A leglelkesebb rajongóknak kellemes élményt okozhat, de ezúttal a technológiai forradalom elmaradt, cserében a történet sem mutat újat. Az Avatar: Tűz és hamu mindezek ellenére is szórakoztató lehetne, ha a három órát is meghaladó játékidő nem fulladna újra és újra unalomba.
Ha James Cameron egész életében nem tesz le mást az asztalra, mint A bolygó neve: halált és a Terminátor első és második részét, már akkor is a legnagyobb amerikai rendezők között lenne a helye. Említett klasszikusai a hollywoodi tömegfilm csúcstermékei; léteznek ugyanilyen színvonalas produkciók ebben a kategóriában, de jobbak aligha.
Éppen ezért rettentő bosszantó belegondolni, mi mindent adhatott volna még a világnak, ha az előkészületeket is figyelembe véve nem szánja az elmúlt több mint huszonöt – sőt, ha azt vesszük, hogy a sztorit már a Titanic előtt megírta, akkor csaknem harminc – évét az Avatar-franchise-ra. Persze sokan nem bánják ezt,
az első rész milliók számára meghatározó élményt jelentett,
hiszen a maga korának a leglátványosabb produkciója volt, a nézők jelentős részének az álla is leesett. Az enyém a helyén maradt, de ez nem Cameron hibája, hanem a MOM Park akkori mozijáé, ugyanis erősen fodrozódott a 3D a vetítés alatt. A második etap már jobban berántott, elvitathatatlan, hogy külsőségek tekintetében annál grandiózusabb film sosem készült, egészen megengedőn viszonyultam a közhelyes sztorihoz, technikai értelemben olyannyira lenyűgözőnek és felülmúlhatatlannak éreztem.
Nem is sikerült túlszárnyalnia mindezt a harmadik epizódban, de Cameron talán nem is ambicionálta, legalábbis abból kiindulva, hogy ha az inflációt figyelembe vesszük, akkor nagyjából épp annyiba került az új etap, mint a második: előbbi 350, utóbbi 400 millió dollárt emésztett fel. Cserében viszont a történetre sem gyúrtak rá. A sajtóvetítés előtt minden újságírót határozottan megkértek arra, hogy mellőzzék a spoilereket, ezt előzetes intelmek nélkül is megtettem volna, de igazából fogalmam sincs, milyen olyan csavart tudnék ellőni, ami a befogadói élményt minimális mértékben is csorbítaná.
Ugyanis bár maga George Lucas nyilatkozta azt az első rész kapcsán, hogy az Avatar átveheti a Csillagok háborúja helyét, szó sincs erről. Hiszen míg az űroperában folyamatosan új világokat ismerhetünk meg, Cameron egyetlen bolygóra szorítja a cselekményt,
de annak megalkotásában sem szárnyal a fantáziája.
Miként a The Walking Dead című sorozatban annak ellenére, hogy a szereplők keresztülszelik fél Amerikát tizenegy évadon keresztül, mégis mindig egy ugyanolyan erdőt kettévágó országúton bandukolnak (költségkímélő módon nem nagyon változtattak a forgatási helyszínen), ugyanígy az Avatarban a hőseink a planétának csak egy kis részét járják be. Vagy ritka egységes a tájkép, ugyanis mindig hasonló lebegő sziklák között repkednek ezúttal is. Mindez nem érdekelne, ha közben nem lenne a történet is hasonlóképpen repetitív. A főszereplők ezúttal egy másik törzzsel is összeakasztják a bajszukat,
de a fő ellenség még mindig az ember, aki nagyon szeretné gyarmatosítani a bolygót és kizsákmányolni annak erőforrásait.
A laza 195 perces játékidő hetven százaléka pedig a nagy összecsapásnak a hosszadalmas felvezetése, miközben a Krisna-templomoltárok giccsességét idéző képi világ mellett spirituális filozofálgatásokat és gyakorlatokat láthatunk és hallhatunk a jóról és rosszról vagy a minden élőlényt összekötő ősanyáról. Nem tudom, Cameron miként tölti a szabadidejét, nem hiszem, hogy sűrűn látogat goafesztiválokra, noha pont olyanok a párbeszédek, mint amilyenek valószínűleg hasonló rendezvényeken hangzanak el hajnali háromkor egy alaposan bespanglizott társaságban rasztahajú hippiktől.
