Baj van a magyarokkal Romániában, a németek rettegnek a saját hazájukban, a Fidesz-szavazók meg mindengyűlölő dagadt tahók!

A képzeletbeli dobogó első és második fokát Francesca Rivafinoli foglalja el. Az aranyérmet a szomszédunkban zajló területvitáról szóló írás hozta el neki. Ebben még februárban arról számolt be, hogy miközben mi itt Trump nyilatkozatai miatt a messzi Grönlandot figyeltük, észre se vettük a Lajtán, helyesebben a Murán túli területvitát, amelyben ráadásul Magyarország neve is fel-felbukkant.

A nyilatkozatháború a körül zajlott, hogy a Szabadságpárt és a Néppárt alkotta új osztrák kormánykoalíció belengette: más tartományokhoz hasonlóan az alkotmányban rögzítik majd a stájer himnuszt. A bökkenő csak az, hogy az alsó-stájer területek ma Szlovénia részei, így joggal felmerült a kérdés: Ausztria szemet vetett az országra?

Az ezüstérmet Rivafinoli egy közkeletű hazai toposz megcáfolásával szerezte meg, miszerint „nincs még egy ilyen széthúzó nemzet, mint a magyar, a helyzet további romlásáért felelős tényező pedig a NER”. A publicista ellentételezésként a német lapokat idézte, illetve azt az ez év tavaszi németországi tanulmányt, amelyből kiderült: a németek 89 százaléka szerint agresszívak egymással az emberek, és 87 százalék szerint mélyülnek az országban az árkok. És bár a nagyszámú megkérdezett több mint háromnegyede több közösségi élményt tartana kívánatosnak a hozzájuk képest „másképp gondolkodókat” is bevonva, csak kilenc százalék hisz az előrelépésben e téren. A németeket amúgy egyre jobban aggasztják az olyan problémák is, mint az ország gazdasági helyzete, a migrációs politika, a megfizethető lakhatás felszámolódása, az infláció és az időskori szegénység.

A bronzérem Kohán Mátyásnak jár. Ő kora őszi kínai utazása élményeit transzponálta véleménycikkbe, amikor is az út során jártában-keltében mindenhol „a kínai nép a japán agresszióval szembeni ellenálló háborújáról” és annak globális jelentőségéről hallott. Erről beszélt Hszi Csin-ping kínai elnök is a Tienanmen téri évfordulós katonai felvonuláson; „itt, a Mao-mauzóleum illusztrisan megtöltött páholyában ült Putyin Kim Dzsongun is”, valamint további huszonnégy állam- és kormányfő, „aki sokkal nagyobbra tartja Kínát, mint amennyire zavarja, hogy épp előbbiekkel mutatkozik”. A komplett demokratikus Nyugat azonban hiányzott, leszámítva Szerbia elnökét, Szlovákia miniszterelnökét, Dél-Korea házelnökét, Bulgária miniszterelnök-helyettesét és Magyarország külügyminiszterét. Ők – jegyezte meg Kohán – „még mernek beszélni a világpolitikában és átnézni a kerítésen”.

A dobogóról éppen lecsúszva, a negyedik-ötödik helyen Veczán Zoltán és Győrffy Ákos egy-egy írása áll. Előbbi még áprilisban a magukat roppant erősnek gondoló „George Simion-fiókákról” elmélkedett, illetve arról a Romániában, a magyarok felé egyre erősödő etnocídiumról, amelynek lényege az egyes népek kultúrájának elpusztítása az egyének lelkének megölésével. 

Győrffy Ákos pedig Lovasi András új dalát vette górcső alá júniusban, amelyben a Kossuth-díjas énekes „két és fél millió biztonsági őrként” és „buzi- és mindengyűlölő, dagadt és pörköltszaftos pofájú tahóként” utal a Fidesz-szavazókra. Teljesen felszámolva ezzel a korábbi „kétségbeejtően kevés nemzeti minimum” szerepét.

 Nyitókép: A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke, George Simion Facebook-oldala