Nyelvtörténésszel vettük át, hogyan is hangozhatott valójában a várnai csata előtti lelkesítő beszéd, s hogy valóban tegezhették-e ekkoriban a királyt.
„Hol van az apa, hol van a mi drágaságos Ulrik grófunk?” – teszik fel a kérdést a Hunyadi-sorozat első részében, mire a válasz:
„Cillei? Valahol a király seggében félúton!”.
Ez és számos hasonló jelenet nyelvhasználata akasztotta ki a sokmillió filmkritikus egy részét, akik nem voltak restek hangot is adni ellenérzéseiknek.
„Biztos nem hangzott el olyan a szájából, hogy megint itt hagytak minket a „sz*rban”, abban a korban ez nem volt szokás” – panaszkodott egy néző a várnai csatát megelőző Hunyadi-beszéd kapcsán; mások azt rótták fel, hogy a sorozatban nem magázódnak a szereplők. „Nem volt abban a korban jellemző a tegeződés még családon belül sem sokszor, főleg nemesi szinten” – állította valaki. S még jópáran.
Mi pedig Pomozi Péter nyelvésszel, nyelvtörténésszel jártunk utána, vajon mennyire megalapozottak a kritikák, vagyis:
hogyan beszéltek valójában Hunyadiék, hogyan hangzott volna például igazából ez a várnai csata előtti lelkesítő beszéd?
Pomozi Péter a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Magyar Nyelv és Irodalom Tanszékének vezetője, a Magyarságkutató Intézet Magyar Nyelvtörténeti Kutatóközpontjának igazgatója; nyelvész, nyelvtörténész, tanár, az Anyanyelvápolók Szövetsége alelnöke.
Milliárdok palota-díszletre, számítógépes animációra, jelmezekre a Hunyadiéknak megfelelő környezet megalkotása kedvéért – ehhez képest valóban aprópénznek tűnhet korabeli nyelven megalkotni a Hunyadi János életét bemutató sorozat szövegkönyvét, és betanulni azt a színészeknek, vagyis, mondhatni, ezt lenne a legolcsóbb „korhűsíteni”. Mégsem éltek ezzel az eszközzel, s ez egy laikus számára is egyértelmű, amikor olyasmik hangzanak el a sorozatban, mint az inkább huszonegyedik, mint huszadik századi kiszólások: „ezt most miért kellett?”; „a húgomat hagyd ki ebből”; vagy éppen az „ez meg ki a bánat?”.
Az első kérdés, hogy egyáltalán lehetséges lett volna megalkotni a korhű nyelvi környezetet, ami iránti süt az igény a nézői hozzászólásokból. S Pomozi Péter szerint erre a válasz egyértelműen: igen.
„A tizenötödik század első harmada, vagyis amikor a cselekmény indul, az ómagyar nyelvtörténeti kor vége, már egy olyan időszak, amelyből számos nyelvemlékünk van, az első bibliafordítás, jelentős kódexirodalom, sőt a XV. század végéről már az élőnyelvhez közelálló nemesi levelek, ún. misszilisek is, tehát elvileg létre lehetne hozni nagyjából korhű nyelvi környezetet” – mondja a nyelvtörténész, aki több példát is felsorol erre. Jelesül egy délvidéki Újtestamentum-részletet a század közepéről, ami nem csak időben, de térben is közel van a korabeli Nándorfehérvárhoz – a térbeliség kérdése is fontos, hiszen standard nyelvváltozat akkoriban nem volt, a magyart is nyelvjárásokban beszélték, s ezek között voltak jókora különbségek. Például azt sem tudhatjuk, a Hunyadi-családban milyen nyelvjárásváltozato(ka)t beszéltek. Példaként álljon itt egy Hunyadi János korából származó részlet Máté evangéliumából:
„3. És beszél vala nekik példabeszédekben, mondván: ím kiment, ki vet, vetni ő magvát. 4. És mikor vet, némelyek estenek az út felén: és jöttenek az mennyei repesők, és megötték azokat. 5. Egyebi kedig estenek az kövesre, hol nem volt sok földök, és legottan kiköltenek, mert nem vala földnek mélysége.” (Máté XIII.: 3–5., XV. század első harmadának végén született fordítás. (Forrás: A Müncheni kódex négy evangéliuma. Európa Könyvkiadó, Bp., 1985).
