A magyar archeogenetika világszínvonalú, a tudomány pedig nem felejt – vallja az Archeogenetikai Kutatóközpont igazgatója, aki Baskíriában találta meg az Árpád-házi rokonokat a legnagyobb számban.
Interjúalanyunk az Egyesült Államokban dolgozó, onnan nyilatkozó Dr. Nagy Péter Lajos, a Magyarságkutató Intézet Archeogenetikai Kutatóközpontjának az igazgatója.
*
„Melyik polcra” helyezhetjük a magyar archeogenetika eredményeit, ha tágabb kontextusban, nemzetközi összehasonlításban nézzük ezeket? Mennyire előkelő helyet foglal el hazánk a dinamikusan fejlődő tudományágban?
Nagyon komoly eredményeket értünk el.
III. Béla beazonosítása mindenképpen ide tartozik: nemzetközi szinten ez a második ilyen jellegű kutatás az angol uralkodóval, III. Richárddal kapcsolatos vizsgálatok után,
sőt, tovább is léptünk, hiszen Szent Lászlóról is megállapítottuk, hogy ehhez a vérvonalhoz tartozik. Tulajdonképpen
nem csupán egy embert, hanem egy egész származási vonalat sikerült identifikálni a történelemben.
Másik részről a szegedi csoport munkája is egyedülálló a hunok, az avarok, illetve a honfoglaló felmenők származásáról. Ilyen számú és mélységű analízist nem közöltek a nemzetközi lapokban sem.
Különleges a magyar archeogenetika helyzete: jelentős csontgyűjteményünk van, komoly érdeklődés övezi a témát és állami források is rendelkezésre állnak – ez az eredményekben, valamint a nemzetközi tudományos életben kivívott szerepünkben is megmutatkozik, hiszen a komoly rendezvények állandó részt vevői vagyunk. Hangsúlyozom, hogy a többi magyar laborra nincs akkora rálátásom, de tudom, hogy ők is kiváló eredményeket értek el, ezzel is alátámasztva a tényt: a magyar archeogenetika világszínvonalú.
Ezt is ajánljuk a témában
A francia és az angol királlyal vetekedhetett gazdagságban, erős kézzel teremtett királyi hatalmat és békésen gyarapodó országot: magyar király presztízse soha sem volt olyan szilárd az Árpád-korban, mint III. Béla idején. A szakértő történésszel beszélgettünk e kevéssé ismert, 12. század végi nagy királyunkról.
Hogyan repít vissza minket a múltba a naptárként viselkedő Y-kromoszóma vizsgálata?
Robinson Crusoe rovátkákat vésett a fa törzsére, hogy a napok – tágabban véve, az idő – múlását kövesse. Egy nap, egy rovátka. Ugyanígy kell elképzelni: ha egy populációt nézünk,
minden száz évben véshetünk egy rovátkát, és több tízezer évig visszakövethetjük a genetikai jelet.
Miért száz évenként?
Jellemzően száz évente rögzül egy mutáció az Y-kromoszómában, ami kristálytisztán „lenyomozható”. Száz év, egy rovátka.
Miért éppen 60 ezer évig megyünk vissza, ha az első férfit, „Ádámot” keressük? Hogy is van ez?
60 ezer évvel ezelőtt több Y-kromoszómaág létezett, de
az alacsony egyedszám miatt és a területért illetve nemzési jogért való harcban sok kisebb populáció által hordozott Y-kromoszóma eltűnt
az idők folyamán. Egy körülbelül 60 ezer éve létrejött mutációt hordozó egyén az összes jelenlegi férfi közös őse.
Milyen problémák adódnak abból, hogy sok újságíró nem érti, vagy nem akarja érteni az Y-kromoszómák, az autószómák és a mitokondriális kromoszómák közti különbséget? Melyek ezek a különbségek?
Ez egy nagy probléma. Van olyan része a genomunknak, ami változás nélkül, az anyai ágon öröklődik: ez a mitokondrium. És van egy olyan része a genomunknak, ami az említett száz évenkénti mutációkat leszámítva ugyancsak változás nélkül öröklődik apáról fiúra.
Ezen a két vonalon teljes bizonyossággal vissza lehet menni.
A nem meghatározásában részt vevő kromoszómákat autoszómáknak nevezzük. Huszonkét pár ilyen kromoszómát hordoz minden ember. Huszonkettő az anyától származik, huszonkettő az apától. A petesejt és a sperma keletkezésekor a nagyszülők kromoszómái összekeverednek és új, addig nem létező kombináció jön létre a nagyszülők genetikája alapján. Így az egy szülőből kapott információ generációnként a felére csökken, és mintegy nyolc generáció után már nehéz bizonyítani a rokonságot.
Fontos lenne, hogy legyen kapcsolat az újságíró és a szakember között, hogy a problémás kérdéseket meg lehessen tárgyalni. Nemrég például megjelent egy napilapban – három, egymással sem rokon hun mintára alapuló tanulmányt túlértelmezve –, hogy a hunoknak a honfoglaló magyarokhoz semmi köze nincs. Ilyen alacsony mintaszámmal azonban nem tehetünk sommás kijelentéseket. Itt
rosszindulatú mellébeszélésről van szó: a tanulmányból nem következik az állítás.
