A nagy vihart kavaró tanulmányban a honfoglaló minták helyett neolitikus egyéneket vizsgáltak, pedig Árpád magyarjainak nincs közvetlen genetikai kapcsolata a neolitikus Kárpát-medencei lakossággal. És ez csak a „jéghegy” csúcsa.
Ahogy korábban megírtuk, megjelent egy tanulmány 2025. júliusában a Nature magazinban harvardi kutatók tollából, akik szerint az uráli nyelvcsalád – amelybe a magyar is tartozik –, keletebbről eredhet, mint gondolták. A tanulmány szerint a mai uráli nyelvet beszélő finnek, vagy a magyarok ugyanazt a „genetikai aláírást” hordozzák, amely először 4500 évvel ezelőtt jelent meg a mai Jakutföldön talált mintákban – a genetikát tehát összekötik a nyelvvel.
A cikk lényegében azt állítja, hogy az uráli nyelvek Kelet-Szibériából, Jakutföldről erednek, mivel a szerzők a proto-uráli genom eredetét arra a térségre lokalizálták.
Somfai Kara Dávid turkológus, mongolista, etnológus szerint az egész megállapítás teljesen tudománytalan, mert a genomokat nem lehet se valóságos, se hipotetikus proto-nyelvekkel azonosítani. Hozzátette, hogy az etnikai identitás megint más kérdés: ez az identitás kulturális jelenség, ezért se nyelvészeti, se régészeti, se archeogenetikai módszerekkel nem vizsgálható.
Most Dr. M. Lezsák Gabriella régész-művelődéstörténésznek, a Magyarságkutató Intézet főigazgatójának és Dr. Nagy Péter archeogenetikusnak, a Magyarságkutató Intézet Archeogenetikai Kutatóközpontja igazgatójának a segítségével mélyülünk el a témában.
Ezt is ajánljuk a témában
Az etnikai identitás kulturális jelenség, így se nyelvészeti, se régészeti, se archeogenetikai módszerekkel nem vizsgálható, vallja Somfai Kara Dávid, aki nyelvek és népek kapcsolatáról is beszélt.
*
A magyar kutatók szerint a harvardi szerzők tanulmánya kétségtelenül új adatokkal gazdagítja a népességgenetikai kutatásokat, ugyanakkor a következtetések több szempontból is vitathatók.
Nagy Péter szerint a tanulmány célja, hogy genomszintű adatokat nyújtson azokról a népességekről, amelyeket ma az uráli vagy a jenyiszeji nyelveket beszélők közé sorolnak.
A kutatók 180 új ősi egyén DNS-ét szekvenálták,
főként az észak-eurázsiai erdős és sztyeppei övezetből, és ezeket összevetették több mint 1300 korábbi mintával. Az így létrejött adatbázist használták arra, hogy modellezzék az egyes nyelvcsaládokhoz köthető genetikai összefüggéseket.
A genetikus hozzáteszi, hogy a kutatók két fő ősi populációt különítettek el: az egyik a Cisz-bajkáli régióból származik, a másik pedig a mai Kelet-szibériai Jakutföld területéről. Az elsőt a jenyiszeji nyelvet beszélő népességek elődeivel, a másodikat pedig
az ősi uráli nyelvet beszélő közösségekkel hozzák kapcsolatba.
A tanulmány szerint ez utóbbi, az úgynevezett „Yakutia LNBA-komponens” körülbelül 4000 évvel ezelőtt érte el az Altaj–Száján régiót, majd innen terjedt tovább a Seima-Turbino kultúrával kapcsolatba hozható népességgel együtt.
Jó alapkutatás, hibás következtetések
M. Lezsák Gabriella leszögezi, hogy
a cikk a Seima–Turbino régészeti kultúrát egyfajta „genetikai útvonalként” értelmezi,
amelynek révén a Jakutföldről származó „Yakutia LNBA-komponens” nyugat felé terjedt, és ezáltal magyarázza az úgynevezett uráli nyelvek elterjedését. A szakember hangsúlyozza: ez a megközelítés alapvetően
figyelmen kívül hagyja azt a régészetileg jól dokumentált tényt, hogy a Seima–Turbino kultúra nem egyetlen népességgel, nem népvándorlással hozható összefüggésbe,
hanem egy technológiai-művészeti jelenségegyüttesről van szó, amelyet különböző etnikai és kulturális hátterű csoportok vettek át és alakítottak tovább a saját körülményeik között.