Vagyis van forrásanyag mindehhez, „fáradságos nyelvtörténészi munkával”, ahogy a szakértő fogalmaz, megoldható is lett volna egy korhűnek tekinthető nyelvi rekonstrukció, szándék viszont láthatóan nem volt minderre, ami önmagában nem is baj, sőt rendben van.
„Bizony rendben van, mert ha úgy tennénk fel a kérdést, hogy értette, élvezte volna-e az átlagnéző a sorozat nyelvezetét, ha így járnak el, akkor a válasz egyértelmű nem.”
S nem csak a szavak miatt, a nyelv grammatikája is jelentősen más volt ekkor, mint Pomozi rámutat: a mai egy múlt időnk helyén ekkoriban hat volt, amiből négyet az élőbeszédben is használtak: „mentem, menék, mentem volt, mentem vala, és ami inkább írásban volt lehetséges, az a megyek volt és a megyek vala”.
Ha ez nem lenne elég, akkor ott a szókincs, amely szintén jelentősen átalakult, elsősorban a nyelvújításnak köszönhetően. „Mi egy olyan nyelvet várunk el, amiben már benne vannak a nyelvújításkorabeli szavak” – fejtegeti.
Például, amikor Cillei egy szóval jellemzi a galambóci csata végkimentelét, és az szerinte a „győzelem”, akkor az ebben a formájában szintén nyelvújításkori szóalkotás a győzödelem helyén , ahogy a „csapat”, a „bucka”, a „meder”, a „féltékeny”, a „hülye”, vagyis számos olyan szó, ami a filmben nélkülözhetetlen.
„Ezeket a szavakat mind le kellene cserélni, s ami maradna helyette, lehet, hogy nem értené a kedves néző, vagy félreértené”.
S ha már csataleírás is szóba került, íme pár sor Zay Ferenc várkapitánynak „Lándorfejírvár” 1521-es ostromáról szóló naplójából:
„azonképpen kezdék mind Oláh Balázst s mind a több főnépet inteni a vármegadásra. Sokat es fogadván, sokat es ijesztvén mondván nekik: Látjátok immár, hogy tovább nem tarthatjátok, többire mind elöltenek bennetök.” (Forrás: Zay Ferenc: Az Lándorfejírvár elveszésének oka e vót és így esött. Magyar Helikon, Bp., 1980).
S ha már korhűség: a nyelvtörténész arra is rámutat, hogy a sorozatban megjelenő egyéb nyelvek – az olasz, a török, a szerb vagy éppen a német – ugyancsak mai standard verzióban van a szereplők szájába adva, holott a nemzetállami – és így nyelvstandardizáló – folyamatok csak jóval később kezdődtek meg. „A Hunyadi János korabeli rómaiak nyelvváltozata annyira különbözött például a milánóiakétól, hogy nehézkesen értették volna meg egymást, hiszen nem, hogy egységes nyelvváltozatú nemzetállamok nem voltak, hanem egyenesen városállamok léteztek” – mutat rá, hozzáfűzve, nem véletlenül volt gyakran a latin a közvetítő nyelv Európa-szerte, ami viszont a sorozatban érdekes módon ritkásan jelenik meg.
S végtére is elérkeztünk ide, a tegeződés-magázódás kérdésköréhez. „Amikor a magázódás ténylegesen elterjed, az a reformkor, amiben gróf Széchenyi Istvánnak is nagy szerepe volt, az „önöző” forma kifejezetten az ő hatására terjedt el, a „maga”, aminek ma már némi bántó éle is lehet, csak a tizenhetedik század elejétől kezdett elterjedni”, amikoregyes társasági körök – Habsburg-hatásra – elkezdték ezt hiányolni a magyarból, amelyben a többi uráli és altaji nyelvhez hasonlóan nem létezett ez a forma – fejti ki. Hiszen akár a népmesékhez nyúlunk vissza, akár az imákig, mindenhol a tegező forma érvényes akár a király vagy maga az Isten megszólításánál is, egyszóval ez nem jelentett tiszteletlenséget, egyszerűen csak több funkciója volt a tegező alaknak, mint ma.
