Összeesküvés-elmélet, paranoia és fekete humor. Lehet vitatkozni arról, hogy az Emma Stone főszereplésével leforgatott Bugonia lenne-e Jórgosz Lánthimosz eddigi legkiválóbb filmje, de hogy a legszórakoztatóbb és a leginkább letisztult, az biztos.
Jakab Bertalan írása
Manapság nagy divatja van annak, hogy nagy amerikai rendezők szembeállítják egymással a demokrata szélsőliberális woke-ba hajló réteget a republikánusok szélsőjobboldali, rednecknek csúfolt szavazórétegével, hogy aztán mindkét kurzus vadhajtásai megkapják a magukét, és a végén egyik se jöjjön ki jól a sztoriból. Ilyen volt legutóbb Paul Thomas Anderson Oscar-várományos szuperprodukciója, az Egyik csata a másik után, Ari Astertől az Eddington, de mások mellett Alex Garlandtól a Polgárháború is ide sorolható. És annak ellenére, hogy a görög Jórgosz Lánthimosz az óceán másik oldalán látta meg a napvilágot, már jó ideje amerikai koprodukcióban készíti a filmjeit, és úgy tűnik, neki is megvan a vaskos véleménye az ottani politikáról.
Ezt is ajánljuk a témában
Egyik csata a másik után – egymás által gúzsba kötve, puskaporos hordón ülünk, de fog-e és ha igen, mikor robbanni? Farkas Anita írása.
A történetben egy konteós férfi megfertőzi a zavaros összeesküvés-elméleteivel a félkegyelmű lakótársát, és együtt elrabolják egy nagyvállalat vezérigazgató-nőjét (Emma Stone), mert meggyőződésük, hogy földönkívüli. Első körben le is borotválják a haját, azt feltételezve, hogy azon keresztül kommunikál az űrhajójával, majd különböző kínzások révén próbálják rávenni, hogy vallja be,
egy idegen civilizációt képvisel, amelynek az emberiség kiirtása a célja.
Ritka, hogy egy ázsiai film nyugati remake-je jobban sikerül, mint az eredeti, elég csak Spike Lee felejthető Oldboy-feldolgozására gondolni, vagy megannyi japán horror tengerentúli verziójára, Jórgosz Lánthimosz azonban esetünkben mesterkurzust tart abból, hogy egy félkész alapanyagból miként lehet Michelin-csillagos fogást készíteni. Nem arról van szó, hogy a 2003-as dél-koreai Mentsük meg a zöld bolygót! rossz lenne, megérdemelten vált, ha szűk körökben is, de kultikussá, ugyanakkor főleg európai szemmel jóval borderline-szerűbb a hangulata: amikor drámai, akkor sokkal tragikusabb, amikor vicces, akkor sokkal abszurdabb, emellett a tálalása igencsak szegényházi. Nagyobb probléma, hogy bár Jang Joon-Hwan író-rendező megfogalmazott némi társadalomkritikát hazájának társadalmi különbségeivel szemben, nem hatolt igazán mélyre.
Sokkal fontosabb azonban, hogy az ázsiai verzió még a YouTube-korszak előtt született, így az emberrablók VHS-en nézett sci-fikből és ócska ponyvaregényekből építették fel a zavaros teóriáikat. Az új változatban milliószor hitelesebb, hogy a fiatalok a videómegosztón található, álnevek mögé burkolódzó konyhatudósok eszmefuttatásai révén fertőződtek meg. És ezáltal a sztori az elmúlt huszonkét év elteltével csak aktualitást nyert egy olyan világban, amelyben mindenki a saját véleménybuborékjában él, és az algoritmusnak esze ágában sincs ebből kizökkentenie.
Épp ellenkezőleg: a lelki békénk érdekében csak megerősít abban, hogy olyan tartalmakat dobál fel, amelyekkel nagy valószínűséggel egyetértünk majd.
És öröm hallgatni a paranoid kettyósok és az érvelési technikáját woke pszichológiai könyvekből nyerő cégvezetőnő vitáját, amelynek során mindkét oldal nevetségessé válik. A Bugonia azonban mégsem egy maratoni tükörtartás a polarizálódott közhangulatnak, ha lehántjuk ezt a rétegét, akkor is zseniálisan szórakoztató. A forgatókönyv sejthető, de a maga direktségében mégis lehengerlő csavarjai kiválóan működnek, azon pedig még Tarantino is elégedetten csettintene, ahogyan a humor hirtelen erőszakba csap át, vagy épp fordítva.
A színészi alakítások pedig első osztályúak,
a kopaszon is vonzó Emma Stone-tól ez már régen nem meglepetés – pedig ki gondolta volna, amikor tizenöt éve olyan tinivígjátékokban szerepelt, mint a Könnyű nőcske. De az őt fogva tartó Jesse Plemons és Aidan Delbis párosa mellett még az olyan epizódszereplők, mint az utánuk szaglászó helyi rendőrt megformáló Stavros Halkias is zseniális.
Sokan úgy vélik, ez Jórgosz Lánthimosz leginkább mainstream filmje, és van is benne igazság, de tekinthetünk rá úgy is, hogy akárcsak egy jó borra: a rendező most érett meg igazán, a Bugonia minden egyes pillanatából a határozottság, a céltudatosság és a letisztultság érződik. Nem mintha az Akadémia manapság releváns lenne, de egész biztosan a jelöltek között lesz a jövő évi Oscaron.
Bugonia – vígjáték, sci-fi, 2025, november 6. óta UIP-Duna Film forgalmazásában országszerte a mozikban
Nyitókép: Emma Stone a Bugonia című moziban. (UIP-Duna Film)
A Pluribus az eddig megtekinthető két epizódja alapján több mint ígéretes.
A színész még talán soha nem volt ilyen rossz, mint a Netflix új drámájában. Az Egy szerencsejátékos vallomása minden mást tekintve is a nézhetetlenség határát súrolja.
Az együttműködés Magyarország pozícióját is tovább erősíti a globális filmiparban.
Szombaton a Kolozsvári Magyar Operában mutatták be a Magyar menyegzőt, a részben Kalotaszegen forgatott különleges moziban a népzene, a néptánc energiája adódik össze egy nyolcvanas évek eleji történetben. A premieren jártunk, ahol a főszereplő Törőcsik Franciskát ugyan nem, de sok más szívmelengető kincset találtunk.
Makovecz Imre nélkül sem 1998-ban, sem 2010-ben nem sikerült volna választást nyerni, és nem születtek volna meg a polgári körök sem. Orbán Viktor erről és a makoveczi világészlelésről is beszélt a Műcsarnokban, az építész születésének kilencvenedik évfordulójára emlékező nagyszabású tárlat megnyitóján.
Korábban levitézlett baloldali politikai szereplőket segíthet vissza a hatalomba a tiszás előválasztás.
A tervek szerint a menetidő kevesebb mint három óra lenne a két főváros között.
A valós demokrácia nem attól működik, ha csak egy szempont kap hangot, hanem attól, hogy több nézőpont találkozik, és a végén mindenki többet ért a világból.