Nagy Péter archeogenetikus a tanulmány egyik figyelemre méltó következtetésének nevezi, hogy a Seima–Turbino-jelenség szerepet játszott a korai uráli nyelvet beszélő közösségek kezdeti elterjedésében. Ez az állítás azonban ellentmondani látszik annak a ténynek, hogy
a nyolc Seima–Turbino-egyén, akiknek a genetikai elemzését elvégezték, nagyon sokszínűnek tűnik.
Ezt maga Reich, a kutatás irányítója mondja ki: „Néhányuk genetikai származása Jakutföldre vezethető vissza, mások irániak voltak, mások balti vadászó-gyűjtögetők Európából.”
Ha a Seima–Turbino-jelenség – az új kohászati technika felfedezése – valóban az uráli nyelv elterjedésének a mozgatórugója volt, akkor a „Yakutia LNBA-komponens” egyértelmű dominanciáját várnánk az ehhez kapcsolódó népekben.
Az eredmények jobban összhangban vannak egy olyan modellel, amely szerint a Seima–Turbino-jelenséget a kereskedelem vezérelte,
és ezt a kereskedelmet az eurázsiai sztyeppe rendkívül mozgékony lovas populációi bonyolították le – tudjuk meg.
Ezt is ajánljuk a témában
Magyarként azt kellene keresnünk, hogy régi krónikáinkban miért is írták azt, amit írtak – vallja M. Lezsák Gabriella régész. A kutatóval a László Gyuláról megjelent kötete kapcsán beszélgettünk a kettős honfoglalás elméletéről és a tudomány rohamos fejlődéséről, ami szerinte igazolhatja a székely tudós meglátásait.
Nem vontak be honfoglaló magyar mintákat, csak neolitikus egyéneket
A szerzők szerint a „Yakutia LNBA-komponens” jelen van a mai uráli nyelvű népek genetikai állományában – például az észtek, finnek vagy a nganaszanok esetében, és ez a komponens részben a kelet-ázsiai eredetű N-haplocsoporthoz is köthető. Ugyanakkor a cikk nem elemzi részletesen ezt a haplocsoportot, hívja fel a figyelmet Nagy Péter, és
sajnos magyar mintákat sem vontak be az analízisbe – ami meglepő, tekintve, hogy a magyart is az uráli nyelvek közé sorolják. Honfoglaló magyar minták helyett a neolitikus magyarországi Körös-kultúrából származó, teljesen más karakterű mintát használtak egyfajta nyugati vadászó-gyűjtögető reprezentánsként!
– derült ki.
M. Lezsák Gabriella is rávilágít: a Nature-cikk nagy hiányossága, hogy nem dolgozott magyar archeogenetikai adatokkal, miközben az általuk uráliként aposztrofált nyelvcsaládból messze a magyar nyelvet beszélik a legtöbben. Ez különösen fontos lett volna, hiszen a tanulmány célja az „uráli nyelvű populációk” genetikai történetének feltárása volt.
Hozzáteszi, hogy „a magyar nyelv azonban egyedülálló helyzetben van: Közép-Európában maradt fenn, és a magyarság etnogenezise régészeti, történeti és nyelvi szempontból is eltér a többi úgynevezett uráli néptől. Ezért, ha valóban pontos képet szeretnénk kapni ezeknek a népeknek a genetikai hátteréről, akkor elengedhetetlen, hogy Kárpát-medencei magyar minták is szerepeljenek az elemzésben. Ez azért is fontos, mert a cikkben például egy Körös-kultúrás neolitikus egyén szerepelt magyarországi mintaként, miközben
Árpád magyarjainak nincs közvetlen genetikai kapcsolata a neolitikus Kárpát-medencei lakossággal.
Ez a hiányosság nemcsak tudományosan megkérdőjelezhető, hanem történeti torzítást is eredményez.”
