Példátlan: felhúzták az amerikai lobogót Grönland fővárosában

Mégsem lett belőle sem háború, sem válság.


Mégsem lett belőle sem háború, sem válság.


És ezzel az európaiak sem árt, ha tisztában vannak az Euractiv szerint.


Kaja Kallas megint Ukrajna feltétlen támogatása mellett érvelt, a francia elnök pedig azt hiszi, hogy az Egyesült Államokat megijesztette valamiféle „európai egység”.


Mark Rutte tervei szerint már idén év elején megerősítenék az óriási sziget védelmét, de legalább már nem az amerikaiak ellen.


Az Európai Bizottság elnöke a világrend „visszafordíthatatlan átalakulásáról”, Grönland szuverenitásáról, Zelenszkijék további dotálásáról és a Mercosur-megállapodás előnyeiről tartott beszédet.

Az amerikai elnök a közösségi médiában jelentette be, hogy kompromisszumra fognak jutni a többi NATO-tagországgal.

A csatorna szerint az oroszok ma kárörömmel nézhetik, ahogy a Nyugat kapkodva próbálja utolérni őket az Északi-sarkvidéken.


A brüsszeli sajtó sem érti, miért menekült el a lehetőség elől a Bizottság közleményekben és szavakban oly bátor elnöke.


A Grönlandért folyó izmozásban most Washington villantott egyet.


Alighanem egyedül maradnak a remek ötlettel.


Az Európai Parlament azonnal befagyasztotta az amerikai–uniós kereskedelmi megállapodás tárgyalását.


De azért olyan megoldást ígért, amivel a NATO-szövetségesek is „nagyon boldogok” lesznek.


Dánia ismét katonákat küldött Grönlandra, miközben Washington egyre fokozza a nyomást.


Nem Putyin és nem is Kína, hanem valami egészen más.


A grönlandi konfliktus már a transzatlanti viszonyt is érinti.



Stratégia, presztízs és egy tudatosan élezett konfliktus.


Németország mindenben Dánia mellett áll.


Titokban végzett terméketlenné tétel, a családjuktól elszakított gyerekek, nyomorúságos életkörülmények – a szomorú grönlandi valóság a New York Post riportjában.


Úgy tűnik, az elnök tényleg nem válogat az eszközökben, ha a hőn vágyott sziget megszerzéséről van szó.
