Párbajozott, csigát gyűjtött és a Marsra vágyott – Jókai Mórnál ma sincs gazdagabb magyar

Nem kis fába vágta a fejszéjét az Újságmúzeum-alapító Sal Endre, amikor úgy határozott, ha nem is a nagy kötelezőolvasmány-vitát dönti el Jókai Mórral kapcsolatban, de legalább azzal igyekszik őt és közvetve a műveit közelebb vinni a mostani generációk számára, hogy felvillantja a kétszáz évvel ezelőtt született író sokféle arcát.

Ezért a korabeli újságcikkekre, visszaemlékezésekre és az elmúlt sok évtized irodalomtörténeti kutatásaira is bőven támaszkodva harminchárom rövid, olvasmányos sztorit gyűjtött egy csokorba. Ezek összeadódva egy, a világ dolgaira nagyon kíváncsi és még annál is szenvedélyesebb, örök kalandvágyó ember képét rajzolják elénk, 

Arról nem beszélve, hogy ha nincs Jókai, talán Csehov Három nővére sem születik meg soha; hogy mi az összefüggés az orosz drámaíró Mihaszna győzelem címmel megjelent, az áttörést elhozó, parodisztikus kisregénye és a Jókai-regények között, arról is bőven szó esik a könyvben.

„Azt mondják, időutazó vagyok, és másokat is magammal viszek könyveim által a múltba. A mostani utazás egészen különleges, hiszen Jókai Mórnál vendégeskedtem, amíg elkészült ez a kötet. Ott voltam vele 1848. március 15-én a Nemzeti Múzeumnál, jártam balatonfüredi villájában és sváb-hegyi szőlőjében, sőt, a saját borából is megkínált. Fél évet töltöttem Jókainál, a legmagyarabb írónál, akitől egyet mindenképpen megtanultam: 

– írja erre utalva Sal Endre is a Jókai harmincháromszor fülszövegében.

A Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Alapítvány gondozásában most megjelent szórakoztató-ismeretterjesztő gyűjteményt a hét elején mutatták be a Kertész Imre Intézetben, ahol a szerző és az intézet művészeti igazgatója, Ugron Zsolna beszélgetett az „1848-as forradalom után a magyar embereknek több mint ötven éven át adott tartást, erkölcsöt adó” Jókai különleges, máig egyedülálló személyiségéről. Ami annak fényében különösen árnyalásra és bizonyos tekintetben rehabilitációra szorul, hogy a többség mára csak egy három méter magasban lebegő szobrot lát e helyett, amit időnként kötelező megkoszorúzni – és ez kihat a művei megítélésére is.

„Én viszont arra voltam kíváncsi, hogy emberként milyen volt, vagy megközelítőleg milyen lehetett. Az élete számomra legfőbb tanulsága, vagy ha úgy tetszik, üzenet az utókor számára, hogy meg kell tudnunk élni a szenvedélyeinket, tudnunk kell mit kezdeni a jelenünkkel úgy, hogy közben fél szemmel a jövőbe is nézünk. Még ha az ő közege nyilvánvalóan más volt, kevésbé zizegő, vibráló és információdús, a lényeg ugyanaz: a pillanat, amit elszalasztunk, nem jön vissza soha” – fogalmazta meg Sal Endre.

Hozzátette, írás közben jött rá, hogy van még egy nagyon fontos, Jókaival kapcsolatos dolog, amiről hajlamosak vagyunk megfeledkezni. Méghozzá, hogy ő volt az, aki az 1848–49 után a fájdalomtól, veszteségektől bénultságba, sötétségbe süppedt országot villámgyorsan 

És nem csak hogy megtanította őket, minket, írásai máig erkölcsi zsinórmértékül szolgálnak.

„Harminc éven át, Mikszáth Kálmán feltűnéséig nem csupán ő volt a legnagyobb mesemondó, de a legbiztosabb pont is a legnehezebb időkben. Ennek fényében nem túlzás azt állítani, hogy Jókai abban is segített, hogy a magyar nemzet fennmaradjon, és modern formájában felépüljön – a nyelve által is. Már csak emiatt sem üres frázis a legmagyarabb író kifejezés” – tette hozzá Sal Endre. 

Ugyanezt Krúdy Gyula nagyjából száz éve, 1921-ben így foglalta össze a Jókai előtt fejet hajtó, A magyar milliomos című irodalmi tükrében: 

„Gazdagabb volt ő Esterházynál, a váradi káptalannál, még Rotschildnál is – övé volt két-három emberöltőn át egész Magyarország, és gazdagsága olyan kifogyhatatlan volt, hogy egész életében, öregségéig mindig csak ajándékozott.”(...) „Álmokat hintett széjjel a könnyeivel virrasztó álomtalan kis magyar háztetők felett, és az igaz szerelem példázatát mondta el a szüzeknek, akik már-már figyelni kezdtek a csábítás ajtónyikorgására.Hős apákat állított a nyúlszívűek elébe, és felhő koszorúzta ideálokat a porban csúszók elé. Gyermek égi tekintetében gyönyörködő nőt mutatott a hiú bálkirálynőnek, és a szegények egyszerű boldogságát irigyeltette a dölyfös gazdagokkal. ”

Szerzője szándéka szerint a Jókai harmincháromszor is egy ajándék szeretne lenni, annak az álomnak a szolgálatában, 

Végezetül pedig még egy, a könyvbemutatón is elhangzott anekdota. Rajongásig szeretett unokája, Feszty Masa mesélte, hogy Jókai Mórnak idősebb korában az volt a meggyőződése, hogy ha valaki erkölcsösen él és igyekszik sok jót tenni, a halála egy csodálatos és örökké békés helyre kerül. Ezt nem mennyországnak hívta, hanem – csillagászként – a Marson képzelte el, ahova sokszor vágyakozott. Hogy a vágya teljesült-e, nem tudhatjuk, de az biztos, hogy amikor Sárneczky Krisztián és Sipőcz Brigitta 2003. július 7-én a világon elsőként észlelt egy kisbolygót, azt Jókai Mórról (90370 Jókaimór) nevezték el.

A Jókai Mór harmincháromszor című kötetet többek között a Magyar Nemzeti Múzeum és a Petőfi Irodalmi Múzeum Jókai Mórral kapcsolatos gyűjteménye színesíti; egyebek közt az íróról és a hozzá kapcsolódó személyes tárgyakról készült fotók is helyet kaptak benne.
 

Nyitókép: Kertész Imre Intézet