Nincs áttörés, Putyin elutasítja az európai-ukrán béketervet – íme, a tárgyalás eredménye

Ugyanakkor konstruktív egyeztetésről beszélnek az oroszok és az amerikaiak, tehát van remény a békére.

A következő napokban eldől, közeledik-e hozzánk a háború, vagy sikerül letekerni a lángját – mondta a kormányfő a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország című műsorának. Orbán Viktor közölte, ha az európaiak akarata érvényesül, akik szerint folytatni kell a háborút, akkor a háború folytatódni fog.

Orbán Viktor kormányfő a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország című műsorának nyilatkozott.

Orbán Viktor kormányfő a beszélgetés elején közölte, akinek ereje van az cselekszik, akinek meg nincs, az beszél. Az oroszok és az amerikaiak tárgyalnak, míg az európai vezetők csak beszélnek, mivel nincsenek bevonva a tárgyalásokba – mondta a kormányfő. A miniszterelök szerint egy veszélyes pillanatban vagyunk, de ez jellemző volt az elmúlt négy évben is. A következő napokban dől el, hogy a háború kiterjed, vagy pedig letekerik a háború lángját – tette hozzá.

Ezt is ajánljuk a témában

Ugyanakkor konstruktív egyeztetésről beszélnek az oroszok és az amerikaiak, tehát van remény a békére.

Ha sikeres lesz az orosz-amerikai tárgyalás, akkor kevésbé kockázatos időszak jön.
Ha az európaiak háborúpárti akarata lesz a döntő, akkor a háborús fenyegetés nőni fog, a következő napokban ez el fog dőlni – tette hozzá. A belgákat ma akarják rávenni arra, hogy a befagyasztott orosz vagyont vegyék el, és ebből az összegből finanszírozzuk a háborút. Ha az európaiak ezt sikerrel kitárgyalják, akkor rengeteg pénz áramlik Ukrajnába, ha a belgák ellenállnak, akkor az európai vezetőknek be kell ismerniük, hogy nincs pénz a háborúra, és akkor támogatni kell az amerikaiakat – tette hozzá.
A befagyasztott orosz vagyon a belgáknál van – ismertette Orbán Viktor. 200 milliárd euróról van szó, és ezt fagyasztották be.
Ezt is ajánljuk a témában

140 milliárdos befagyasztott orosz vagyonról van szó, Moszkva szétperelhetné az ennek gazdát adó belgákat.

Nyugaton azzal kábítják az embereket, hogy nem fog semmibe kerülni a háború, mert azt állítják, hogy az orosz vagyonból fedezik majd.
Ha ebbe a belgák belemennek, akkor egy későbbi nemzetközi pervesztés esetén Belgium pénzügyileg tönkremegy. Mi elvi alapon vagyunk békepártiak, míg a belgák pénzalapon – mondta a kormányfő.
Brüsszel nehéz helyzetben van az ukrán korrupciós botrány kapcsán, mert a saját háza is ég – mondta Orbán Viktor. Egy éve jött az a hír, hogy azt a belga embert, aki a jogállamiságért volt felelős, azt lekapta a belga rendőrség, mert pénzmosási ügyben érintett. Ez a személy folyamatosan Magyarországot támadta – tette hozzá. Most Federica Mogherini bukott le. Miközben az EU úszik a korrupciós ügyekben, addig nekik kellene valami okosat mondani az ukrajnai korrupcióról – mondta a kormányfő.
Ezt is ajánljuk a témában

A nyomozók szerint a stratégiai energetikai vállalatból hatalmas pénzmennyiség tűnt el.

Ezt is ajánljuk a témában

A Katar-gate főszereplője, Eva Kaili egyből sorstársnője védelmére kelt, akit most állítottak elő a nyomozók.

Orbán Viktor arról is beszélt, hogy orosz energiahordozók nélkül többszörösére nőnének a rezsiköltségek. Éppen ezért létkérdés ezeknek a forrásoknak a megtartása – mondta a kormányfő.
Ezt is ajánljuk a témában

Kiderült a feketeleves: Brüsszel új klímaadója évi 575 ezer forintos plusz terhet rakna minden magyar családra, csak hogy legyen pénz Ukrajnára. A Századvég felmérése szerint még Magyar Péter szavazóinak többsége is ellenzi az őrült sarcot, a párt EP-képviselői mégis beálltak a javaslat mögé – mutatjuk a döbbenetes számokat.

El kellett érni, hogy az amerikai szankciók ne vonatkozzanak Magyarországra az orosz energiahordozókat illetően.
Amíg Trump az elnök és van egy békepárti kormány itthon, addig mentesülünk a szankciók alól – tette hozzá. Az orosz féltől is garancia kellett, hogy megkapjuk a korábban kitárgyalt olajat és gázt minden körülmények között. Európa is szankciókat akar bevezetni az orosz olaj és gáz használatára, és ezért azt kell elérni, hogy vagy ne lépjen hatálybe ez a döntés, vagy pedig minél későbben – tette hozzá.
Ezt is ajánljuk a témában

Nincs több kérdés.

Brüsszel persze cinkelt lapokkal játszik, mert nem szankcióként, hanem kereskedelempolitikai lépésként akarják elérni ezt a lépést.
Ha ezt meghozzák, akkor be fogjuk perelni Brüsszelt, mert ez egy nyílt jogsértés – tette hozzá.
Az ukránok az orosz hátországot is lőni tudják, így kárt is tesznek az orosz energiaellátásban – ismertette Orbán Viktor. Éppen ezért volt kérdés, hogy Oroszország betartja-e a korábban vállalt szállítási kötelezetségeit.
A baloldal szeret adót emelni, és úgy gondolják, hogy a pénz náluk jobb helyen van, mint az embereknél – mondta a kormányfő. Orbán Viktor szerint a jobboldal úgy gondolja, a munka és a teljesítmény a legfontosabb. A jobboldal csak annyi adót akar beszedni, amennyi a közös költségekre van szükség.
Ezt is ajánljuk a témában

Magyar Péter tervei szerint luxusnak minősülne a 25 éves autó, motor, és egy doboz sör is.

Mi a családok javára avatkozunk be, és a gyermeket nevelő szülők ne éljenek rosszabbul, mint a gyermeket nem vállalók.
A Tisza programja alapján még pénzt is küldene Brüsszelbe, hogy folytassák a háborút – mondta a kormányfő. A Tisza és a DK ukránbarát pártok, helyeslik a háború folytatását, és Brüsszelbe küldenék a magyarok pénzét, majd az menne Ukrajnába. Ez egy aláírt program, ez egy valódi program és valódi fenyegetés – tette hozzá. Ha a Tisza programja életbe lépne, akkor el lehet felejteni a minimélbér emelést – mondta a kormányfő.
Orbán Viktor a 2004. december 5-i kettős állampolgárságról szóló népszavazásról azt mondta, hogy az is siker volt, hogy az igenek voltak többségben. Arra hivatkozva lehetett bevezetni a kettős állampolgárságot 2010-ben. Mára mind közjogi értelemben, mind kulturálisan túlléptünk a fájó emlékű népszavazáson – zárta a kormányfő.
Mint arról korábban beszámoltunk, a múlt héten a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumán (VKF) a szakszervezetek és a munkáltatók végleges egyezségre jutottak a 2026-os béremelésekről. A döntést Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön jelentette be.
Ezt is ajánljuk a témában

Több százezer munkavállalót érintenek a változások,
