Sokat sejtető kijelentést tett Marco Rossi: be nem teljesülő magyarországi munkáról beszélt a szövetségi kapitány

„Örök hálával tartozom Magyarországnak.”

Miközben három gyászoló testvér fogadja a temetésre érkezőket, kiderül, hogy ketten súlyos vádat emeltek a harmadik ellen a rendőrségen. Mi szakította darabokra visszavonhatatlanul ezt a családot?


Moa Herngren, a nagyszerű svéd írónő, miután A válás és Az anyós című regényeiben aprólékosan megvizsgálta és nagyszerűen megmutatta, miként értelmezik teljesen másként ugyanazokat a gesztusokat, cselekedeteket a családtagok, és ez miképp vezet végleges törésekhez, lassan sem gyógyuló sebekhez, trilógiája most megjelent darabjával, Az örökség című regényével a csúcsra ért.
A családi kapcsolatok hálóját úgy festi elénk, hogy miközben egy letehetetlenül izgalmas regényt olvasunk, amely a jelenben meséli el három testvér küzdelmeit egymással és a szüleikkel, mélylélektani tükröt tart elénk a különböző narratívákról – divatos kifejezéssel szólva az egymástól gyökeresen eltérő „megélésekről” ugyanazon helyzetekben.

Figyelmetlenebb esztéták könnyen a lektűr besorolást adnák a könyvnek könnyed olvashatósága, magával ragadó cselekménye miatt. Ez a könyv azonban jóval több egy mesterien megírt lektűrnél. Hiszen mi lehetne annál magasabb irodalom, ami széles olvasóközönség által befogadható, ugyanakkor egyetemes kérdésekről ír kiválóan?
Andrea, Ullis, Rasmus – a három testvér – és szüleik életén keresztül a történet egy olyan eseményből indul ki, amely felrázza a már amúgy is feszült családi dinamikát. A testvérek váltakozó nézőpontján keresztül betekintést nyerhetünk abba, hogy a számunkra is mindennapos helyzetekben miként élhetik meg részben a személyiségük, részben pedig az eseményekről birtokukban lévő információk alapján rendkívüli eltérésekkel ugyanazt a cselekményt.
Moa Herngren regénysorozatában több közös nevező is van: egyrészt ugyanazt az eseménymenetet több ember szemszögéből ábrázolja, másrészt pedig, ami a leginkább megragadja az olvasói figyelmet, ahogy bemutatja, hogy az elhallgatás,
a ki nem beszélt konfliktusok miért szükségszerűen időzített bombák,
amelyek előbb vagy utóbb biztosan felrobbannak.