhatnak a gyűjtők a híres költő aláírt kéziratára.
Knézy Jenő, Hajdú B. István és Csisztu Zsuzsa is a logó előtt ülve mondta a sporthíreket.
Fejtette Karinthy. Ez áll a az újságra ráírva. Egy biztos, a híres író szenvedélyes keresztrejtvény-fejtő volt.
Valaki egy árverésre adta be a különleges dokumentumot.
Állítólag csak 10-15 példány létezik ezekből a figurákból.