„A legmagasabb közjogi méltóságot is tegezték, csak elétették a különféle viselt címeit, rangját, hogy megadják a tiszteletet”. Vagyis: ez a része teljesen természetes és korhű a Hunyadiban, még ha a nézők egy része szerint ilyen még családon belül sem volt jellemző a nemesség körében. Ellenpéldaként Nádasdy Tamás hitvesének ezt írta 1544-ben:
„Szerelmes Orsikám, én még azon napon, hogy Kűhalmon el válám tőled, nap világgal Bécsbe jutottam volt, de az nap király ű fölségével szembe nem juthaték, mert Érsek urammal addig nyójtok az vacsorát, hogy elestveledék.”
További szótörténeti érdekesség, hogy például szultán korabeli megnevezése a magyar nyelvben a „császár” volt – rendkívül izgalmas, mennyi nyelvi emlékezet szorul a népmesékbe, félkrajcárral, vagy anélkül.
Vagyis összegezve mondhatjuk, hogy többé-kevésbé érthető lenne ugyan a korabeli beszélt nyelv nagy része, de igen fárasztó lenne így követni egy-egy ötvenperces részt.
Hogy Cillei Ulrik „valahol a király seggében félúton” lenne,
ahogy Újlaki Miklós karaktere mondja a sorozatban, nem feltétlenül lenne a korhűség megsértése abban az értelemben, hogy maga a „segg” szó nem feltétlenül volt olyan trágár ebben az időszakban, mint manapság.
„A „segg ősi magyar szó,
az uráli nyelvekkel rokon, a mari nyelvben ‘mögötte, mögöttes rész’ a jelentése”. Későbbi századainkban jöttek olyan eufemisztikus rokonértelmű szavak, amelyek vulgárisabb irányba lökték ezt a szót. – fejtegeti a nyelvtörténész, aki szerint az a kérdés, hogy az adott kontextusban ez mennyire volt indokolt, és ebben a galambóci cselszövést felelevenítő részben a szereplő szándéka gúnyolódni Cillein, ez ilyen szempontból helytállónak tűnik, még ha az adott jelenet hangulatához Pomozi szerint nem is illik.
Ami a Hunyadi-beszédet illeti, vagyis, hogy „itt hagytak minket a szarban”, a szó maga kétségkívül létezett, mondja Pomozi, méghozzá ugyanúgy az urali nyelvekben is kimutatható, igealakként és főnévként is.
Az, hogy ebben a jelentésben jött egy gyermekded dajkanyelvű megfelelő – kaka, kaki, satöbbi –, meg persze az orvosi nyelvből átvett egyéb kifejezések, nagyon pejoratív és trágár szó szerepébe tolták az eredetit. 2025-ben ezt ebben a kontextusban kell értelmeznünk – önmagában, hogy valaki tudja, hogy vágóhídra küldik a seregével együtt, hiszen az 5-7. részben Hunyadi kézzel-lábbal tiltakozott a hadjárat ellen, indokoltak lehetnek az erős kifejezések. Ugyanakkor a nézői kritikáknak lehet abban igazsága, hogy akkor, amikor arról beszél a főhős, hogy barátaim, a hazáért és Krisztusért küzdünk, talán nem volt ott a helye ennek a szónak – szögezi le a nyelvtörténész.
Ennél jóval gyakrabban kerül elő a sorozatban a „kurva” szó – rögtön az első részben kétszer is, amikor egyszer az uralkodót várva hangzik el, hogy „a király szokás szerint késik. Gondolom, még a kurváival van elfoglalva”, illetve amikor a királynő odaveti Zsigmondnak, hogy „a fräuleinjaimat én választom, a kurváidat te”.
„A kurva szláv, valószínűleg délszláv eredetű szó, egyébként eredetileg tyúkot jelent, de a tyúknak is van ilyen pejoratív értelme a magyarban” – mondja el Pomozi, aki egyébként ezzel együtt itt megengedő. „Itt viszont a helyzethez illik, hiszen a király és a királyné is tudja, hogy csalják egymást, ez a maró gúny ebben a társasági helyzetben ez teljesen elképzelhető”.
