Több mint száz év eltelt, de megérte várni – a Zsolnay újra a világ tetején!

Ez zsinórban az ötödik Zsolnay-aukciójuk, de mi hívta életre az elsőt néhány éve?

Mondhatni a véletlen. A terep persze nem volt ismeretlen a számunkra, hiszen a nagy aukcióink részeként korábban is évi negyven-ötven Zsolnay megfordult nálunk; akkoriban még sokkal több mozgott belőlük a piacon. 2017-18 környékén aztán valaki felajánlott egy komplett, hatvandarabos magángyűjteményt, ebből jött az önálló árverés ötlete. A számunkra is kissé meglepő siker garantálta a folytatást, két éve már külföldről is érkeztek tételek, tavaly pedig egy nagy San Franciscó-i kollekció került nálunk kalapács alá. 

Idén rekordméretű anyaggal, 71 tétellel készülnek. Reális, hogy az összes új gazdára talál?

Egyáltalán nem kizárt. Mindig a külföldi piac alapján ítélem meg a dolgok állását, és az világosan látszik, hogy a határainkon túl egyre kevesebb magas minőségű Zsolnay bukkan föl az árveréseken, és azokért egyre többet fizetnek. A nemzetközi mozgások nyilván hatással vannak a hazaiakra is, aminek eredményeként a magyar és a külföldi Zsolnay-gyűjtők ugyanolyan stabilan jelen vannak az aukciókon. Az előjelek tehát biztatóak, pláne mert jó néhány igazán parádés tárgy is a akad a mostani kínálatban.

Mielőtt ezeket számba vennénk,  azt lehet tudni, mi okozta ezt az említett robbanást?

A folyamat az ezredforduló táján kezdődött. Akkoriban már akár háromszázezer forintot is adtak egy-egy Zsolnay-csúcsdarabért, 2005-re ez az összeg hárommillióra nőtt. A folyamatos áremelkedés világszerte kimozdította a tulajdonosokat, aminek következtében előbb viszonylag nagy számban előkerültek, majd rohamléptékben fogyni kezdtek az egykori nagypolgári szellemiségét és kultúrát őrző, magángyűjteményekben vagy intézmények raktáraiban lapuló Zsolnay remekművek.

Példa rá a már említett San Franciscó-i tárgyegyüttes. Hogyan kerülhettek a Zsolnay-gyár termékei ilyen messzire?

Két nagy elvándorlási hullám következtében. Az első a cég a szecesszióval nagyjából egyidejű fénykorára, az 1900-as évek elejére datálható. 

és mivel ezek az alkalmak nemcsak seregszemlék, hanem vásárok is voltak, a föld minden pontjáról oda sereglett kereskedők folyamatosan rendelték és terítették az egyre híresebb Zsolnayt. A disztribútorhálózaton keresztül ugyancsak óriási Zsolnay-szállítmányok indultak útnak Magyarországról, arról nem beszélve, hogy a világkiállításokra kivitt tárgyak eleve haza sem kerültek; a végén helyben kiárusítottak mindent.

Mikor és miért jött el a második hullám?

Hosszú évek tetszhalott állapota után, a nyolcvanas években Nyugaton hirtelen újra divatba jött a szecesszió, így az e stílus csúcsaként számontartott Zsolnay kerámiák ismét nagyon keresettek lettek. Az európai galériákból villámgyorsan kezdtek eltűnni még az átlagosabb darabok is, ezért a nemzetközi érdeklődés Magyarország felé fordult; a tömegével érkező külföldiek fillérekért felvásárolták az itthon többnyire a bizományik hátsó sarkaiban porosodó remekeket. A kilencvenes évek végéig így újabb óriási mennyiségű Zsolnay vándorolt ki így az országból, és került többek között a több száz darabos szecessziós top anyagokat felsorakoztató hatalmas bécsi gyűjteményekbe vagy az Egyesült Államokba. Az iram a kétezres évek elején, a tőkeerős hazai gyűjtők megjelenésével fékeződött le, majd váltott lassan irányt már a visszaáramlás felé.

Hol tartunk ma e téren?

A világ egyik legnagyobb és legértékesebb, hétszáz darabot számláló Zsolnay-gyűjteményét, a Gyugyi László kollekcióját sikerült hazahozni Amerikából Pécsre, impozáns Zsolnay-magánmúzeum nyílt Budapesten, a Városligetnél, az Iparművészeti Múzeum ezerdarabos Zsolnay-anyagot birtokol, és ezeken kívül is legalább egy tucat jelentős Zsolnay-gyűjtemény jött létre itthon az elmúlt huszonöt évben. 

