Most hasonlóra utalt az elnöki különgép sajtószobájában, amikor az ügyről kérdezték.
„Nem igazán tudom, hogy Dánia miféle igényt tart Grönlandra de nagyon barátságtalan cselekedet lenne, ha nem engednék, hogy a vásárlás megtörténjen, hiszen ez a szabad világ védelmét szolgálja. És mivel csak mi tudjuk ezt biztosítani, hiszek benne, hogy Grönland végül a minénk lehet” – fejtette ki az USA elnöke.
Donlad Trump optimista szavainak némileg ellentmond, hogy nemcsak Dánia, de Grönland miniszterelnöke is azt mondta előzőleg, hogy a sziget nem eladó. Mute Egede úgy fogalmazott, a terület földjének használata „Grönland ügye”,ugyanakkor kifejezte arra való hajlandóságát, hogy szorosabban együttműködjön az Egyesült Államokkal a védelem és a bányászat terén.
Grönland az Észak-Amerikából Európába vezető legrövidebb útvonalon fekszik, ami stratégiai jelentőségűvé teszi az USA számára, amellett hogy egy amerikai kézben lévő nagy űrbázisnak is helyet ad. Az elmúlt időszakban jelentősen megnőtt az érdeklődés Grönland természeti erőforrásai iránt is, beleértve a ritkaföldfémek, az urán és a vas bányászatát. Bár a sziget széles körű autonómiával bír, továbbra is a Dán Királyság része. A lakói között azonban általános az egyetértés a tekintetben, hogy idővel függetlenné válnak, ami újfajta kapcsolatok kialakítására ad lehetőséget az Egyesült Államokkal.
Donald Trump ugyanakkor kicsit másként képzelni a dolgokat.
Arra a korábbi kérdésre, hogy kizárja-e a katonai vagy gazdasági erő alkalmazását a terület megszerzése érdekében, az amerikai elnök határozott nemmel felelt.