És mintha magam is egy ilyen buliba csöppentem volna, úgy vált egyre inkább acélsúlyúvá a szemhéjam a vánszorgó és számomra teljesen érdektelen cselekmény alatt, ki is kellett mennem felfrissíteni az arcomat, mert pillanatokra félálomba kerültem, pedig alapvetően nem voltam kialvatlan. Aztán, amikor a szájuk helyett végre a kezük jár a szereplőknek, és az akciók vették át a fókuszt, olykor megidézték a második rész legerősebb pillanatait, de felül nem múlták azokat,
ellenben az újdonság ereje is hiányzott már ahhoz, hogy hasonlóképpen letaglózzanak.
El nem tudom képzelni, mi motiválja még Cameront ebben a franchise-ban: a napnál is világosabb, hogy a történet tekintetében már nem maradt mondanivalója, viszont bár tudvalevő róla, hogy mániákusan szeret kísérletezni a technológiával és fokozni a fokozhatatlan, ezúttal a forradalom elmaradt. És bár a világ legnagyobb bevételt termelő filmjeinek a toplistáján az első három helyezésből kettőt a két Avatar foglal el, valahogy mégsem vált a popkultúra megkerülhetetlen elemévé – életemben nem nem hallottam még olyan beszélgetést, ahol idézték volna a párbeszédeit vagy önmagán túlmutató módon hivatkoztak volna rá.
Viszont Cameron szemmel láthatóan a sírig nem szeretne már egyébbel foglalkozni, a negyedik és az ötödik részt még biztosan elkészíti. Utóbbit várhatóan 2031-ben mutatják be, a rendező ekkor már hetvenhét éves lesz, számos legendás hollywoodi pályatársából kiindulva abban a korban még bőven lehet nagyot gurítani, de az ő esetében egyelőre semmi jel nem utal arra, hogy Pandora gravitációs mezőjéből valaha szabadulna.
Avatar: Tűz és hamu – amerikai sci-fi, fantasy, 192 perc, 2025. December 18-tól a Fórum Hungary forgalmazásában országszerte a mozikban.
Nyitókép: Jelenet az Avatar: Tűz és hamu című filmből. (Fórum Hungary)
Pénteken, március 6-án tüntetést szervez a Nemzeti Ellenállás Mozgalom Ukrajna budapesti nagykövetsége elé, ahol Szijjártó Péter is felszólal. Mi hangzik el a demonstráción, és milyen üzeneteket küldenek a felszólalók a kialakult helyzetben? Kövesse velünk ÉLŐBEN az eseményeket.
Ha megvalósul az elképzelése, senki sem érezheti magát többet biztonságban.
Nagy Dénes túlzás nélkül az utóbbi évek egyik legjobb moziját készítette el a kortárs klasszikus zene világhírű magyar zsenijéről, akiért a föld minden pontjáról Budapestre zarándokolnak a tanítványok.
A Csendes barát, Enyedi Ildikó új mozija úgy fon körbe minket lassan, mint ahogyan a főszereplő páfrányfenyő ágai borulnak az akaratlanul is egymásba fonódó emberi sorsok fölé. Farkas Anita írása.
Az új Világ harca láttán H. G. Wells forogna a sírjában.
Az érzelmi értékben szinte minden és mindenki tökéletes, annak meg külön drukkolunk, hogy Stellan Skarsgård végre megkapja érte a már régóta kijáró Oscarját.
Ritka gyenge évet zárt Hollywood a nagyszabású produkciók tekintetében, de a kisebb mozikban számtalan méltatlanul keveset emlegetett alkotást láthattunk. Köztük két szuper magyar és több fesztiváldíjas európai filmet is – a streamingen most mindegyik pótolható.
Agresszívan reagált, amikor az aranykonvojban résztvevő szolgálati vezetőről kérdezték.
„A magyarok nem akarnak egy olyan bábkormányt, amely háborúba vinne bennünket” – jelentette ki Menczer Tamás.