A magyarok kilógnak a sorból, a nyelvrokonsági családfa a múlté
Nagy Péter úgy látja, a magyarokban jóval kevesebb kelet-ázsiai eredetű genetikai komponens mutatható ki, mint a többi, úgynevezett „uráli” nyelvű népben, ami Lezsák Gabriella szerint nyelvtörténeti és régészeti szempontból is igazolt:
a magyarság történetében jelentős nyugati, török és iráni hatások is érvényesültek, éppen ezért lett volna fontos, hogy a szerzők honfoglaláskori magyar mintákat is bevonjanak,
ha valóban azt kívánják bizonyítani, hogy minden „uráli” nyelvű nép a „Yakutia LNBA-komponens” hordozója.
A szakemberek kiemelik:
a nyelv nem kromoszómákban öröklődik, hanem a kultúrában,
neveltetésben, közösségi hagyományban. Világszerte számos példa van arra, hogy egy népesség nyelvet vált anélkül, hogy jelentős genetikai keveredés történne. „Gondoljunk csak a dél-amerikai indiánokra, akik ma spanyolul vagy portugálul beszélnek, miközben genetikai örökségük több ezer évre nyúlik vissza” – hangzik el.
A „finnugor” és „ugor” elnevezéseket ugyan még mindig használják a nyelvészek, de ma már sokan – köztük több finn kutató is – jóval árnyaltabban látják a nyelvek közötti kapcsolatokat. A régi, 19. századi nyelvrokonsági családfa-modellt többen meghaladottnak tartják, mert szerintük a nyelvek nem kizárólag egyenes ágon, leszármazás útján fejlődnek. Ehelyett egyre inkább előtérbe kerül, hogy a nyelvek sokszor egymásra hatva, kölcsönhatások révén változnak és ezek a nyelvi, illetve kulturális kapcsolatok gyakran fontosabbak, mint a tiszta rokonság.
A nyelvek és népek múltját tehát nem lehet egyszerű „családfán” ábrázolni, hanem inkább egy bonyolult kapcsolati hálóban, ahol minden hatás számít
– foglalja össze az MKI főigazgatója.
Régebben a törzsi tudat és a genetika jobban egybeesett
Somfai Kara Dávid szerint az etnikai identitás kulturális jelenség, ezért se nyelvészeti, se régészeti, se archeogenetikai módszerekkel nem vizsgálható – az etnológiáé a vezető szerep. Erre a főigazgató így reagált: „Valóban igaz, hogy egy nép önazonossága, vagyis az etnikai identitás elsősorban a kulturális közegből ered, ezért nem vezethető le pusztán nyelvi, genetikai vagy tárgyi elemekből. De az is igaz, hogy ezek
a tudományágak segíthetnek feltárni az identitás kialakulásának történeti feltételeit, a mögöttes folyamatokat. Nem magát az identitást »mérik«,
hanem azt vizsgálják, milyen társadalmi, nyelvi és biológiai környezetben jött létre a közösségi önazonosság. Ezért én inkább egymást kiegészítő szerepeket látok: a régészet, a nyelvtudomány, a genetika nem helyettesítik, hanem kiegészítik az etnológiai megközelítést.”
Nagy Péter szerint az etnológus állítása a mai populációkra valószínűleg jobban kimondható, mint mondjuk a honfoglaló magyarokra: „Ott
a törzsi tudat, az egy őstől való származás hite, illetve a genetika jobban egybeesett.
Természetesen erre aztán ráépült egy vérszövetségen alapuló identitás, ami többféle genetikai háttér keveredéséből, illetve a domináns csoporthoz való kulturális adaptációból táplálkozott. Az Árpád-ház férfiági leszármazási vonalára jellemző haplocsoport a mai Baskíria területén élő népességnél is megtalálható. Érdekesség, hogy
a baskírok, még Párizs orosz megszállása idején, 1814-ben is hasonló öltözetben és hasonló fegyverzetben tűnnek fel, mint a honfoglaló magyarok ezer évvel korábban.
Náluk az egyes törzsek mind jellemző Y-haplocsoport-összetételűek, ami a közös őstől való származást bizonyítja. A nyelvük azonban török nyelv, bár uráli nyelvet is beszélő népek szomszédságában élnek.”
Ezt is ajánljuk a témában
A magyar archeogenetika világszínvonalú, a tudomány pedig nem felejt – vallja az Archeogenetikai Kutatóközpont igazgatója, aki Baskíriában találta meg az Árpád-házi rokonokat a legnagyobb számban.
