Ember legyen a talpán, aki Orbánt ki tudja zökkenteni – Rónai Egonnak sem sikerült

A történelem java részében egy ország vezetőjének nem kellett elmagyaráznia, mit miért csinál, a hatalmat ugyanis Isten kegyelméből, illetve egy szűk elit támogatásával birtokolták. A modern korban azonban bárki elszámoltathatja a politikust – legalább négyévente egyszer –, ezért mindannyian érdekeltek abban, hogy a választópolgárok megértsék őket.

és még ha a polgár talán jobban is járna vele, ha nem rajta múlna (mint ahogy többségünk nem venné ki a vakbelét operáló sebész kezéből a kést vagy nem aludna abban a házban, amelynek tetejét maga ácsolta), a közélet alakulásába mégis beleszól, megkapva az önsorsrontás lehetőségét.

Ráadásul vannak, akik a parlamenti választásban is izgalmat, változatosságot keresnek; unalmas, ha mindig ugyanaz nyer. A focit szeretőknek például tele van már a hócipőjük azzal, hogy hét éve mindig a Fradi a bajnok. Az ország sorsa azonban más, mint egy labdarúgó bajnokság.

Orbán Viktor sokáig azt gondolta, mindenki pontos képet kaphat arról, mit csinál, milyen eredményeket tud felmutatni, honnan hová jutunk vele. Sokszor meghallgathatjuk; akár élőben is, hiszen nemzeti ünnepeken mond fontos beszédeket, az erdélyi Tusnádon nagyívű programokat vázol fel, rendszeres évértékelőin nem egyszerűen értékel, hanem terveket is mutat. Természetesen a Parlamentben is rendszeresen válaszol kérdésekre, ahogy jelentősebb találkozók után sajtótájékoztatókat tart. 

Ahogy eddig is, újra és újra szembesülünk vele: Orbán egészen egyedi figurája a hazai közéletnek, sőt nemzetközi viszonylatban is az. A jó politikusnak különböző szerepei és feladatai vannak. Egyszerre bürokrata, pártszervező, hatalomtechnikus, kijáró-érdekérvényesítő, diplomáciailag felkészült és dörzsölt, intellektuálisan, ideológiailag és nem utolsósorban emberileg is el kell érnie egy elvárt minőséget.

Annyira más dimenziókból lát rá a világra, hogy ember legyen a talpán, aki ki tudja zökkenteni. Rónai Egonnak sem sikerült, akiben viaskodott a kekeckedő, provokatív attitűd, ami valamiért azt várja el egy újságírótól, hogy szorítsa sarokba a kormányfőt (ez a gyermekszegénységes – talán előre megírt és mindenáron felteendő – csúsztatásban öltött testet), ugyanakkor szemlátomást őt is lenyűgözte az a minden oldalról átgondolt, alátámasztott, körbeékelt rendszer, ami a miniszterelnök fejében van, s ami a tetteit irányítja.

Tudható volt, hogy az – egyébként pontatlan és provokatív – kérdésre adott válaszában a cigány gyerekek említését magas labdának érzik majd azok, akik még mindig a kilencvenes évekbe képzelik magukat, ahol gondolat- és kifejezés-rendőrségként meghatározhatták, mely szavakat és milyen kontextusban szabad kiejteni. Pedig inkább arról beszélhetünk, hogy Orbán megengedheti magának, hogy kimondja, amit mindenki tud a mélyszegénység etnikai, kulturális, területi összefüggéseiről. Az pedig, hogy a cigányok közül ki, mikor és mennyire tekinti magát magyarnak, aligha intézhető el olyan egyszerűen, mint a riporter próbálta, 

(Mellékszál, de nagyon jellemző, hogy a korrektnek vélt fogalmazás milyen anomáliákat szül: a Retro Rádió esti műsorában egy vendég dél-afrikai tapasztalatairól beszélt, s míg a fehéreket nem félt megnevezni, a feketébe belebonyolódott, és végül – totális anakronizmusként – „afroamerikai”-t mondott a dél-afrikai négerre. Jó lenne, ha a túlzott megfelelni vágyásban nem hülyülnénk el teljesen.)

Azt, hogy nem vagyunk vakon elfogultak a miniszterelnökünkkel, jól mutatja nemzetközi szerepvállalása is. Konzekvens, a szavak, ideológiák és tettek harmóniájára épülő politikája Európában is vélemény- (sőt gyakorlati-) vezérré tette mára.

aki ennek a – kontinensünkön egyelőre még kisebbségben lévő, de rohamosan terjedő – világképnek az európai megszemélyesítője lehet. Nem egyszerűen egy tízmilliós ország miniszterelnöke, hanem a kapocs Meloni és Le Pen, az FPÖ, az AfD, a VOX, a PiS felé.

Nincsenek ebben nagy tapasztalataim, ha tévednék, és sok-sok ellenpéldával szolgálna valaki, megköszönném, de az a gyanúm, nincs ma Európában – de megkockáztatom, talán a világon sem – olyan miniszterelnök, akivel ilyen sokrétű, világ- és életértelmezést adó, a gazdaság mellett a morális kérdéseket boncoló, a történelemre és a jogra hivatkozó, az állami szerepvállalás értelmére is kitérő interjút készítettek volna.

***

(Nyitókép: YouTube-képernyőfotó)

***