Magyar őstörténet: legendákat igazolhatnak az új tudományos felfedezések

Nyitókép: Temetés. László Gyula grafikája (1973)

M. Lezsák Gabriella régész, az ELKH Bölcsészettudományi Kutatóközpont Magyar Őstörténeti Kutatócsoportjának tudományos munkatársa.

*

Ön régészként írt könyvet a 20. század egyik legnagyobb hatású magyar régészéről és a kolozsvári régészeti iskoláról. Milyen motivációk vezérelték a könyv megírásában?

Egyrészt rá szerettem volna irányítani a figyelmet arra, hogy a budapesti egyetemen kívül a kolozsvári egyetemen is működött régész tanszék, kitűnő tanárokkal és korszakalkotóan új, interdiszciplináris szemléletmóddal, amivel megalakulása után röviddel, a 20. század elején felül is múlta a budapesti tanszéket. Másrészt a második bécsi döntés utáni időszak története még nem volt feldolgozva, így a hiánypótlás igénye is vezetett. Kevesen tudják, hogy a fiatal László Gyula 1940-ben

a Zápolya utcai honfoglaláskori temető feltárásának folytatása során megtalált ún. vitézi sírnak köszönhetően, ami azt bizonyította, hogy Árpád népe Erdélyt már a honfoglaláskor birtokba vette, szemben azzal a nézettel, hogy ez csak Szent István idejében következett be. De László Gyula itt írta meg A honfoglaló magyar nép élete című könyvét is, ami népszerűsítő stílusa miatt szintén nagy siker lett, ugyanakkor a szakma számára máig alapmű.

Mivel Romániában 1949-től csak román állampolgárságú tanárok taníthattak a felsőoktatásban, László Gyula Budapestre költözött, ahol viszont a magyar kommunisták vádolták meg németbarátsággal és kémkedéssel. Mennyire nyomta rá a bélyegét László Gyula munkásságára a politikailag is túlfűtött 20. század? Képes volt eltávolítani magát a napi politikától?

Aki szakemberként a visszacsatolás utáni időszakban felismerte, hogy szaktudását a nemzet építésére is használhatja és bátorsága is volt hozzá, annak eszébe sem jutott eltávolodni a napi politikától. Különösen egy olyan időszakban nem, amikor olyan viták zajlottak nemzetközi szinten, hogy kinek van történelmi jogalapja Erdélyre, a románoknak, vagy a magyaroknak? A korabeli dokumentumok alapján a kolozsvári régészeti tanszék vezetője, Roska Márton és László Gyula is tisztában volt azzal, hogy az utánpótlás nevelésen túl olyan témákat célszerű előtérbe helyezni, ami a magyarság identitását erősítheti, és amelynek során

Erre a Hóman Bálint által vezetett korabeli kultuszminisztérium hatalmas összegeket fordított, sőt, az egyetem mellé Kolozsváron létrehozták az Erdélyi Tudományos Intézetet, impozáns székhellyel, aminek szintén az volt az egyik fő célja, hogy az erdélyi magyarság identitását a tudomány eszközeivel erősítse. Más volt viszont a helyzet a háború után, amikor az ismételt román impériumváltással Roska Mártonnak el kellett hagynia Erdélyt, majd néhány év múlva László Gyula is követte, mert nem akart megválni a magyar állampolgárságtól. Roska Márton Szegeden folytatta tovább tanári pályáját, László Gyula pedig, rövid kitérő után, a budapesti egyetemen, de egyáltalán nem volt egyszerű a helyzetük. Roska az egyetemi óráin hangoztatott nézetei miatt rövidesen börtönbe került, mert nem tudott, de nem is akart azonosulni a kommunista-marxista történelemszemlélettel, világnézettel. Életéről idén jelent meg egy kiváló posztumusz monográfia, a 2018-ban elhunyt kolozsvári történész, Vincze Zoltán és fia, ifj. Vincze Zoltán tollából.

László Gyulát is megpróbálták eltávolítani az egyetemről, és valóban megvádolták németbarátsággal, illetve kémkedéssel is az 1941-42 telén megvalósított kijevi régészeti tanulmányút miatt, de

így sokunk szerencséjére, megmaradhatott a tanári, tudósi pályán.

Nemrég azt nyilatkozta, hogy a tárgyközpontú régészet László Gyulánál emberközpontúvá vált, hiszen érdeklődése a tárgyakat használó ember felé fordult. Mit jelentett mindez a gyakorlatban?

A korabeli régészet módszertana hazánkban is német mintán alapult, ami azt jelentette, hogy kifejezetten a tárgyakat vizsgálták, azokat hasonlították össze, tipologizálták, kultúrköröket hoztak létre, de közben az akkor élt ember valahogy elsikkadt. László Gyula a bölcsészdiploma megszerzése előtt a képzőművészeti főiskolát is elvégezte, és ebből adódóan érzékenyebb volt a szellemi síkon mozgó, metafizikai dolgokra, és csodás képzelőerővel nem csupán a sírba tett tárgyakat keltette életre, hanem az őket használó

Ezt a módszert régészeti néprajznak nevezte el, és kolozsvári évei alatt újságcikkekben közérthető módon népszerűsítette.