Ha ellenáll egy kutató a hírnév csábításának, jobb lehet az eredmény
M. Lezsák Gabriella szerint valós veszély minden tudományág számára, hogy a saját módszereit és nézőpontját kizárólagosként kezeli.
„Éppen ezért kell tudatosan arra törekednünk, hogy a különböző nézőpontokat összehangoljuk.
A Magyarságkutató Intézet pont ezt vállalta: olyan műhelyt építünk, ahol a nyelvész, a régész, a genetikus, az etnológus és a történész nem külön utakon jár,
hanem egymás kérdéseire válaszolva, egymást segítve dolgozik. Szerintem ez az együttműködés, ez az alázat vezethet el a valódi megértéshez” – vallja.
Nagy Péter leszögezi, hogy a tudomány egy módszer. „Legjobban akkor működik, ha a konklúziók akkor születnek, amikor komoly mennyiségű és minőségű adat áll rendelkezésre. A Nature-cikk jelentősége abban áll, hogy új mintákat analizált genetikailag eddig kevéssé ismert populációkból, és ezek így bekerültek a populációgenetika eszköztárába. Talán jobb lett volna, ha beérik ennyivel. Nyilván
az anyagi forrásokért való harc nagy kísértést jelent egy-egy kutatás jelentőségének felnagyítására.
Ez minden tudományágra igaz. Minél jobban ellent tud egy kutató állni a hírnév csábításának, annál jobb minőségű lehet a végeredmény.”
Tudományos mítoszok: vannak vagy nincsenek?
A genetikus szerint a tudományban nincsenek mítoszok. „Minden mindenkor újraértelmezendő, ha új módszerek, illetve nagyobb léptékű eredmények ezt indokolják.
Minden generációnak kötelessége, hogy újragondolja az elődei által gyűjtött adatokat és a rájuk épülő konklúziókat a saját eredményei tükrében.
Jelenleg a populációgenetika gyerekkorában élünk, egy-két millió, többnyire modern kori genom és talán tízezer archaikus genom megszekvenálása után.
Mikor majd százszor ennyi, és százszor jobb minőségű adattal fogunk rendelkezni, akkor a múltról alkotott képünk sokkal tisztább lesz
és könnyebben értelmezhetővé válik. Addig is mindenki tegye, amit tud és amit érdemesnek hisz, és vigyázzon, hogy túlzásokba ne essék” – mondja Nagy Péter.
M. Lezsák Gabriella úgy véli, hogy a tudományos mítoszok ott születnek, ahol hiányzik az alaposság, a források kritikus vizsgálata, a módszerek fegyelme, és ahol a különböző tudományágak nem dolgoznak össze. „A Magyarságkutató Intézet éppen ezért arra törekszik, hogy minden eredményt több irányból is megvizsgáljunk –
régészek, nyelvészek, történészek, etnológusok és genetikusok együtt gondolkodnak.
A célunk az, hogy világosan, de felelősen beszéljünk a múltról. Így lehet olyan tudást építeni, ami egyszerre szolgálja a nemzeti önismeretet és állja meg a helyét a tudományban is” – összegzi az MKI főigazgatója.
Nyitókép: Honfoglalás kori harcos rekonstrukciója (Boldog Zoltán rajza)
Az etnikai identitás kulturális jelenség, így se nyelvészeti, se régészeti, se archeogenetikai módszerekkel nem vizsgálható, vallja Somfai Kara Dávid, aki nyelvek és népek kapcsolatáról is beszélt.
A miniszterelnök politikai igazgatja egy tusnádfürdői panelbeszélgetésen felhívta arra is a figyelmet, hogy a globalisták neoliberális elképelésein alapuló együttműködések katasztrófákat hoznak.
A pride közönségének a magyar nemzeti lobogó semmit nem jelent, csupán egy vászondarab. A szivárványos zászló az ő igazi identitásuk.
A Mia Szösz néven ismert előadó a Telexnek azt is bevallotta, sajnálja, hogy a Csík zenekar énekesnőjének nem tetszett a performansza, de nem is gyönyörködtetni akart vel.
Olaszországban kell keresni.
Tízszeresére nőtt a hitelek után érdeklődők száma.
Ezúttal a szomszédunkban törölték a banda koncertjét.
