Háromezer éves rejtély tárul fel Budapesten, amit ötven éve senki nem mer megbolygatni

Még fut a William Blake korát megidéző tárlat, de számos teremben párhuzamosan háromezer éves kínai terrakotta-katonák fogadják a látogatókat a Szépművészeti Múzeumban. 1974-ben Senhszi tartományban az öntözéshez kutat ásó földművesek csákánya nem vizet, hanem történelmet fakasztott: akkor bukkantak rá az agyaghadsereg első figuráira. A tárlat egyik legnagyobb erénye, hogy ráébreszti a nézőt a kínai régészeti munka léptékeire. Amit látunk, az csupán a jéghegy csúcsa: a városnyi méretű sírkert feltárása immár fél évszázada zajlik folyamatosan, és még korántsem ért véget. Különös belegondolni, bár tudják, hogy ott a császár sírja is néhány földhányásnyira, egyelőre érintetlenül hagyták. A császári sír vélhetőleg selyemmel és számos díszített fával van megrakva, s azért nem nyúlnak hozzá, mert hiányzik a képesség ahhoz, hogy a másodperc töredéke alatt károkozás nélkül konzerválni tudják azt, amit a föld rejt. 

Megismerjük a tizenhárom évesen trónra kerülő fiút, aki a „hadakozó királyságok” káoszából vaskézzel kovácsolt egységet. A bemutatott tárgyak híven tükrözik azt a gigászi erőfeszítést, amellyel a császár nemcsak az élők, hanem a holtak birodalmát is uralni akarta. A harminchárom éven át több százezer ember munkájával épített mauzóleum gondolata ma is szédítő, a kiállított finom kidolgozású tárgyak, a túlvilági lovas kocsik pedig bizonyítják: a császár a halál utánra is ugyanazt a pompát követelte meg, mint életében.