Mi köze a Trónok harca Daenerysének a magyar népmesékhez? Mutatjuk!

„A pap elkezdett vajas kenyeret enni. Megáldotta a kenyeret, mire a vaj a kenyeren mind szarrá változott. Mutatja a kurátorné a papnak, mi történt a kenyéren a vajjal, és kérdezte, honnan hozta a vajat. A pap megmondta. »Ajha, az boszorkány!« – szólt a kurátorné.” A Rozsnyó városában játszódó kis hiedelemszöveg sem szemérmeskedik, ahogy a cenzúrázatlan népmesékre sem jellemző az ilyesmi (egyébként pedig a „szar” szavunk is jóval régebbi, uráli eredetű, mint arra a Hunyadi-sorozat kapcsán Pomozi Péter nyelvtörténésszel korábban fényt derítettünk). 

Boszorkány, papnő, rontó szellem

Mert, bár a boszorkány a középkori és újkori eredetű magyar népmesékben már inkább a vasorrú bába figurájával fonódott össze, vagyis rút, rosszindulatú, varázshatalommal bíró öregasszony, ótörök, honfoglalás kori magyar verziójában még „szexuális konnotációjú nyomódémon” formában is létezhetett. Maga a „boszorkány” szót először 1551-ben írták le ebben a formában magyarul, de Szent István idejében, amikor a boszorkányok ellen törvényt hoztak, még kétféle boszorkánykategóriát különböztettek meg:

• a strigákat,
• és a varázslókat, jósokat, jövendőmondókat.

Könyves Kálmán híres törvénykönyve pedig, amelyet gyakran idéznek („a boszorkányok, akik nincsenek” – „strigas non esse”), csupán előbbiekről rendelkezik így, az „ördöngösökkel”, maleficusokkal szemben ugyanúgy büntetést írt elő. 

A strigák ez alapján valószínűleg a továbbélő pogány vallások papnői lehettek, akik Kálmán király korában már nem jelenthettek akkora veszélyt az államszervezetre, hogy ellenük fel kelljen lépni, míg a maleficusok az „ördöggel cimborálók”, akiknek az alakja jellemzőbben összeforrott a boszorkányokéval.

Mert hát mi is az a boszorkány? Az ősszel kiadott Magyar Boszorkánykönyv – Maleficiarum Hungaricum ezt a kérdést igyekszik körüljárni mind időben, mind térben.

A kicsit pszichedelikus hatású első kötethez képest ez viszont ismeretterjesztésben, struktúrában és képiekben is egységesebb lett. Minden egyes fejezet első fele egy kutatói és szakirodalmi hivatkozásokkal megtűzdelt, de közérthető és élvezetes ismeretközlés, majd jön a komplett Kárpát-medencéből, a Gyimesektől a Dunántúlig összegyűjtött mindenféle hiedelemszöveg, mese, abban a helyi dialektusban, ahogy az adatközlő néni-bácsi elmondta a fülét hegyező néprajzosoknak azt.

Szépasszonyok végzete

A könyv egyébként külön részekben tárgyalja a népmesei boszorkányt, a néphit boszorkányát, de jut hely a „szépasszonyoknak”, vagyis az elboszorkányosodott tündéreknek is.

Egyébként a könyvben benne van A szépasszonyok által meghordozott ember mondaszövege, amelynek nagy részét a 2003-as Ördögtérgye francia-magyar fesztiválnyertes rövidfilm is, némiképp vegyítve azt más hiedelemelemekkel. Az elboszorkányosodott tündérek ugyanis gyönyörűek, de roppant sértődékenyek, és természetfeletti hatalmukkal ugyancsak visszaélnek, amikor valaki az ő forrásukból iszik, vagy éppen az ő ösvényükön alszik; ilyenkor magukkal ragadják az embert, és addig táncoltatják vagy hurcolják magukkal, amíg végkimerülésben össze nem esik.

A könyv tehát sorra veszi a boszorkányok szokásait s a velük kapcsolatos hiedelmeket.

Köztük van a Trónok harcában is áttételesen megjelenő Sárkányok Anyja, vagyis az a boszorkány, akinek fiai sárkányok, s akit a végső harcban a mesehősnek a fiai után le kell győznie, hogy visszaszerezze az égitesteket vagy az elrabolt királylányokat. 

De még arra is akad praktikus tanács, hogyan lehet felismerni a boszorkányt!

Egyébként külön erénye a kötetnek, hogy a Kárpát-medencei mese- és hiedelemvilágot nem elszigetelten kezeli, részt kap benne a velünk élő nemzetiségek folklórja, és az egészet beágyazza a nemzetközi mesevilágba, valamint feljegyzi ezek egymásra hatását is (például a Grimm testvérek meséivel).

Álljon itt, a cikk végén néhány kedvcsináló szemelvény a kötetből:

„Mingyá’ visznek is egy jó hegyes karót, az asszonynak beléüti a szivibe. A’ meg, a fene egye meg az asszonyát, a sátánját, persze elvisította magát, me’ élt, a fél fele élt, az ördöngősebbik fele. Mikor osztán elvisította magát, mingyá’ lehunyta a szemit, megszűnt a szíve dobogni. Így osztán az asszonyt visszatemették. Többet osztán nem járt vissza soha” (A visszajáró halott boszorkány egyik változata, Szilágyság).

„Egyszer a tata, az enyim ű szeretett így menni vásárokra, meg a lovakkal szeretett foglalkozni, oszt éccaka gyütt haza. S aszongya, hogy direkt látta, hogy Szabóné egy éjfélkó’ söpörte az utcát. Süprű vót a kezibe’. S azt mondták, hogy az ténleg boszorkány! Hát mért akarta éjfélkó’ söpörni az utcát, ha nem vóna boszorkány?” (A boszorkány kinézetéről szóló hiedelemszöveg, Szerémség )

„Elvitték a fiatalokat a háborúba. Vót olyan fiatal, hogy vót otthon felesége, gyereke. S akkor a felesége elment, vótak ilyen boszorkányok, akik úgy tudták hazahozni onnan a háborúból a férjet (…), hogy megkötözték lánccal, és fenn a levegőben hozták”. (A boszorkány csodás utazásairól szóló egyik hiedelemszöveg a Szilágyságból).

Magyar Zoltán  – Németh Gyula – P. Szathmáry István: Magyar Boszorkánykönyv, 2025, Cser Kft. 

Nyitókép: képkivágás a Trónok harca című sorozatból (YouTube)