Január 1-je van, és máris bemutatták az év egyik legjobb filmjét

Miután az édesanyjuk meghal, a két harmincas éveit taposó lánytestvér életében ismét megjelenik az apjuk, és hamar kiderül, nem csupán a végső tisztelet lerovása miatt. Az öreg egykor elismert rendező volt, a mai napig retrospektív vetítéseken játsszák a műveit, most azonban új filmet szeretne forgatni, olyat, ami minden korábbinál személyesebb. A forgatókönyv középpontjában ugyanis a második világháború során meghurcolt, majd öngyilkosságot elkövető édesanyja állna, az alkotást pedig abban a házban forgatná, ahol a nő felakasztotta magát, és ahol a gyerekei később felnőttek.

Azt is szeretné, ha az asszonyt Nora, a saját, depresszióval küzdő színésznő lánya alakítaná, ám ő elutasítja az ajánlatot. Az idős és betegeskedő apa azonban érzi, ez lehet az utolsó nagy dobása, így amikor egy fiatal hollywoodi sztár egy fesztiválon jelzi, szívesen dolgozna vele, végül őt szerződteti le a szerepre. 

A norvég Joachim Trier a cinefilek körében már komoly feltűnést keltett az olyan fesztiváldíjas rendezéseivel, mint a Szerzők vagy az Oslo, augusztus, de A világ legrosszabb emberével a szélesebb közönség is megismerte a nevét. Mainstream áttörésről persze nem beszélhetünk, nem játszották rotációban a plázákban, de bőven túlszárnyalta azt a nézőszámot, ami egy fanyar humorú európai drámától elvárható, a különc címszereplőn keresztül megrajzolt generációs képével pedig rengetegen tudtak azonosulni. 

Cannes-ban tavaly elnyerte vele a zsűri nagydíját, és valószínűleg az idei Oscar-átadóról sem távozik majd üres kézzel. Az ennek előszobájául szolgáló Golden Globe-on egyenesen nyolc jelölést kapott: legjobb dráma, a legjobb idegen nyelvű film, rendezés és forgatókönyv mellett kis túlzással az összes színészt jelölték, aki három percnél többet tölt a vásznon, így Renate Reinsve, Elle Fanning, Inga Ibsdotter Lilleaas és Stellan Skarsgård is esélyes a díjra. 

A siker titka az is lehet, hogy bár a szakmai folyóiratokban bergmani mélységekről beszélnek az alkotás kapcsán – és nem is lehet túlzó lózungnak nevezni mindezt –, a cselekmény azok számára is tökéletesen befogadható, akiket ásítási roham kap el a filmtörténelem legnagyobb gondolkodóiként számontartott európai rendezők neve hallatán. Hiszen amellett, hogy megfogalmazódnak örök érvényű kérdések az elmúlással, a világban hagyott nyomunkkal, a szülő-gyerek viszonnyal vagy általánosságban a művészet erejével és felelősségével kapcsolatban, ez a mozi elsősorban a transzgenerációs traumákról és azok öröklődéséről szól. Márpedig nem kevés trendibb téma létezik jelenleg, nincs olyan pszichológiával akár csak szőrmentén foglalkozó podcast, amelyben ne kerülne szóba. 

Mindezt Trier ráadásul nem olyan hangnemben boncolgatja, hogy utána kedvünk támadjon követni a lányok nagymamájának példáját, de nem veszi el a probléma élét sem. Az asszony tette meghatározta a család életét, enyhén szólva is tevékeny szerepet játszott abban, hogy az apa képtelen volt mélyebb kapcsolatot kialakítani a gyerekeivel, így pedig továbbörökítette felmenője komoly pszichológiai problémáit a következő generációra. Ám mint a filmből is kiderül, egy adott trauma még akkor is másként hat különböző emberekre, ha minden szempontból hasonló körülmények között nevelkedtek; az egyik testvérnek sikerült kialakítania egy kiegyensúlyozott életet, a másik fejében viszont önkárosító gondolatok motoszkálnak.   

nem él hatásvadász eszközökkel, nem hoz be szexuális bántalmazást és más extremitást a drámai sokkolás érdekében, és éppen a hétköznapiságuk miatt bárki azonosulhat a karakterekkel, és lehetnek adott esetben fájón ismerősek a szituációk a legtöbb néző számára. És, ha kisebb mértékben is, mint A világ legrosszabb embere esetében, azért a komorságot fel-feloldja fanyar humorral, a jelenetekből sugárzik az empátia, így inkább feltöltődve, mintsem elgyötörve távozunk a moziból.  

A színészek pedig első osztályúak, nem véletlen a számos Golden Globe-jelölés. Az apukát alakító Stellan Skarsgård külön kiemelkedik; már csak az eddigi lehengerlő életműve miatt is kijárna neki az Oscar, a Norát megformáló Renate Reinsve pedig természetesebb nem is lehetne. De mindenki más is tökéletes – 2026-ban az Akadémia új kategóriát vezet be a legjobb szereplőválogatás címszóval, az Érzelmi érték nem véletlenül került fel arra a shortlistre, amelyről az öt indulót kiválasztják majd. De talán pont a visszafogottsága és az emberi hangvétele miatt Joachim Trier rendezése mégsem olyan lehengerlő erejű filmélmény, hogy garantáltan velünk maradjon életünk végéig, tartalmasabb szórakozással viszont aligha indíthatnánk az évet.
 

Érzelmi érték – norvég–német–dán–francia–svéd–angol vígjáték, filmdráma, 2025. Január 1-től az ADS Service Kft. forgalmazásában országszerte a mozikban.

Nyitókép:  Stellan Skarsgård az Érzelmi érték című filmben. (ADS Service Kft.)