Úgy tudom, politikai elfogultság állhat ezek mögött a cikkek mögött. Amerikában élek, nem követem a napi politikát Magyarországon, de másra én sem tudok gondolni. A tudomány nem így működik.
Ezt is ajánljuk a témában
A honfoglalás statikus képe megdőlt, a magyarság kulturális fennmaradását pedig a helyiekkel való keveredés tette lehetővé, szemben a hunok és avarok elkülönülésével. Páratlan eredmények!
Hogy működik?
A tudományban nem érdemes olyat mondani, ami nem igaz, mert pár év múlva érzékenyebb, jobb műszerek lesznek, kiderül a turpisság. Hamar hiteltelenné és nevetségessé válik, aki nem igaz dolgot közöl. A tudomány nem felejt.
Meg lehet kérdezni: csaltál, hazudtál, félreértetted az eredményeket?
A napi sajtó felejt, ott bármit lehet mondani.
Ön a kulcsszereplője volt annak a projektnek, amelyik visszakövette Árpád-házi királyaink Y-kromoszómáját: kiderült, hogy az Árpád-ház egy Iránból Kelet-Ázsián keresztül származtatható dinasztia. Milyen nehézségeket kellett leküzdeni a kutatások során?
Amikor 2014 környékén megkerestek a III. Béla-projekttel, már a Columbia Egyetemen dolgoztam, de ez volt az első archeogenetikai próbálkozásom. Mivel teljesen friss tudományról beszélünk, maga a technológia volt az első nehézség, de megoldottuk. Nagy szerencsénk volt, hogy
sikerült egy élő embert találnunk, akiben jelen van még az Árpád-házi marker: ez hitelesítette az eredményeinket.
A másik nagy nehézség a folyamatos politikai ellenszél volt, amivel szembesültünk, amikor publikálni próbáltuk az eredményeinket. Szerencsére az adatok minősége és mennyisége, illetve a szerzői gárda renoméja – beleértve Peter Underhillt, aki az Y-kromoszóma markerek vizsgálatát bevezette, végül tarthatatlanná tette a kritikákat.
A cikk jelenleg a második legkeresettebb a European Journal of Genetics hasonló időben publikált tanulmányai között.
Milyen konzekvenciákat vonhatunk le Ön szerint az Árpád-háziak eredetéből, ha a kulturális önazonosság kialakulására fókuszálunk? Fantasztikus eredmény megállapítani egy család genetikai eredetét több ezer évre visszamenőleg, de mennyire fonódik össze mindez a kulturális eredettel, egy nép önazonosságának a kialakulásával? Hol érnek össze a szálak, miért válhat meghatározóvá a genetikai eredet a közösségi tudat szintjén?
Nézze, ha úgy vesszük, minden nemzet története egy tévésorozat, ami akkor képes fönnmaradni, ha valami különleges történik: olyan dolog, ami a nézőknek, esetünkben a kortársaknak a szemében komoly eredmény.
A legtöbb nép keveredik, a magyarság esetében is kevert eredetről van szó, de vannak történetek, amelyek egy vonalhoz, egy dinasztiához kapcsolódnak, és amikkel ez a kevert csoport együtt tud érezni, amikhez kapcsolódni tud – ezek a történetek és ez az érzés teszi a nemzetet. Nagy tettek, hősi tettek szülik a történelmet. Ha ezek egy nép történelmi tudatának az alapjait képezik, akkor
nagy fontosságú tudományosan is bebizonyítani – akár a politikai támadásokkal szemben –, hogy ezeknek a történeteknek van alapja.
Ha egy népet tönkre akarnak tenni, vegyék el a múltját, ugyebár. Ha elvitatják a múltját, a nemzet semmivé válik.
Mit vitattak el a magyaroktól?
A „szkíta” múltat. Nehéz mutatvány volt elvitatni, hiszen a nyugati források is megírták: nyilaznak, és úgy viselkednek, mint előtte az avarok, meg a hunok, meg a szkíták. Aztán
ezer évvel később mit hallunk? Hogy ez mégsem úgy van.
A tudomány arra is való, hogy bebizonyítsuk: de igen, úgy van.
Ezt is ajánljuk a témában
Neparáczki Endre genetikus szerint a tudományos kérdés sosem az volt, hogy az európai hunok és a honfoglaló magyarok között van-e közvetlen genetikai kontinuitás, hanem az, hogy van-e a két etnikumnak közös őse.
Ha jól értem, Ön sem azt állítja, hogy közvetlen kulturális kontinuitás áll fenn a magyarok és a hunok, a szkíták között, hanem azt, hogy közös őseik vannak, hogy hasonlóan éltek. Mit gondol, azon túl, hogy akár „egy tőről is fakadhatnak” ezek a népek genetikailag, nem vethetjük el a kulturális kontinuitást sem?
Nézzük a baskírokat: ott genetikailag ugyanazt a keveréket találjuk a jelenkorban, ugyanazokat a haplocsoportokat, ugyanazokat az Y-kromoszómákat, mint a Kárpát-medencében! (haplocsoport: olyan emberek összessége, akiknek valaha közös „ősanyja” vagy „ősapja” volt – a szerk.)