Önarckép. László Gyula grafikája (1945)

Újságcikk László Gyula egyetemi tanszékvezetői kinevezéséről és A honfoglaló magyar nép élete című könyvének sikeréről (1944)

Mikor és miért fogalmazódott meg László Gyulában a kettős honfoglalás legendás elmélete? Mi volt a tudós víziója és mi az, ami máig érdekes lehet ezekből a felvetésekből korunk tudósai számára?

A kettős honfoglalás elméletét László Gyula kolozsvári évei alatt fogalmazta meg elsőként, majd az 1970-es évek elején dolgozta ki részletesen és könyv formájában is megjelentette. Az elmélet lényege, hogy az Árpád-kori magyar krónikák, illetve a korabeli írott források alapján feltehető, hogy már Árpádék bejövetele előtt nagyobb számú magyar közösség élhetett a Kárpát-medencében. Ez viszont a legkevésbé régészeti tárgyakkal bizonyítható, mivel azok a technikai fejlődés, illetve a divat hatására folyamatosan változnak, ezért is

A korabeli és az azt megelőző korszakok temetőinek embertani anyagán végzett genetikai vizsgálatok majd ezt a kérdést is eldöntik, de a már meglévő részeredmények László Gyulát igazolják. Nemrég hallgattam Kásler Miklós professzor úr előadását Szent László királyunkról, és ennek kapcsán a Magyarságkutató Intézet genetikai kutatásairól is szó volt. A professzor úr idézte Prohászka Ottokár egyik gondolatát, aminek az a lényege, hogy az igazság akkor is igazság, ha csak egy ember vallja, de akkor is az, ha egy sem. Felülemelkedve a napi érdekellentétek és pénzelosztások, ideológiai különbözőségek miatti torzsalkodásokon, illetve a „ki volt itt előbb játékra” degradált kettős honfoglalással kapcsolatos maszlagon, én úgy vélem, hogy László Gyulának korát jóval meghaladva olyan meglátásai voltak, amelyeket a tudomány rohamos fejlődése révén már egzakt módon is alá lehet majd támasztani.

A kettős honfoglalás teóriáján túl mi másban hozott újat László Gyula a korai magyarság kutatásában?

Elsősorban a szemléletmódjával, és a régészeti néprajz módszerének bevezetésével hozott újat, amelyekkel új alapokra helyezte a régészetet. A kettős honfoglalásról már volt szó, de ehhez kapcsolódóan azt is hangoztatta, hogy eredetkutatásunkban a szkíta–hun–magyar folytonosságot tényként kezelő nemzeti krónikáinknak is hitelt kellene adnunk. Úgy vélte, hogy

Egyébként én a saját kutatásaim során akarva-akaratlanul is belebotlok abba, hogy mennyire zseniális meglátásai voltak.

Például a honfoglaló magyarok részleges lovastemetkezéseinek eredete kapcsán László Gyula már 1943-ban a szűkös régészeti adatok ellenére arra hívta fel a figyelmet, hogy a Kr.e. 1. évezredben a Fekete-tenger és a Nyugat-Kaukázus északi részén az ún. királyi szkítáknál már megtalálható ez a temetkezési forma ugyanabban az összetételben, ahogyan később, a honfoglalás korában is használták a Kárpát-medencében. Ez a nézete a hazai kutatásban visszhangtalan maradt, de mostanra

Ez azt is jelenti, hogy az általános szakmai vélekedéssel szemben nem a hunokkal jelent meg ez a temetkezési forma Kelet-Európában, hanem már több mint ezer évvel korábban a szkíták is használták, méghozzá éppen azon a területen, ahol az eredetmondánk, a Csodaszarvas monda szerint a meótiszi magyar őshaza feküdt. Meggyőződésem, hogy a legújabb, megkérdőjelezhetetlen, egzakt tudományos kutatások eredményeként a szkíta–hun–magyar folytonosság a legendák világából át fog lépni a valóságba.

Hogy válhatott ennyire népszerűvé a székely eredetű kutató a 20. században?

Szerintem a titok részben abban rejlik, hogy László Gyula mélységesen szerette a népét, a hazáját, a hivatását és az előadásai, könyvei révén is ezt adta tovább. De

Mindemellett olyan szuggesztívan és közérthetően tudott előadni, valamint írni, hogy mindenkit magával ragadott. Közelebb hozta az emberekhez a magyar múltat, és talán a titok másik része az, hogy az emberek ösztönösen, a génjeikben érzik kutatási eredményeiben az igazságot. 

***

További érdekes képek:

A Kolozsvár-zápolya utcai honfoglaláskor temető „vitézi” sírja részleges lóval

Szkíta kori részleges lovastemetkezés a Meótisz keleti mellékéről (Kr.e. 8. század)

Gáll Erwin, M. Lezsák Gabriella és Somfai Kara Dávid az I. kaukázusi régészeti kutatóúton (2016). Fotó: Avar Ákos

M. Lezsák Gabriella