A „kurva” szó ráadásul – a „szar” mellett – jól dokumentáltan már az előző évszázadban is megvolt a magyar nyelvben, az egyik első káromkodás-nyelvemlékünk Nagy Lajos korából való, és így hangzik mai átiratban: „veszteg kurvanőfia sz*ros német, ittátok vérünket, ma isszuk ti véreteket!”. Kétségtelen, hogy ez csúnya szó volt akkor is, de megvan a stiláris ereje az adott ponton, nem beszélve arról, hogy a film képileg is tele van ezzel a témával, „kétségtelen, hogyha ehhez képest a nyelvtől várunk teljes prüdériát, az nem lesz összhangban azzal, amit a filmvásznon látunk”.
Pomozi mindemellett úgy véli, hogy a gyakori „korhűtlenség” mellett a filmben „zseniális nyelvi megoldások” is vannak: amikor a kis László megszökik, és feltűnik valamelyik szekértáborban, Szilágyi Erzsébet bátyja pedig megkérdezi tőle, hogy „hát te mi a keserves szűznek a könyökét keresel itt”; vagy néhány remek dialógus, például az első rész végén Cilleinek és a királynak a tömör, szinte balladisztikusan tömör párbeszéde.
S hogy hogyan hangzott volna a várnai csata előtti beszéde Hunyadinak korhű módon?
Valahogy így:
Fiaim! Esmég itt hagyának münket veszedelmben. Ígértek volt münekönk hadakat, hajókat, Mennyeknek csillagit, de nem adának semmit. Esmég cserben hagyattunk. De mü még es itt vagyonk és hadba menendünk. Úgy es, ha az had remény nélkül való.
Küs nemzetek fiai vagyonk, ki-ki maga meg nem győzheti az ellent, de ma, itt egyembe szálonk hadba ellenök.
Ne rémöljetek az mü ellenségönknek sokasága okáért. Mendenkor többen valának mü seregünknél, még es nem győzettönk meg töllök. Hívén bennem, hívén tümagatokban és egymásban es, atyámfiai, s hívén mendenek felett Jézsus Kristusban, mienk leend ma az győzedelem. Kristus nevében az hazáért!
Mindazonáltal: ez továbbra is egy szórakoztató sorozat, nem dokumentumfilm.
Amelyről egyébként amelyről hosszabb, elemző videónk csütörtökön délben lesz látható.
Ezt is ajánljuk a témában
A német anyanyelvű Zsigmond király például nem érti az osztrákokat, a sorozat ennek ellenére is működik, „ha annak nézzük, aminek az alkotók vélhetően szánták” – mondja Pálosfalvi Tamás.
Nyitókép: Mandiner grafika, forrás: Fotó: Nemzeti Filmintézet
A valóságtól teljesen elrugaszkodott „elemzés” látott napvilágot.
Nyolcadik alkalommal rendezik meg a restaurált magyar és külföldi filmeket felvonultató Budapesti Klasszikus Film Maratont.
A nagy vihart kavaró tanulmányban a honfoglaló minták helyett neolitikus egyéneket vizsgáltak, pedig Árpád magyarjainak nincs közvetlen genetikai kapcsolata a neolitikus Kárpát-medencei lakossággal.
Eddig nem hallott részleteket és kulisszatitkokat is elárultak a Hunyadi-sorozat szereplői és az alkotói az érdeklődőknek az esztergomi MCC Feszten.
Brankovics Mara mostohafia a török történelem egyik legnagyobb alakja: meghódította Bizáncot, évszázadokra átformálta a térség hatalmi viszonyait, de Hunyadi végül legyőzte Nándorfehérvárnál.
Murád nem volt hódító szultán, a diplomáciát előnyben részesítette a háborúval szemben és valóban önszántából mondott le a trónról fia javára – tudjuk meg Ágoston Gábor történészprofesszortól.
A jelek szerint Charlie Kirk halála cseppet sem rázta meg Márki-Zay Pétert.
Leszélsőjobboldalizza a Telex a kedden meggyilkolt Charlie Kirk amerikai konzervatív aktivistát, Donald Trump támogatóját. Szétszedjük a Telex cikkét, és megmutatjuk, hogy Charlie Kirk egy teljesen hétköznapi konzervatív volt. Hacsaknem liberális.