– jelenleg pont jó az egyensúly, nem billentünk el a belterjesség felé. És még egy fontos dolog; az utóbbi harminc évben rengeteg Zsolnay-kiállítás volt New Yorktól Krakkóig, ami megint csak azt mutatja, hogy ez egy nemzetközileg elfogadott és szeretett valami, nem egy szűk magyar ügy vagy gyorsan lecsengő divat.

Mi a titok?

A Zsolnay kerámiák nemcsak csodálatosan szépek, látványosak, de bárki számára értelmezhetők. Nem kell tudni semmiféle háttérinformációt, még csak a készítőjük nevét sem ahhoz, hogy megmozdítsanak bennünk valamit. Nem úgy, mint például bármely magyar festő esetében, akik közül még a külföldön legismertebbek, Aba-Novák Vilmos vagy Rippl-Rónai József munkái is csak akkor érthetőek meg igazán, ha tisztában vagyunk az egész korabeli magyar kulturális világgal és az alkotók abban elfoglalt helyével, szerepével. 

A Zsolnay Vilmos és csapata kifejlesztette speciális máz pedig ma is világcsoda: a mór és reneszánsz kultúrában használt eozin titkát a skandinávoktól a franciákon át sokan próbálták megfejteni és tökéletesítve újraéleszteni, de senki másnak nem sikerült. Elképzelhető, hogy amikor a párizsi világkiállításon megjelent az első eozinmázas Zsolnay kollekció, mindenkinek földbe gyökerezett a lába. Ez volt a Zsolnay-világprimátus egyik alapja, ami aztán az I. világháborúig kitartott a hatalmas konkurenciaharc közepette is. 

A másik pedig a modernista szemlélet, hogy megérezve az idők változását a 19. század végén villámgyorsan átálltak a szecesszióra. A történet pedig mondhatni körbeért; ahogy régen, úgy ma is messze a legnagyobb ázsiójú és és legdrágább szecessziós kerámia a Zsolnay, olyan nagynevű aukciós házak vetélkednek egy-egy darabért, mint Sotheby's vagy a Christie’s. 

Hogyan tükrözi mindezt a mostani árverési anyag?

Kétfelé oszlik, a 19. századi historizmus és a szecesszió tárgyaira. Nyilván utóbbiak túlsúlyával, hiszen a gyűjtők és a közönség is inkább ezekre kíváncsi, illetve a nagyon ritka, egyedi darabokra. Most ezekből is láthatnak jó néhányat. Többek között egy Mack Lajos tervezte monumentális vázát rajta egy félmeztelen, mitologikus nőalakkal és egy neki hódoló, maszkulin párduccal. Az 1907-1908 táján készült remekmű különlegessége még a kék labrador máz használata, illetve hogy a kék szín legalább harminc árnyalata látható rajta. 

12 milliós kikiáltási árról indul az az 1906-ból való óriáskaspó, amelynek motívumai a legnépszerűbb szivarvázák panorámaképeit egyesítik, és amelynek létezéséről a szakértők évtizedek át mit sem sejtettek, párdarabja a bécsi Schmutz-gyűjtemény részét képezte. Ugyancsak kivételes ritkaság az a historizáló stílusú tál, amelyet Zsolnay Júlia, a manufaktúra hírnevét megalapozó Zsolnay Vilmos lánya tervezett. Az 1889-ből származó, halászó japán hölgyet ábrázoló, egyedi kerámia értékét a rendkívüli technikával megalkotott díszei adják, kikiáltási ára hárommillió forint. Bőven van hát miért harcba szállni a gyűjtőknek.

Ahogy lesz miért megharcolni két nappal később is, november 19-én, amikor egy teljesen más jellegű aukcióra kerül sor a Virág Judit Galériában.

Igen, Az egy háború utáni és kortársmű-árverés lesz, aminek a húzódarabja egy Keserü Ilona-kép, de a nagy kortárs klasszikusaink, Fajó János, Bak Imre, Hencze Tamás, Nádler István, Molnár Vera művei is szerepelnek a katalógusban.

Erre is van nemzetközi érdeklődés?

Fokozódik. A legnagyobbak esetében eljutottunk a két-háromszázezer eurós árakig, 

Ennek a piacnak a felfutása mögött hosszú és kemény munka áll. Nem lehetünk elég hálásak a kisebb-nagyobb magángalériáknak, amelyek pénzt, energiát nem kímélve addig vitték ezeknek a művészeknek az alkotásait a nagy presztízsű kiállításokra, vásárokra, amíg a jegyzett tengerentúli és amerikai galériák, múzeumok el nem kezdtek komolyabban foglalkozni velük; Maurer Dórának például néhány éve önálló tárlata volt a londoni Tate-ben. Az ezzel elnyert figyelem pedig az egész magyar piacra kisugárzik, ideértve a kortárs és a klasszikus vonalat is. 

Nyitókép: Facebook/Virág Judit Galéria