Itt van „Kapu Tibor” válasza: Orbán Viktortól semmit sem fogadok el, mert csak a magyarok kétharmada támogatja – és például Fekete-Győr Bandi nem!

A vitathatatlan tudományos szaktekintély, a villanyrollermérnök és napelematomerőmű-tervező politikus

amiért január elsején hajnalban volt mersze a köztársasági elnök oldalán felbukkanni. 

A Kossuth tér színpadára fellépő ötszörös olimpiai bajnokunkat, Egerszegi Krisztinát írták ki az úszni sem tudók a nemzet egészéből olyan felbuzdulással, mint amilyen nevetséges gőggel és indulattal támadt neki most antihősünk a két (illetve három, azért ne feledkezzünk el Simonyi Károlyról sem) magyar ember egyikének, aki eljutott a végtelenig és tovább.

ezért űrhajósunk helyett bátorkodtam én válaszolni. (Mivel nem egyeztetettem vele, ezért szavaiért a teljes felelősség az enyém. Sapienti sat!)

Kedves András, nem is tudom, milyen minőségben szólított meg; expártelnök, exképviselő, exaláírásgyűjtő extrém sportoló vagy sajtólevelező?

Mint beszédemben eléggé el nem ítélhető módon kiemeltem: „Vannak és kellenek is közéleti viták, de a viták közepette is egy nemzet vagyunk. Sokkal több köt össze minket, mint ami elválaszt.”

Ezt a nehezen félreértelmezhető nemzetegyesítő gesztust (ebben ti, a baloldalon, jók vagytok, december 5-e fényében igen láthatóan) sikerült megtámadnod ily módon: „Hogyan vagy képes sima »közéleti vitának« minősíteni a rezsim mindennapos, ipari méretű uszítását és gyűlöletkeltését?”; uszításról és gyűlöletkeltésről Magyar Pétertől Hadházy Ákosig, liberális színészek és influenszerek gyilkos indulataiig bőven sorolhatnánk példát az ellenzéki oldalról is, de pontosan ezt a személyeskedést és árokásást próbáltam volna elkerülni.

Te magad írod – bár nem tudom, honnan szerezted ilyen irányú ismereteidet –, hogy „aki egyszer már farkasszemet nézett a végtelennel, és látta a bolygónkat felülről, az más emberként tér vissza. Hogy abból a távlatból nézve, ahol a Föld csak egy apró, kék pont a világmindenségben, nevetségessé válnak a földi kiskirályok, és eltörpül minden törzsi konfliktus.” Valóban, én, aki láttam, mennyire apró és kicsinyes mindez az univerzumon belül, szerettem volna ennél messzebbre tekinteni.

Furcsa, hogy te, aki jogot végeztél, azt írod a demokratikusan, nagy többséggel megválasztott parlamenttől legitim alkotmányossággal mandátumot kapott államfőről, hogy „a rezsim báb köztársasági elnöke”. Hogyan bízhat benne bárki, hogy a hozzád hasonlók elfogadnak szabályos döntéseket, betartják a törvényeket, elfogadják a népakaratot? Te betörtél egy újság szerkesztőségébe, hogy számon kérd a rólad írottakat. Füstgyertyát hajítottál, gyáván, menedékből a rendőrökre. A te világodban az emberalkotta törvények áthághatók, megszeghetők és kedvünkre értelmezhetőek.

Efféléket hánysz a szememre: „Elkeserítő látni, ahogy azt a személyes hitelességet és azokat az egyetemes emberi értékeket, amelyeket az űrmissziód által képviselsz – a bátorságot, a tudásszomjat, a felfedezés szabadságát és az emberi teljesítmény határainak feszegetését –, arra használod, hogy egy tudás- és szabadságellenes, morálisan bukott rendszert legitimálj velük.” Miközben teljesen alaptanul a jelenlegi rendszert a gonoszság, erkölcstelenség és butaság valamiféle manifesztumaként határozod meg – ami sokat elmond történelmi ismereteid korlátozottságáról –, ez azért is ostobaság, mert

de mégis vitathatatlan hős volt, mert amit véghez vitt, azt puszta pártfeladatból azért nem sokan tudták volna teljesíteni. 

Szerinted az lett volna a feladatom, hogy felhívjam a figyelmet az ország valós problémáira: többek között a gyermekszegénységre, az elsivatagosodásra, az elvándorlásra. Mindig szerettem, ha mások mondták meg, mikor és miről kell szólanom. Ha, teszem azt, Magyarország tíz legnagyobb problémáját sorolom fel, bizonyára akadnak, akik további tízet kérnek rajtam számon, ráadásul, úgy vélem, igazán nem tettétek volna ki az ablakba, amit ezekről mondok.

Egy újabb verdikt tőled: „A rendszer logikája világos és kegyetlen: ők kifizették az álmodat, kivittek a csillagok közé, cserébe most benyújtották a számlát.”  – 

Ők segítenek, támogatnak, kifizetik álmainkat, terveinket – kettős állampolgárság, családalapítás anyagi vonzatai, otthon- és munkahelyteremtés, stadion, olimpiarendezés –, s mi megpróbáljuk tartalommal megtölteni. Cserébe rájuk szavazunk, hogy biztosítsák továbbra is ezeket a kereteket, nem azokra, akik legyilkolják az álmainkat.

Végezetül: „Van bátorságunk nemet mondani, amikor a hatalom eszközzé akar silányítani minket.” – Hát igen, ezt kellett volna tennem, amikor a magyar állam fizette a képzésemet, támogatta az űrmissziómat.

Ezért otthon maradok a négy fal között, Nintendóval játszom, unalmamban elszívok egy-két spanglit, és legközelebb a Momentumra szavazok, hogy másnak se sikerüljön eljutnia sehova. De miket beszélek, a Momentumra nem is tudnék szavazni, mert annyira nem bíznak még saját magukban sem, hogy el se indulnak a választáson.

Egynek minden nehéz, de 15 millió magyarnak semmi sem lehetetlen. Egyszer előtted is kinyílott ez a kapu: képviselőségedet, ismertségedet, eszközeidet felhasználhattad volna ennek érdekében, de nem léptél be rajta. Most irigyen nézed, hogy ez a (űr)hajó már elment. 

Kis lépés lesz az emberiségnek, de nagy lépés neked.

***

***

(Nyitókép: MTI/Balogh Zoltán)