Az Árpád-ház haplocsoportja a mai Baskíriában kivirágzott!
Ott ma több százezer ember az Árpád-házzal rokon! A baskírok ősei és az Árpád-házi királyok ősei a jelenlegi becslések alapján a 6. évszázad első felében váltak el, a mai kipcsak baskírok pedig egész egyszerűen, tudományos értelemben az Árpád-dinasztiával rokonok. Magyarországon nem sikerült találni hasonló kivirágzást, de ebben közrejátszik, hogy csak pár száz ma élő magyar genomját ismerjük. Az újvidéki „Árpád-ivadék” azt jelzi, hogy
Magyarországon is akad hasonló jelenség, de nem találtuk meg a gócot.
Minek köszönhető a kortárs baskírok között ez a nagyobb mintaszám? Ki készítette?
Amikor megtaláltam az Árpádok haplocsoportját, elkezdtem kutatni, hova vezethető vissza. Nagy szerencsénkre akadt Baskíriában egy genetikai kutatócsoport, Bulat Muratov csoportja, aki feltérképezte a baskírok haplocsoportjait, illetve az Ufa-i egyetemen rendelkezésre állt egy ötezer fős genetikai minta gyűjtemény, amit még a Szovjetunió népei feltérképezésére készítettek évtizedeken át.
Ebből a genetikai panoptikumból
az Y-kromoszóma alapján három rokon népet lehetett azonosítani: a pastunokat, a baskírokat, illetve a Kaukázus északi előterében élő népeket,
akik mind hagyományaikban, mind viselkedésükben nagyon hasonlítanak azokra a magyarokra, akik a Kárpát-medencébe érkeztek a 9. században. Ez nem lehet véletlen.
Ezt is ajánljuk a témában
A magyar őshaza meghatározásánál a mai életformánkból indulunk ki, ám őseink több ezer kilométert tettek meg pár hónap alatt – mondja az etnográfus. Kutatásai arra utalnak, Kodálynak is igaza volt.
Mire a legbüszkébb ebből a kutatásból?
Fő eredményem, hogy az ötezer mintából sikerült azokat a csoportokat kiszekvenálni, akik az Árpád-vonalat képviselik.
Melyek az Archeogenetikai Kutatóközpont hosszú távú tervei?
Érdekesnek tartanám
meghatározni az elválás pontos idejét az Árpád-háziak ősei és a baskírok között.
A baskír kapcsolat sok új kutatási lehetőséget nyit meg, nem csupán a genetika területén, hanem kulturálisan is:
vannak-e olyan szavak, olyan kulturális emlékek, amelyek az elválás előtti időszakra, kvázi a magyarok korai történetére utalnak?
Fontos a Székesfehérvár-projekt lezárása. Több, mint hatszáz mintát szekvenáltunk meg az osszárium anyagából, több Árpád-házi személyt azonosítottunk, ezeket az eredményeket hamarosan publikáljuk.
Hasonlóképpen támogatom a nagy történelmi eseményeink tudományos analízisének, genetikai hátterének a vizsgálatát. Gondolok itt például a mohácsi csatatéren föllehető csontok vizsgálatára: kik voltak a hősi halottak, honnan származtak? Ez egy illő gesztus volna azok felé, akik önként áldozták életüket, illetve a korabeli magyar sereg összetételéről is hiteles képet nyújthatna.
Ezt is ajánljuk a témában
„Izgultunk, hogy a sírban megtaláljuk-e őket.” Mátyás király maradványait és a Hunyadi család származását is beazonosíthatják majd a Corvin János horvátországi sírjának feltárásával indult kutatásban. A nemzetközi szinten is izgalmas tudományos projektről kérdeztük Neparáczki Endre archeogenetikust!
Nyitókép: Árpád vezér a Képes Krónikában
A magyar őshaza meghatározásánál a mai életformánkból indulunk ki, ám őseink több ezer kilométert tettek meg pár hónap alatt – mondja az etnográfus. Kutatásai arra utalnak, Kodálynak is igaza volt.
Bebizonyították, honnan is érkeztek a Kárpát-medencébe.
A honfoglalás statikus képe megdőlt, a magyarság kulturális fennmaradását pedig a helyiekkel való keveredés tette lehetővé, szemben a hunok és avarok elkülönülésével. Páratlan eredmények!
Európában kétféle Attila-kép létezett, az Árpádok nem voltak rászorulva Attilára, mint ősre, krónikásaink esetében pedig „ősvállalásról” beszélhetünk, nem „ősválasztásról” – mondja Szabados György.
A források a hunokat nevezik hunnak és szkítának, az avarokat szkítának, hunnak és avarnak, végül a magyarokat szkítának, hunnak, türknek, ám a magyarokat nem nevezik avarnak – hangsúlyozza a kutató.
Nem kell már sokat várni a következő epizódig.
Dzsudzsák úgy látja, nemzeti csapatunk nagy fejlődésen ment keresztül.
A bajor egészségügyi miniszter országos programot szorgalmaz.
