A Tisza Párttal megérkezett a középosztály lázadása Magyarországra, de mégis nagyon magyaros módon

„A Tisza éppen annyiban különbözik a brit társától amennyiben Magyarország nagyon más hely, mint a Brit-szigetek. Orbán Viktorral 2010-ben lényegében kormányra, uralomra került, majd a 2015-ös »menekültválsággal« megerősödött az a politikai irányvonal, amit Farage kíván a saját országában mint »rendszerváltást«. És hiába éli az Európai Unió történelmének legnehezebb időszakát az orosz–ukrán háború óta, Magyar Péter feltűnése és híveinek »burzsoá lázadása« az elit ellen meg éppen arra a militáns Európa-pártiságra épül, amit Orbán Viktor és a Fidesz másfél évtizede központi üzeneteként elutasít. Ahogyan a Reform Spanyolországban, sőt Thaiföldön nyaralgató keményvonalas szimpatizánsa azt gondolta, hogy az EU, a »baloldal« és a »woke-ok« mint az ország irányítói a brit mély strukturális válság fő okozói, úgy a Horvátországban, sőt Antalyán nyaraló keménymagos tiszások (vagy korábban Márki-Zay támogatói) meg azt gondolják: Orbán ki akar minket vinni az EU-ból, oroszpárti, és ez a magyar gazdasági gondok és válság fő oka.

Számos más példát lehetne még hozni az EU-ból a burzsoá ribillió és az elitellenesség ilyen házasságára. A felülről, a politikai és médiaelitből Senki Alfonznak csúfolt és méltatlanul lenézett próbálkozók megjelenése viszont elsősorban azt jelzi: ez a ribillió végső formájában megérkezett Magyarországra is.

Ők adják ennek a politikai tömegmozgalomnak az arcélét, karakterét, ők választanak maguknak »bajnokot« Farage és Magyar személyében. Ez viszont azt is jelenti, hogy az ország többségét alkotók a magyar politika karakterére továbbra sincsenek – és a 2026-os választás eredményétől függetlenül nem is lesznek – döntő hatással. A főként bérből élőknek nincs saját pártja, csak olyan pártjaik, ahol vagy a vezetőréteg és a legvagyonosabbak ígérnek nekik jobb életet, vagy az éppen alattuk elhelyezkedő felső középosztály lázadói. A még náluk is rosszabb helyzetben lévők nagy mértékben függenek az államtól, a transzferektől, nyugdíjaktól és (a rossz állapotban, de létező) szociális ellátástól. E két utóbbi réteg (klasszikus politikusnyelven: »a nép«) most csak annyiban választhat, hogy az osztályvezetőt vagy a tulajdonost tartja-e szimpatikusabbnak.”

Nyitókép: MTI/Krizsán Csaba